Hatodik győzelmére hajt az ÉRD

Zsinórban negyedik idegenbeli mérkőzését nyerheti meg az ÉRD női kézilabda csapata, amely március 5-én, pénteken 18 órától a Boglári Akadémia-SZISE vendégeként lép pályára. A mérkőzést a Nemzeti Kézilabda Akadémia YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

A Boglári Akadémia-SZISE - ÉRD mérkőzést itt közvetítik élőben!

A Kisvárda, a Fehérvár és a Szombathely elleni idegenbeli sikerek után sorozatban negyedik vendég fellépésén maradhat veretlen az ÉRD női kézilabda csapata.

Horváth Rolandék bár legutóbbi meccsükön ötgólos vereséget szenvedtek a Siófoktól, az ott mutatott támadójátékra és 32 lőtt gólra, na meg az elmúlt hetek teljesítményére Balatonbogláron alapozhatnak is Fekete Bozsanáék.

A Boglári Akadémia-SZISE közös csapata ugyanis csak a tabella tizenkettedik helyét foglalja el két győzelemmel, egy döntetlennel és tizennégy vereséggel. A Balaton-partiak eddigi öt pontjukból hármat a sereghajtó Békéscsaba ellen szereztek (idegenben nyertek, otthon döntetlent játszottak), emellett nem kis meglepetésre tíz góllal verték a Fehérvárt.

Az ÉRD azonban így is öt ponttal előzi meg aktuális ellenfelét, sőt, újabb idegenbeli siker esetén pontszámban behozná a nyolcadik helyezett Kisvárdát is, amely már két mérkőzéssel többet játszott le.

Azonban a boglári fiatalokat nem szabad lebecsülni, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy Farkas Johanna már 76 gólnál jár az idei kiírásban, de Monori Orsolya 57, Koronczai Petra 51, Kajdon Blanka pedig 50 gólt szerzett.

Sőt, a felek őszi meccsén - amikor az ÉRD idei első sikerét jegyezte a 35-28-as győzelemmel - is megmutatták a bogláriak, hogy bizony képesek jó teljesítményre.

Épp ezért az ÉRD-nek is mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy remek idegenbeli szériája megmaradjon és egy újabb győzelemmel még jobban felkapaszkodjon az igencsak sűrű középmezőnyre.

A március 5-én, pénteken 18 órakor kezdődő Boglári Akadémia-SZISE - ÉRD mérkőzést Horváth Péter és Marton Balázs vezeti.

A mérkőzést a Nemzeti Kézilabda Akadémia YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

Női kézilabda NB I, 15. forduló
03.05., 18.00: 
Boglári Akadémia-SZISE - ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink