Junior győzelem az Alba Fehérvár KC ellen

A bajnokság utolsó mérkőzésén junior együttesünk 20:28-as győzelmet ért el az Alba Fehérvár KC csapata ellen.

A mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést, de Reizinger Sára és Bernát Dorina találataival megfordítottuk az állást, majd Márczy Tekla góljával növeltük előnyünket. 4:4 után Márczy Tekla kétszer egymás után volt eredményes, mellyel kétgólos előnyre tettünk szert. Ezt a félidő hajrájáig meg is őriztük, hiszen a hazai találatokra Németh Patrícia és Reizinger Sára révén volt válaszunk (7:9). A folytatásban fordított az Alba Fehérvár KC, de Domokos Dalma két góljával a szünetre 10:11-es előnnyel érkeztünk. A fordulás után Illés Virág találataival tartottuk előnyünket, míg Németh Zsófia négy percen belül két büntetőt is hárított (13:15). A következő percekben Németh Patrícia átlövésből, Márczy Tekla betörés után, míg Bernát Dorina a szélről vette be a hazai kaput, mellyel 15:20-as előnyre tettünk szert. A folytatásban Plesztovits Alexa értékesített biztos kézzel egy büntetőt, majd Ágoston Nóra góljával 17:24-re vezettünk a mérkőzés utolsó nyolc percéhez érkezve. A hajrában Domokos Dalma és Márczy Tekla találataival tartottuk vezetésünket, és nyertük meg 20:28-ra a szezon utolsó mérkőzését. Gratulálunk a győzelemhez! Junior együttesünk a 9. helyet szerezte meg a bajnokságban.

 

NB I junior alapszakasz 26. forduló
Időpont: 
2017. május 28. 16:00

20

(10)

Kiállítás: 8 perc

7 méteres 9/5

Vezetőedző
GALAMBOS Attila

Alba Fehérvár KC
2
3
3
4
2 (2)
1
5 (3)
ÉRD
2
4
4
5
9 (1)
2
1
1 (1)

28

(11)

Kiállítás: 14 perc

7 méteres 2/2

Vezetőedző

Helyszín: 
Köfém Csarnok
Játékvezetők: Böhm Zsófia, Tóth Johanna

Támogatóink

Médiapartnereink