Győzelem az első mérkőzésen!

Nehezen indult az idény első mérkőzése a SZISE ellen. Az első félidőben négy gólos hátrányban is voltak a mieink, de a folytatásban Imre Szofi parádés védéseinek is köszönhetően a magunk javára fordítottuk a találkozót és idegenben 38-33-as győzelmet arattunk.

Nem túl szép élményeink voltak a SZISE együtteséről az előző idény idegenbeli mérkőzése után, ugyanis öt gólos vereséget szenvedtünk. A 2024-25-ös szezon első fordulójában a több korábbi érdi játékossal felálló hazaiak kezdtek jobban és a 6. percben 5-3-ra vezettek. Sorozatban négy Imre Szofi-védést sem tudtunk elöl gólra váltani, így a különbség végül tovább nőtt: 4 minutum múlva négy gólra (7-3). Simics Judit időkérését követően fokozatosan zárkóztunk és a 23. percben sikerült is kiegyenlíteni, 12-12-nél. A vezetést azonban ekkor még nem sikerült átvenni. Szoros hajrát hozott az első játékrész, így 17-16-os állásnál vonulhattak szünetre a csapatok.

A fordulást követően ismét a négyes szám hozta meg a fordulatot. A második játékrész 4. percében Sztankovics Réka góljával a mieink először kerültek előnybe (18-19). Innentől pedig már nem adtuk át a kezdeményezést. Gyorsan elmentünk négy találattal (19-23). Igaz, hogy két kiállításos időszak alatt egy gólra még feljött a SZISE, 25-26-ot követően ismét a mieink akarata érvényesült. A hajrához közeledve öttel is elhúztunk és ez a különbség megmaradt a végéig, így 38-33-ra behúztuk a szezon első mérkőzését. Imre Szofi parádézott a kapunkban, összesen 19 védést mutatott be és 37%-kal zárt! Ki kell emelni, hogy több új játékosunk is góllal tudott bemutatkozni tétmérkőzésen érdi színekben, így Török Fanni, Kobela Tamara, Ludvig Krisztina és Györfi Dóra is megkezdte a gólgyártást, nem is akármilyen mennyiségben, valamint a fiatal érdi nevelésű Bilik Zsófi is gólokkal debütált a felnőtt csapatban.

NB I/B, 1. forduló

SZISE - ÉRD  33-38 (17-16)
Tököl, Sportcsarnok

Gólszerzők: Györfi 9, Sztankovics, Pálmai 7-7, Török F. 6, Bilik, Ludvig 3-3, Háfra 2, Kobela

Csak így tovább lányok!

Hajrá Érd!  

Támogatóink

Médiapartnereink