A Csapat és a közönség győzelme

Lányaink a bajnokság 4. fordulójában a frenetikus hangulatú ÉRD Arénában igazi csapatmunka eredményeként 31:30-ra legyőzték az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét. 

 
Csapatunk nyolc napon belül a harmadik mérkőzésén lépett pályára, ahol ellenfelünk az FTC-Rail Cargo Hungaria együttese volt. A találkozón a vendégek szereztek vezetést, melyre előbb Fekete Bozsana válaszolt szélről, majd Klivinyi Kinga bejátszásából Katarina Krpez Slezak egyenlített. Ezt követően zsinórban három zöld-fehér gól született, amit Mariama Signaté átlövésből tört meg (3:5). Gridnyeva Szvetlana kapuját Szucsánszki Zita nem tudta bevenni a büntetővonalról, majd támadásban Mireya González Álvarez betörésből egy gólra csökkentette hátrányunkat. Technikai hibáink miatt nem tudtunk egyenlíteni, a 13. percben 5:10 állt az eredményjelzőn, majd Klivinyi Kinga átlövésből, majd Janurik Kinga védése után Katarina Krpez Slezak indításból alakította 7:10-re az állást. A folytatásban felváltva születtek a gólok, majd 11:15-nél ismét négy találat volt ellenfelünk előnye. A 24. percben Katarina Krpez Slezak először emberhátrányban vette be Bíró Blanka kapuját, majd sorozatban további két ízben volt eredményes (14:15). A játékrész hajrájában négy ferencvárosi találatra egy Klivinyi Kinga átlövésgól volt a válaszunk, így 15:19-es eredménnyel ért véget az első játékrész. 
A fordulás után Mireya Gonález Álvarez egymás után kétszer is átlövésből vette be Bíró Blanka kapuját, de a zöld-fehérek ezekre válaszolni tudtak. Klivinyi Kinga a szaggatottról, Katarina Krpez Slezak pedig indítás után volt eredménye, így 19:21-re zárkóztunk. Ennél közelebb egészen a 43. percig nem tudtunk kerülni, amikor is Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez átlövésgóljaival egyetlen találatra csökkentettük hátrányunkat (23:24).
A védőfalunk által támogatott,  kiválóan védő Janurik Kinga a játékrész közepén tizennégy perc alatt egy akciógólt kapott, így az utolsó tíz percre fordulva előbb egy kivédekezett vendégakciót követően kapusunk indítása után Katarina Krpez Slezak egyenlített, majd egy perccel később Larissa Araújó ejtésével már vezetésünknek örülhettek szurkolóink (26:25). A mérkőzés utolsó négy percéhez elképesztő izgalmak közepette, 28:28-as állásnál érkeztünk, és ugyan ellenfelünk újra visszavette a vezetést, de Katarina Krpez hétméteres-, és akciógóljával az utolsó percre fordulva előnnyel érkeztünk (30:29). 58 másodperccel a vége előtt egyenlített az FTC, de Szabó Edina időkérése után Katarina Krpez Slezak a jobbszélről megszerezte győztes gólunkat! 31:30-ra nyerő csapatunk az egyhetes válogatott szünetet után legközelebb október 12-én Debrecenben lép pályára a bajnokságban. Hazai környezetben október 16-án, 15:30-tól az EHF-Kupa küzdelmeit kezdjük meg, amikor is újra számítunk szenzációs szurkolóinkra! 
 

Támogatóink

Médiapartnereink