Győzelem az Elektromos pályán

NB I-es felnőtt együttesünk kiváló első félidőt követően 21:30-as győzelmet ért el az MTK Budapest csapata ellen.

A fővárosi találkozón az első percben Julie Foggea kapuját nem tudták büntetőből bevenni a hazaiak, majd az ellentámadás végén Coralie Lassource szerzett vezetést együttesünknek. 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően Jamina Roberts akcióból, valamint Krpez Slezák Katarina és Szabó Laura a büntetővonalról volt eredményes, mellyel háromgólos előnyre tettünk szert (3:6). Janurik Kinga kapuját tíz minutum alatt egyszer vette be az MTK, míg lányaink Andjela Bulatovic és Coralie Lassource két-két, illetve Krpez Slezák Katarina egy góljával 5:11-es előnyre tettek szert a félidő utolsó harmadára fordulva. A hajrában jól záró védelmünk mögött a több bravúrt is bemutató Janurik Kinga hálóját egyszer tudták akcióból bevenni a hazaiak, míg csapatunk hétszer volt eredményes a 8:18-as eredménnyel záruló első játékrészben.

A fordulás után Szabó Laura hétméteresből, Andjela Bulatovic pedig lerohanás végén növelték találataink számát. Következő góljainkat szélsőink, Gávai Szonja és Krpez Slezák Katarina szerezték, majd saját nevelésű beállónk akcióból is a kapuba talált (13:24). A játékrész közepén Szabó Laura Tóth Gabriella és Jamina Roberts bejátszását is gólra váltotta, míg Kiss Nikolett két szaggatottról eleresztett lövése is a kapuban kötött ki, mellyel tizenegy gólos előnyre tettünk szert. A 21:30-as végeredménnyel záruló összecsapáson Mariama Signaté szerezte utolsó találatunkat. Lányaink legközelebb egy hét múlva, vasárnap lépnek pályára, akkor a Siófok KC együttese lesz az ellenfelünk hazai pályán. A mérkőzésére jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán!

 

NB I női felnőtt 2017/2018 16. forduló
Időpont: 
2018. március 3. 18:00

21

(8)

Kiállítás: 2 perc

7 méteres 5/4

Vezetőedző
Vlagyimir GOLOVIN

MTK Budapest
1
1
4 (4)
1
2
2
1
4
3
2
ÉRD
5
3
6 (3)
3
4
1
1
Katarina Krpež-Šlezák 6 (2)
1

30

(18)

Kiállítás: 6 perc

7 méteres 5/5

Vezetőedző
SZABÓ Edina

Helyszín: 
Elektromos Sportcsarnok
Nézőszám: 
200 fő
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert

Támogatóink

Médiapartnereink