Sikeres válogatott szereplések

A magyar női junior kézilabda-válogatott Szabó Laurával a soraiban csoportelsőként kvalifikálta magát az nyári U20-as világbajnokságra, míg Andjela Bulatovic Montenegró válogatottjával harcolta ki az olimpiai részvétel jogát. NB I/B-s együtteseink a bajnokság küzdelmeiben nem bírtak az FTC II-es együtteseivel. 
Szabó Laura a junior válogatott legeredményesebb játékosaként segítette a nemzeti csapatot, mely veretlenül végzett a 3. selejtező csoport élén. Felnőtt csapatunk beállója az első mérkőzésen Ausztria ellen tizennégyszer volt eredményes, míg a házigazda Izland ellen hatszor vette be a ellenfelük kapuját. A csoport utolsó mérkőzésén két gólt szerzett Fehéroroszország legjobbjai ellen, így összesen 22 találattal segítette a magyar női junior-válogatottat, hogy kvalifikálja magát a nyári, Oroszországban megrendezésre kerülő U20-as világbajnokságra. Andjela Bulatovic és a montenegrói válogatott az Aarhaus-ban rendezett olimpiai kvalifikációs csoportban a házigazda Dániát és Uruguay-t megelőzve, Románia mögött a második helyen biztosította be helyét az ötkarikás játékokra. Andjela a védekezés mellett két góllal vette ki részét a sikerből. 
 
Az NB I/B-s bajnokság küzdelmeiben együtteseink az FTC II otthonában léptek pályára, de felnőtt és junior csapatunknak sem sikerült a pontszerzés. Az E-F csoport felsőházi rájátszásában szereplő ÉRD 2-es együttesünk két góllal alulmaradt a Siófok KC ellen, míg az alsóházban ÉRD 1-es lányaink a negyedik mérkőzésüket is sikerrel vívták meg. U13-as csapatunk a Kovács László régió felsőházi rájátszásában egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hétvégi fordulókat.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. március 17., csütörtök
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | ÉRD 2 - Siófok KC 22:24 (13:14)
 
2016. március 18., péntek
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | ÉRD 1 - Dunaújváros KKA II 28:19 (13:8)
 
2016. március 19., szombat
 
U13 Kovács L. régió felsőház | ÉRD 2003 - EURONOVEX USE 14:15 (10:9)
U13 Kovács L. régió felsőház | ÉRD 2003 - Solymár SC 20:16 (9:5)
 
NB I/B Felnőtt | FTC II - Haladás-ÉRD II 29:28 (14:15)
NB I/B Junior | FTC II - Haladás-ÉRD II 40:25 (19:11)
 
2016. március 20., vasárnap
 
U9 Kovács László régió | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 28:5 (11:3)
U9 Kovács László régió | ÉRD - Pilisvörösvári TKSK 3:11 (1:5)
 
U13 Kovács L. régió középsőház | ÉRD 2002 - Dunavarsányi TE 24:6 (10:3)
U13 Kovács L. régió középsőház | ÉRD 2002 - Dunakeszi Kinizsi USE 18:8 (11:2)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | FSZSE III - ÉRD III 18:20 (6:7)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink