Győzelem Kisvárdán

A bajnokság harmadik fordulójában csapatunk kiváló első félidőt követően 22:28-as győzelmet aratott a Kisvárda Master Good SE otthonában. 

 
A négy nappal ezelőtti Vác ellen sikerrel megvívott második fordulós mérkőzés után, ma a Kisvárda Master Good SE ellen vívta soron következő bajnoki találkozóját csapatunk. A mérkőzés második percében egy-egy kivédekezett akciót követően Gridnyeva Szvetlana eszén büntetőből nem tudott túljárni a hazaiak játékosa, majd az ezt követő támadás végén Katarina Krpez Slezak juttatta vezetéshez csapatunkat. A Kisvárda egyenlítő találata után előbb Yulia Kavronina talpról, majd Klivinyi Kinga betörésből vette be a hazai kaput (1:3). Jól záró védőfalunk mögött Janurik Kinga több nagyszerű védést is bemutatott, így Larissa Araújó találatával és további négy gólunkkal negyed óra elteltével 3:8 állt az eredményjelzőn. Támadásban Katarina Krpez Slezak révén emberhátrányban is eredményesek voltunk, majd Klivinyi Kinga lerohanás végén és átlövésből szerzett gólja után joggal szólt a taps a csapatot elkísérő, a mérkőzés egésze alatt torkukat nem kímélő szurkolóinktól (4:13). A 25. percben Janurik Kingát Győri Barbara váltotta, aki a félidő hátralévő részében két szép védése mellett mindössze egy gólt kapott. A játékrész hajrájában Yulia Khavronina egymás után kétszer volt eredményes, így 6:15-ös állással vonulhattunk a szünetre. 
A fordulás után a hazaiak találataira előbb Barján Bianka, majd Mireya González Álvarez válaszolt, így tartottuk a félidei kilencgólos előnyünket. Szabó Laura két értékesített hétméteresével és Fekete Bozsana szélről szerzett találatával tizenegygólosra is nőtt már a vezetésünk, miközben Gridnyeva Szvetlana újabb hazai büntetőt hárított (10:21). A következő rövidebb időszakban ellenfelünk 14:21-re zárkózott fel, de Katarina Krpez Slezak előbb hétméteresből szerzett találatot, majd szerb jobbszélsőnk posztjáról is eredményes volt, és mivel ellenfelünknek volt válasza góljainkra, a mérkőzés utolsó tíz percének hétgólos előnnyel vágtunk neki (18:25). A mérkőzés hajrájában Gridnyeva Szvetlana váltotta Győri Barbarát a kapunkban, támadásainkban Mireya González Álvarez szerezte két egymást követő találatunkat, ezután a végjáték perceiben a hazaiak ismét ledolgoztak hátrányukból, de a mérkőzés utolsó találatát Barján Bianka szerezte, beállítva a 22:28-as végeredményt. Csapatunk hazai pályán az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét fogadja szombaton  16 órától. A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.
 

Támogatóink

Médiapartnereink