A címvédő érkezik Érdre

A K&H Liga 3. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencváros érkezik az Érd Arénába. A találkozó esélyese a fővárosi csapat, amely százszázalékos mérleggel bír, de Horváth Roland tanítványai nem feltett kézzel lépnek pályára. Beharangozó.

Nem indult jól az idei bajnokság az érdi lányoknak, hiszen két mérkőzés után egyelőre nyeretlen a csapat. Az első körben hazai pályán fogadtuk a Vácot, amely végül szoros mérkőzésen tudott nyerni. Utána Mosonmagyaróvárra utaztunk, ahol az első félidőt nagyon rosszul kezdte a gárda. A harcosságot megtartva a második játékrészre végül csak közelíteni tudtuk ellenfelünket.

A Ferencváros szintén játszott a Mosonmagyaróvárral, majd az Alba Fehérvárhoz látogatott. Mind a két meccset magabiztosan megnyerte, ráadásul közben két Bajnokok Ligája találkozót is letudott egy döntetlennel és egy győzelemmel. A tavalyi keret magját sikerült együtt tartani a Fradinál. Schatzl Nadine és Háfra Noémi ugyan távozott Győrbe, de Elek Gábornak nem kellett a nulláról építkeznie. A zöld-fehérek legnagyobb erőssége az összeszokottság lehet az idei bajnokságban. Az új játékosok közül mindenképp említést érdemel a Buducsnoszt Podgoricától érkező Itana Grbics, aki a sérüléssel bajlódó Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita duó pótlására érkezett irányító posztra. A 65-szörös montenegrói válogatott kézilabdázó két mérkőzésen, már 13 gólt szerzett a bajnokságban.

Az FTC legutóbb nagyarányú győzelmet aratott az Érd Arénában. A találkozó legeredményesebb játékosa hazai oldalon Szabó Kitti volt, hat találattal. A szerdai mérkőzésen kapusunk, Hadfi Gréta lehet a legnagyobb segítség, hiszen pont a mostani ellenfelünktől érkezett, így jól ismerheti a lövőiket.

Női kézilabda NB I, 3. forduló
Érd – FTC-Rail Cargo Hungaria
2021. Szeptember 22. (szerda) - 18:00

Jegyinformációk itt.

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink