Győzelem remek védekezéssel Budaörsön

Együttesünk remek védekezéssel és kiváló kapusteljesítménnyel fontos bajnoki pontokat szerzett a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában a Budaörs Handball otthonában.

Az idényben másodszor, az őszi Magyar Kupa mérkőzés után, ezúttal a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben léptünk pályára Budaörsön. A mérkőzésen egy kivédekezett hazai akció után Janurik Kinga indításából Katarina Krpez Slezak szerzett vezetést együttesünknek, majd válogatott kapusunk védése után felállt fal ellen Klivinyi Kinga átlövésből volt eredményes. A 3. percben Kiss Nikolett a szaggatottról növelte előnyünket, míg két hazai gól után újfent jobbátlövőnk talált a kapuba, ezúttal betörésből (2:4). A félidő feléhez érkezve Gridnyeva Szvetlana hárított büntetőt, ennek ellenére egy találatra zárkózott a hazai csapat. Ezt követően remekül záró védőfalunk mögött a több nagyszerű bravúrt is bemutató Janurik Kinga kilenc perc alatt mindösszesen egy gólt kapott, míg lányaink összesen hatszor lőttek a kapuba, így a játékrész hajrájában 4:10-re vezettünk. Az utolsó percekben egy hazai gólra, két Katarina Krpez Slezak, valamint egy-egy Klivinyi Kinga és Gulyás Vanda találat volt a válaszunk, mellyel 6:14-es előnnyel vonulhattunk a szünetre. 

A fordulás után Klivinyi Kinga átlövésből szerezte első találatunkat, majd emberelőnyben Andjala Bulatovic bejátszásából Kisfaludy Anett növelte tízgólosra vezetésünket. A 35. percben Zeljana Stojak váltotta a fantasztikusan védő Janurik Kingát a kapunkban, míg támadásban Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez is a szaggatottról vette be a budaörsi hálót (9:19). A folytatásban négy hazai találat után Mariama Signaté növelte góljaink számát, majd Larisssa Araújo vette be a kaput a balszélről és Katarina Krpez Slezak a büntetővonalról nem hibázott, 13:22-re alakítva az állást. A hajrára héttalálatos vezetéssel fordultunk, majd balkezeseink, Katarina Krpez Slezak és Mireya González Álvarez voltak újra eredményesek, míg Takács Kitti indítás után lőtt a hálóba. Az utolsó minutumban Zeljana Stojak hárított büntetőt, míg a 17:28-as végeredményt Kiss Nikolett állította be. Lányaink legközelebb szombaton 16:00-tól lépnek pályára  az ÉRD Arénában a Győri Audi ETO KC ellen. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán! 

 

K&H női kézilabda liga 2016/2017 21. forduló
Időpont: 
2017. április 22. 18:00

17

(6)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 5/3

Vezetőedző
MIHÁLY Attila

Budaörs Handball
1
1
2
2
3 (2)
1
4
1
2 (1)
ÉRD
1
1
6
1
1
4
3
Katarina Krpež-Šlezák 8 (1)
3

28

(14)

Kiállítás: 8 perc

7 méteres 2/1

Vezetőedző

Helyszín: 
Budaörs Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi Péter

Támogatóink

Médiapartnereink