Győzelem az első mérkőzésen

Csapatunk története első Kupagyőztesek Európa-kupája negyeddöntő mérkőzésén egygólos előnyt harcolt ki a párizsi visszavágóra.
Szurkolóink már a mérkőzés előtt hangolódtak az aréna előtt, hogy a kezdő sípszóra fergetes hangulatot teremtve támogassák lányainkat a klub eddigi legfontosabb európai kupamérkőzésén. Csapatunk 3:0-ás előnyre tett szert a mérkőzés elején, míg ellenfelünk a hatodik percben szerezte első akciógólját, köszönhetően Janurik Kinga remek védéseinek. Tizenkét perc játék után fordított ellenfelünk, de Katarina Krpez Slezak és Mireya González Álvarez találataival visszavettük a vezetést, amit a találkozó hátralévő részében ki sem adtunk a kezünkből. Kilenc perc alatt egyetlen gólt kapva újra háromgólos előnyre tettünk szert, amit a játékrész végéig még egy találattal megtoldottunk (16:13). A félidei háromgólos vezetésünket Klivinyi Kinga növelte, sőt Fekete Bozsana góljával 33 perc játék után öt találattal vezettünk. Hátrányából ellenfelünk többször is faragni tudott, de az utolsó tíz percre Katarina Krpez Slezak higgadtan értékesített büntetőjével 28:23-as állásnál érkeztünk. A találkozó utolsó kilenc percében egy találatot szereztünk, így az Issy Paris közelebb zárkózott, de a 29:28-as győzelemnek csapatunk örülhetett fantasztikus közönségünkkel együtt.
 
ÉRD KEK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I/B-s együtteseink a Mohács TE-t fogadták vasárnap az ÉRD Arénában, junior és felnőtt csapatunk is egyaránt győzelmet aratott a bajnokság 16. fordulójában. Serdülő együtteseink közül a felsőházi rájátszásban szereplő ÉRD 1-es lányaink nem bírtak a Siófokkal, míg az alsóházban szereplő csapatunk hazai pályán győzte le a Csepeli KSE-t. Az U13-as bajnokság Kovács László régió felsőházi rájátszásában szerepelő csapatunk a hétvégén egy győzelem mellett egyszer vereséget szenvedett, a középsőházban ÉRD 2002-es együttesünk szintén egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a hét utolsó napját. U10-es lányaink egy győztes és egy vesztes mérkőzéssel zárták a bajnokság hétvégi fordulóit. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. február 18., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | ÉRD 1 - Csepeli KSE 27:16 (14:9)
 
OSB E-F rájátszás 1-8. helyért | Siófok KC - ÉRD 2 27:18 (14:7)
 
2016. február 20., szombat
 
U13 Kovács L. régió középsőház | ÉRD 2002 - Aranyszarvas SE 7:10 (14:16)
U13 Kovács L. régió középsőház | Sülysápi KSK - ÉRD 2002 9:25 (3:13)
 
KEK | ÉRD - Issy Paris 29:28 (16:13)
 
2016. február 21., vasárnap
 
U10 Kovács L. régió | EURONOVEX USE - ÉRD 20:13 (10:5)
U10 Kovács L. régió | ÉRD - Irpess Center-Vác 16:7 (11:4)
 
U13 Kovács L. régió felsőház | Dabas KC VSE - ÉRD 2003 21:20 (11:12)
U13 Kovács L. régió felsőház | Kántor Anikó SE - ÉRD 2003 10:18 (4:10)
 
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Mohácsi TE 29:24 (13:13)
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Mohácsi TE 28:23 (16:8)
                
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink