A Lokinál zárjuk az októbert

A válogatott szünet előtti utolsó találkozón Debrecenbe utazik csapatunk. A K&H Liga 5. fordulójában, pénteken 18 órától az NB I. harmadik helyén álló DVSC-vel mérkőzünk meg.

Mindkét együttes vereséget követően indul neki a pénteki összecsapásnak. Egy héttel ezelőtt fordulatos meccsen maradtunk alul a Kisvárda ellen, míg a Debrecen meglepetésre 25-23-ra kikapott a Budaörstől. Szilágyi Zoltán együttese a félidőben még két góllal vezetett, a második játékrészt azonban 4 góllal elveszítette. Paróczy Sáráék is két gólos előnnyel indulhattak a szünetre a Kisvárda ellen, azonban a vége az Érd Arénában is akkora különbség lett, mint Budaörsön (21-23).

A cívisvárosi alakulat négy győzelemmel és két vereséggel így is őrzi dobogós helyét és esélyesként léphet pályára a Hódosban. Hazai pályán idén még veretlen a Loki, a másik vesztes meccsét, szoros küzdelemben a Győrtől szenvedte el a gárda.

A csapat legeredményesebb játékosa az Alba Fehérvártól nyáron érkező Töpfner Alexandra 32 találattal. A jobbszélső mellett még további 6 játékost ad a DVSC a közelgő Európa-bajnokságra készülő válogatott keretébe (Planéta Szimonetta, Vámos Petra, Bordás Réka, Füzi-Tóvizi Petra, Hornyák Dóra, Kácsor Gréta).

A góllövőlistát egyébként Kuczora Csengével holtversenyben Kopecz Barbara vezeti 42 góllal.

A két csapat örökmérlegét tekintve (10 éve találkozott először tétmérkőzésen a két klub) még pozitív a mérlegünk. 26 bajnokin 13 érdi siker, két döntetlen és 11 debreceni győzelem született.

K&H női kézilabda liga, 5. forduló
DVSC SCHAEFFLER - Érd
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok
2022. október 21. (péntek) 18:00

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink