A fordulás után nem bírta az Óvár tempóját az ÉRD

Bár az első húsz percben még jól tartotta a lépést a Mosonmagyaróvárral az ÉRD, a játékrész végén négygólos előnybe kerültek a Lajta-partiak, akik végül simán, 35–26-ra nyertek a női kézilabda NB I nyolcadik köréből elhalasztott mérkőzés pótlásán.

Hosszú idő után szinte a teljes keretét tudta nevezni a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira Horváth Roland, igaz, a hosszútávú sérüléssel bajlódó beállópáros, Simon Armilla és Zsiborás Luca továbbra sem állt rendelkezésre.

Egy másik beálló azonban valósággal szárnyal az elmúlt hetekben. Paróczy Sára ugyanis a Lajta-partiak ellen ott folytatta, ahol az elmúlt meccseken abbahagyta, hiszen az ő hathatós közreműködésének köszönhetően nem lépett meg már az első percekben az Óvár.

Az érdiek ugyanis igyekeztek tartani a lépést a vendégekkel, de Simona Szarkovát nem sikerült tartani.

Az első húsz perc után még kifejezetten szoros volt az állás (9–9), de a játékrész utolsó tíz percében elkapták a fonalat Gyurka János lányai, akik már a szünetre is négygólos, 18–14-es előnnyel vonulhattak.

A játék képe a második félidőben valamelyest változott, de ez csak azt jelentette, hogy a Mosonmagyaróvár egyre jobban érvényesítette az akaratát. Horváth Rolandnak pedig a 39. percben 25–16-os hátránynál időt is kellett kérnie. Más kérdés, hogy az újabb eladott labdát Hajtai Vanessza gólra váltotta, tízre növelve a különbséget a felek között (16–26).

Igaz, ezután sikerült gyors támadásokat vezetnie a házigazdának és visszajönni mínusz hétre is, de amíg az ÉRD minden gólért alaposan megküzdött, addig a vendégek könnyedén vették be Györkös Rebeka vagy Győrffy Alexandra kapuját és vissza is állították a közte tízet (21–31).

Innentől kezdve az ÉRD-nek már nem volt visszaút, hiába próbáltak meg mindent Mód Noémiék, a dinamikusan és kevesebb hibával játszó Mosonmagyaróvár sima 35–26-os győzelemmel vitte el a két pontot Érdről.
 

Posted by ÉRD Handball on Wednesday, January 27, 2021


Az ÉRD legközelebb január 30-án, szombaton 18 órakor lép pályára, amikor a Kisvárda Master Good SE vendégeként játszik.

Női kézilabda NB I, 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés
ÉRD–MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI KC 26–35 (14–18)
Érd, zárt kapuk mögött. V.: Altmár, Horváth M.
ÉRD: Györkös – Király R. 2, MÓD 5, Szabó K. 4, Paróczy 7 (4), Kiss-Walfisch 2, Fekete B.
Csere: Győrffy (kapus), Mézes 1, Sztankovics 1, Kopecz 1, Horváth D., Csáki 2, Landi 1
Edző: Horváth Roland
MKC: Szemerey – Katona F. 5, KOVÁCS P. 5 (1), Tóth E. 3, Horváth B. 3, SZARKOVÁ 9, Stranigg 2
Csere: Herczeg L. (kapus), Gyimesi, HAJTAI 5, Hudák, Domokos, Sirián 1, Lancz 2, Kellermann, 
Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 12. p.: 5–4. 16. p.: 6–7. 21. p.: 9–9. 26. p.: 11–15. 34. p.: 15–21. 39. p.: 16–26. 43. p.: 20–28. 49. p.: 23–32. 55. p.: 24–35.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink