Győrben zártuk az évet

Felnőtt csapatunk a 2016-os esztendő utolsó mérkőzésén 35:20-as vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttese ellen a K&H női kézilabda liga 9. fordulójában.

Több mint egy hónappal utolsó bajnoki mérkőzésünk után a K&H női kézilabda liga 9. fordulójában a Győri Audi ETO KC ellen léptünk pályára. A találkozón Szabó Laura hétméteresből szerezte első találatunkat, majd ezt követően Klivinyi Kinga révén egyszer volt eredményes csapatunk, míg ellenfelünk öt gólt szerzett (6:2). A játékrész hajrájáig nem tudtuk három találatnál kevesebbre csökkenteni hátrányunkat. A félidő utolsó harmadára fordulva a hazaiak hét perc alatt egyszer vették be Janurik Kinga kapuját, így lányaink Mariama Signaté két, Larissa Araújó, valamint Katarina Krpez Slezak egy-egy találatával 11:11-nél egyenlítettek. A szünetben azonban 16:11-re a Győr vezetett, majd a második harminc perc elején tovább növelte előnyét (22:11). A játékrészben első találatunkat Mireya González Álvarez szerezte átlövésből, de a hazai csapat pontatlan támadásbefejezéseinket kihasználva 31:14-es előnyre tett szert. A mérkőzés utolsó perceiben Mireya González Álvarez és Mariama Signaté góljaival csökkentettük hátrányunkat a 35:20-as végeredménnyel záruló összecsapáson. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. december 30., péntek
 
K&H női kézilabda liga | Győri Audi ETO KC - ÉRD 35:20 (16:11)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
K&H női kézilabda liga 2016/2017 9. forduló
Időpont: 
2016. december 30. 19:00

35

(16)

Kiállítás: 4 perc

7 méteres 4/3

Vezetőedző
Ambros MARTÍN

Győri Audi ETO KC
7 (1)
5
1
1
1
5
4
1 (1)
2
1
5 (1)
2
ÉRD
2
Katarina Krpež-Šlezák 2
5
2 (1)
1
1
4
3

20

(11)

Kiállítás: 10 perc

7 méteres 3/1

Vezetőedző
SZABÓ Edina

Helyszín: 
Audi Aréna Győr
Játékvezetők: Oláh Viktor, Bonifert Ferenc

Támogatóink

Médiapartnereink