Veretlenül itthon

Junior csapatunk a Fehérvár KC-t fogadta szombaton az ÉRD Arénában. A kemény, 18 kiállítást hozó mérkőzésen végül négygólos győzelmet arattunk.
 
Nehézkesen indult a mérkőzés számunkra, hiszen egészen a 14. percig a vendégcsapatnál volt az előny. Lízer Melinda gólja után vezettünk először a mérkőzésen (9:8). Ezt követően Nick Viktória biztos kézzel értékesített egy büntetőt és már két góllal is vezettünk, de a 20. percben a Fehérvár KC egyenlíteni tudott (12:12). Az első félidő hajrájában ötgólos előnyre tettünk szert, a szünetre 22:17-es állásnál vonulhattak a csapatok. A második játékrész elején négyes emberhátrányba kerültünk, a vendégeknek sikerült is egyenlíteniük. A vezetést is megszerezhette volna a Fehérvár KC, de Győri Barbara védte Májer Krisztina hétméteresét. A kimaradt büntetőt követően hat gólt szereztünk, így az utolsó kilenc percre 30:24-es előnnyel fordultunk. A vendégek ugyan faragni tudtak a hátrányukból, de így is 38:34-re megnyertük a mérkőzést.
 
 
 
Nem kezdtük jól a találkozót, így hamar tetemes hátrányba kerültünk. A második félidőben jól tartotta magát együttesünk.
 
Az első nyolc percben kilenc gólt kaptunk, amire csak három válasza volt az ÉRD-nek, így komoly előnybe került az ellenfél. Az ellenfél átlövőjét képtelen volt tartani csapatunk, így tízgólos vezetést is szerzett az MTK gárdája, csak az utolsó két percben sikerült faragni a hátrányból.
A fordulást követően sokat változtatott mindkét vezetőedző, a mieink közül Kocsis Klaudai és Bernát Dorina gólerős játéka emelhető ki. Ez a játékrész kiegyenlített játékot hozott, csupán egyetlen góllal nyerte a harminc percet az ellenfél.
A mutatott játékért és a harcosságért mindenképp dicséret illeti az érdi lányokat. Sokáig szorosan tartották az eredményt, a végén azonban a játék képénél nagyobb különbség alakult ki a két csapat között.
A mérkőzés elejét nem kezdte jól az ÉRD, így a hatodik percben már 1-5-öt mutatott az eredményjelző. Tíz perc után lett volna lehetősége két gólra is felzárkózni csapatunk, de percekig egyik csapat sem tudott gólt lőni. A félidőben a különbség nem nagyon változott, a szünetre 18-13-as győri vezetéssel mentek a felek.
A 38. percet követően hatperces gólcsend volt a mérkőzésen, azután az ÉRD 20-22-re zárkózott fel. Az utolsó negyedórában elfáradt csapatunk és a vendégek irányították a mérkőzést, végül kilenc gólos különbséggel nyerve meg a találkozót.

Támogatóink

Médiapartnereink