Az idényben már harmadszor csapnak össze

2020-ban negyedszer találkozik egymással az ÉRD és a Vác női kézilabda csapata, ezek közül az új idényben egy edzőmeccs és egy bajnoki után ismét összecsap Horváth Roland és Szilágyi Zoltán együttese.


 

Zárt kapuk mögött rendezik 2020 utolsó teljes fordulóját a női kézilabda NB I-ben, hiszen december 30-án 18 órától hét találkozót tartanak a 20. fordulóban.

Az Európa-bajnokság alatt az ÉRD javában készült a folytatásra, így a Siófokkal és a Fehérvárral is közös edzésen vettek részt Győrffy Alexandráék.

Az ÉRD legutóbb október 28-án, 64 nappal ezelőtt lépett utoljára pályára, az a fellépés jól is sikerült Walfisch Mercédeszéknek, hiszen hazai környezetben győzték le 33-28-ra a Dunaújvárost. Igaz, a Vác sem mostanában játszott utoljára, miután Kácsor Grétáék november 21-én a cseh Banik Most vendégeként győztek az EHF-Kupában 42-41-re.

Az ÉRD és a Vác a nyári felkészülési időszakban találkozott legutóbb az ÉRD Arénában, ahol Helembai Fannyék 32-25-re győztek, majd a bajnokság hetedik fordulójában, a Dunakanyarban is megtartották a két pontot, hiszen 33-20-ra nyertek.

Egy ilyen hosszú meccs nélküli időszakban a forma nem feltétlenül mérvadó, ugyanakkor mindkét fél két meccset nyert három vereség mellett legutóbbi öt fellépésén.

Az ÉRD két győzelemmel és öt vereséggel a tabella tizenkettedik helyén áll, míg a váciak négy siker mellett ötször kaptak ki, így a hetedik helyet foglalják el.

A hazaiak házi góllövőlistáját Walfisch Mercédesz vezeti 37 góllal, mögötte két korábbi váci játékos, Szabó Kitti és Paróczy Sára állnak 25 és 23 találattal. A váciak leggólerősebb játékosa Kácsor Gréta, aki már 40 gólnál jár, de Diószegi Nikolett csak tízzel, Hámori Konszuéla és Szanja Radoszavljevics tizenegy góllal vannak tőle lemaradva.

A december 30-án 18 órakor zárt kapuk mögött rendezett ÉRD-Váci NKSE mérkőzést Bóna Szabolcs és Földesi Csaba vezeti.

Női kézilabda NB I, 20. forduló, ÉRD Aréna, zárt kapuk mögött
12.30., 18.00:
 ÉRD-Váci NKSE

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink