Hatgólos győzelem az MTK Budapest ellen

NB I-es felnőtt csapatunk a válogatott szünet előtti bajnoki fordulóban 23:17-es győzelmet ért el az MTK Budapest együttese ellen, míg ifjúsági I. osztályú lányaink kiélezett mérkőzésen egy góllal nyertek a Swietelsky-Szombathelyi KKA otthonában.

Lányaink az MTK Budapest csapatát fogadták második hazai mérkőzésükön az ÉRD Arénában. A találkozón Katarina Krpez Slezak hétméteresgóljával és Klivinyi Kinga akcióból lőtt találatával szereztünk vezetést. A folytatásban a vendégek egyenlítettek, majd a folytatásban felváltva születtek a gólok, szerb jobbszélsőnk és Mariama Signaté találataira is volt válasza a fővárosi kék-fehéreknek (5:5). A félidő harmadára fordulva Kisfaludy Anett lőtt a hálóba, mellyel 7:6-ra vezettünk, majd a játékrész utolsó momentumaként Katarina Krpez Slezak sikeres időntúli büntetője után a szünetben 10:11 állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. A fordulás után egy vendég találatot követően Julie Foggea kapuja kilenc percig érintetlen maradt, míg lányaink ötször voltak eredményesek (15:12). A félidő derekához érkezve újabb kilenc percig nem kaptunk gólt, ellenben lányaink Katarina Krpez Slezak, Mireya González Álvarez és Gávai Szonja révén öt találatot jegyeztek, így a hajrára fordulva 22:14-es előnyre tettek szert. A találkozón végül hatgólos, 23:17-es győzelmet ért el csapatunk.

 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

A hét közepén serdülő III. osztályú lányaink az Inárcs-Örkény otthonából hozták el a két pontot, míg Bp. I. osztályban szereplő együttesünk vereséget szenvedett a Budaörs Handball ellen. A hétvége első napján ifjúsági I. és serdülő I. osztályú lányaink is a Swietelsky-Szombathelyi KKA vendégei voltak. Fiatalabb együttesünknek nem sikerült a pontszerzés, ellenben ifjúsági csapatunk szoros mérkőzésen egygólos győzelmet ünnepelhetett. U11-es lányaink nem bírtak a Budaörssel, a Szigetszentmiklós ellen pedig döntetlenre végeztek, míg serdülő III. osztályú csapatunk a  Kiskőrös otthonában tudott nyerni. A hét utolsó napján Pest megyei ifjúsági együttesünk aBVSC-Zugló ellen szenvedett vereséget. Gratulálunk a győzelmekhez!

Az elmúlt hét ÉRD eredményei:

2017. szeptember 20., szerda

Serdülő III. osztály | Inárcs-Örkény KC - ÉRD 5:42 (2:24)

 

Budapest Női Felnőtt | ÉRD - Budaörs Handball ifjúsági 23:33 (11:16)

 

2017. szeptember 21., csütörtök

K&H női kézilabda liga | ÉRD - MTK Budapest 23:17 (10:11)

 

2017. szeptember 23., szombat

U11 Kovács L. régió B csoport | Budaörsi KSE - ÉRD 15:13 (7:6)

U11 Kovács L. régió B csoport | ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE 12:12 (8:4)

 

Ifjúsági III. osztály | Kiskőrösi NKSZSE - ÉRD 26:30 (13:20)

 

Ifjúsági I. osztály | Swietelsky-Szombathelyi KKA - ÉRD 30:31 (13:13)

 

Serdülő I. osztály | Swietelsky-Szombathelyi KKA - ÉRD 49:23 (26:12)

 

2017. szeptember 24., vasárnap

Pest megyei női ifjúsági | ÉRD - BVSC-Zugló 19:26 (9:12)

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink