BP I. Női Felnőtt

NB I-es felnőtt együttesünk a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában 32:15-ös vereséget szenvedett az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen. Utánpótlás együtteseink négy találkozót nyertek a héten.

Az Elek Gyula Arénában rendezett mérkőzésen Tóth Gabriella a tizedik percben szerezte első találatunkat, mellyel 5:1-re alakította az állást. A folytatásban Krpez Slezák Katarina hétméteresből, Kiss Nikolett pedig akcióból jegyzett gólt, de a hazaiak így is növelték előnyüket (10:3). A játékrész utolsó tíz percére fordulva Jamina Roberts és Kiss Nikolett volt eredményes, majd a félidő végén Szabó Laura és Gávai Szonja talált a kapuba (15:7). A fordulás után Krpez Slezák Katarina büntetőből talált be, saját nevelésű játékosunk, Moncz Nikolett pedig második felnőtt bajnoki találkozóján megszerezte első gólját. A 41. minutumban Jamina Roberts volt eredményes, majd két perccel később Mariama Signaté vette be a kaput kétszer (25:12). A hajrában Szabó Laura váltott gólra egy bejátszást, majd a Gávai Szonja által kiharcolt büntetőt Krpez Slezák Katarina értékesítette. A 32:15-ös végeredménnyel végződő mérkőzésen Kiss Nikolett lőtte utolsó gólunkat. 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Serdülő I. osztály lányaink szombaton nem bírtak a KSI-vel, míg Serdülő III. osztályú csapatunk egy góllal bizonyult jobbnak a Vecsésnél. Ifjúsági III. osztályú együttesünk a Kecel ellen gyűjtött be két bajnoki pontot, Pest megye felnőtt csapatunk pedig a Hatvan legyőzésével bejutott a sorozat elődöntőjébe. A hét utolsó napján ifjúsági I. osztály csapatunk döntetlent játszott a NEKA együttesével. Pest megye ifjúsági lányaink háromgólos győzelmet értel el, Bp. I.o. felnőtt csapatunk az FSzSE ellen gyűjtötte be a bajnoki pontokat. U10-es együttesünk két vereséget szenvedett a hétvégén. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 21., szombat

Serdülő III. osztály | ÉRD II - Vecsés SE Jusec 27:26 (11:16)

 

Serdülő I. osztály | ÉRD - KSI Kézilabda Akadémia 23:28 (14:16)

 

Ifjúsági III. osztály | ÉRD II - Kecel KC 36:17 (17:14)

 

NB I felnőtt | FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD 32:15 (15:7)

 

Pest megye felnőtt negyeddöntő | ÉRD II - Hatvani KSZSE 34:21 (12:10)

 

2018. április 22., vasárnap

Pest megye ifjúsági | ÉRD III - Dunavarsányi TE 24:21 (9:8)

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD - NEKA II 26:26 (15:16)

 

U10 Kovács László régió | ÉRD - Aranyszarvas SE 8:28 (3:15)

U10 Kovács László régió | Dömsödi USE - ÉRD 16:9 (6:4))

 

Bp. I.o. felnőtt | ÉRD III - FSzSE 22:20 (11:9)

 

Hajrá ÉRD!

2018. április 14. 17:15
Helyszín: 
Emszt Kálmánné Sportcsarnok

Felnőtt csapatunk szombaton az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában lép pályára a K&H női kézilabda liga 21. fordulójában. Utánpótlás együtteseink tizenkét mérkőzésen szerepelnek a héten.

K&H női kézilabda liga - 21. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD


Időpont: 2018. április 21., szombat 15:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/a)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. április 21., szombat

Serdülő III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

10:00 ÉRD II - Vecsés SE Jusec

 

Serdülő I. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

12:00 ÉRD - KSI Kézilabda Akadémia

 

Ifjúsági III. osztály | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

14:00 ÉRD II - Kecel KC

 

NB I felnőtt | Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/a)

15:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD

 

Pest megye negyeddöntő | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

17:00 ÉRD II - Hatvani KSZSE

 

2018. április 22., vasárnap

Pest megye ifjúsági | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

09:00 ÉRD III - Dunavarsányi TE

 

Ifjúsági I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

11:00 ÉRD - NEKA II

 

U10 Kovács László régió | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

14:45 ÉRD - Aranyszarvas SE

17:00 Dömsödi USE - ÉRD

 

U8 Kovács László régió | Ceglédi Gál József Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33.)

15:30 ÉRD I - Maglódi TC

16:30 ÉRD II - EURONOVEX USE

17:00 ÉRD II - Dömsödi USE

17:00 EURONOVEX USE - ÉRD I

 

Bp. I.o. felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest Simon Bolivár sétány 1-3.)

17:45 ÉRD III - FSzSE

 

Hajrá ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 20. fordulójában 28:27-es győzelmet ért el a Dunaújvárosi Kohász KA ellen.

A mérkőzésen Krpez Slezák Katarina büntetőből jutatta vezetéshez csapatunkat, majd Kisfaludy Anett alakította 2:0-ra az állást. Az első tíz perc végéhez érve jobbszélsőnk lerohanás végén, Mariama Signaté pedig felállt fal ellen vette be a vendégek kapuját (7:4). A folytatásban egy perc alatt Krpez Slezák Katarina kétszer talált be, majd Szabó Laura és Tóth Gabriella is feliratkozott a gólszerzők listájára (13:8). A játékrész hajrájában közelebb zárkózott a DKKA, de Mariama Signaté és Krpez Slezák Katarina újabb találataival 15:13-as előnnyel vonulhattunk a szünetre. A fordulás után Kiss Nikolett talált először a kapuba, majd Kisfaludy Anett, Tóth Gabriella és Coralie Lassoruce révén zsinórban háromszor vettük be az újvárosi kaput, így a 35. percben 19:14-re vezettünk. Nyolc minutummal később ellenfelünk egyenlített, de Kiss Nikolett révén visszavettük a vezetést. A mérkőzés hajrájához érkezve átlövőink, Mariama Signaté és Kiss Nikolett találatainak köszönhetően 26:23-ra vezettünk, de az utolsó percekben újra egyenlő eredmény állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. Az utolsó minutumra fordulva Coralie Lassource nem hibázott szélről, és erre már nem volt válasza a vendégeknek, így lányaink 28:27-re megnyerték a mérkőzést. 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Szombaton ifjúsági és serdülő I. osztályú csapatunk is Kozármislenyben lépett pályára, de a pontszerzés egyik együttesünknek sem sikerült. Serdülő III. osztályú lányaink a Bicske otthonában nyertek, Bp. I. osztályú együttesünk a Gázművek MTE NKE ellen szenvedett vereséget. A hét utolsó napján U11-es lányaink mind a két mérkőzésüket megnyerték a Kovács László régió F csoportjában. Pest megye felnőtt csapatunk hatgólos győzelmet ért el a bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén. Gratulálunk a győzelemhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 14., szombat

Serdülő III. osztály | Bicskei TC - ÉRD II 6:38 (3:18)

 

Serdülő I. osztály | Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD 46:22 (25:13)

 

Ifjúsági I. osztály | Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD 44:27 (20:14)

 

Bp. I.o. felnőtt | Gázművek MTE NKE - ÉRD III 24:21 (12:11)

 

NB I felnőtt | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 28:27 (15:13)

 

2018. április 15., vasárnap

U11 Kovács László régió | ÉRD - Kántor Anikó SE 22:12 (12:4)

U11 Kovács László régió | Gyömrői Kézilabda Akadémia - ÉRD 10:24 (6:11)

 

Pest megyei felnőtt negyeddöntő | Hatvani KSZSE - ÉRD II 28:34 (15:16)

 

Hajrá ÉRD!

2018. április 8. 18:00
Helyszín: 
Treff Sportcsarnok

Szombaton a K&H női kézilabda liga 20. fordulójában lányaink a Dunaújvárosi Kohász KA csapata ellen lépnek pályára. A mérkőzésre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

K&H női kézilabda liga - 20. forduló
ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA


Időpont: 2018. április 14., szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert

Szurkolói információk:

A találkozóra jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 

A mérkőzésre érvényes jegyárak:

Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

A belépés 6 év alatt ingyenes! 

DÍJMENTES JEGYEK

Részletes információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php

 

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. április 14., szombat

Serdülő III. osztály | Szári Sportcsarnok (2066, Szár Forrás út 1.)

10:00 Bicskei TC - ÉRD II

 

Serdülő I. osztály | Kozármisleny Városi Sportcsarnok (7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 55.)

14:00 Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD

 

Ifjúsági I. osztály | Kozármisleny Városi Sportcsarnok (7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 55.)

16:00 Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD

 

Bp. I.o. felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)

17:15 Gázművek MTE NKE - ÉRD III

 

NB I felnőtt | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)

18:00 ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA

 

2018. április 15., vasárnap

U11 Kovács László régió | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

09:00 ÉRD - Kántor Anikó SE

14:00 Gyömrői Kézilabda Akadémia - ÉRD

 

Pest megyei felnőtt negyeddöntő | Hatvani Kodály Zoltán Ált. Isk. (3000 Hatvan, Géza fejedelem u. 2.)

11:30 Hatvani KSZSE - ÉRD II

 

Hajrá ÉRD!

NB I-es felnőtt csapatunk pénteken 21:24-es győzelmet ért el a DVSC-TVP otthonában. Utánpótlás együtteseink négy győzelmet szereztek a héten.

Jól kezdte a bajnokság 19. fordulóját felnőtt együttesünk, Krpez Slezák Katarina és Andjela Bulatovic révén szereztünk vezetést, majd az ötödik percben Kiss Nikolett alakította 2:5-re az állást. A fantasztikus védéseket bemutató Janurik Kinga kapuját tíz minutum alatt háromszor vették be a hazaiak akcióból. Az első negyedóra végére Kprez Slezák Katarina és Kisfaludy Anett találataival tartottuk előnyünket (5:8). A játékrész hajrájára fordulva Jamina Roberts akcióból, Szabó Laura pedig büntetőből lőtt a kapuba, a 9:13-as eredménnyel záruló félidő utolsó narancs-fekete találatát pedig Tóth Gabriella szerezte. A fordulás után faragott hátrányából a DVSC, de Mariama Signaté és Tóth Gabriella újabb góljainak köszönhetően a vezetést nem adtuk ki a kezünkből (12:15). A 46. percben Julie Foggea már a második hazai hétméterest hárította, így magyar válogatott irányítónk és Kiss Nikolett találataival ötre növeltük vezetésünket. A mérkőzés hajrájában Krpez Slezák Katarina és Kiss Nikolett akcióból, Jamina Roberts pedig a büntetővonalról növelték góljaink számát a végül 21:24-re megnyert találkozón.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Ifjúsági III. osztály Közép csoportjában szereplő csapatunk három nap alatt két győzelmet ért el, szerdán a  Óbudai Kézilabda Sportiskola SE, pénteken pedig a Bácsalmási PVSE ellen gyűjtötte be a két pontot. Ifjúsági I. és serdülő I. osztályú lányaink az Alba Fehérvár KC korosztályos együtteseit fogadták az ÉRD Arénában, ahol ifjúsági csapatunk győzelemnek örülhetett. U13 1. osztályú együttesünknek a bajnokság 19-24. helyért rendezett mérkőzéseken egy döntetlen, és egy vereség volt a mérlege. Serdülő III. osztály déli csoportjában küzdő csapatunk nem bírt a Szigetszentmiklós NKSE-vel. U9 Kovács László régióban szepelő ÉRD I-es lányaink egy győzelmet, ÉRD II-es egy döntetlent értek el a hétvégén. Bp. I.o. felnőtt csapatunk nem bírt a Gödöllői KC-val. Gratulálunk a győzelmekhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 4., szerda

Ifjúsági III. osztály | ÉRD II - Óbudai Kézilabda Sportiskola SE 32:23 (19:15)

 

2018. április 5., csütörtök

Ifjúsági I. osztály | ÉRD - Alba Fehérvár KC 27:21 (13:15)

 

Serdülő I. osztály | ÉRD - Alba Fehérvár KC 19:39 (11:17) 

 

2018. április 6., péntek

Serdülő III. osztály | Bácsalmási PVSE - ÉRD II 19:36 (9:17)

 

NB I Felnőtt | DVSC-TVP - ÉRD 21:24 (9:13)

 

2018. április 7., szombat

 

Serdülő III. osztály |  ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 21:23 (10:13)

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | ÉRD - Alba Fehérvár KC 19:19 (9:8)

U13 1. osztály 19-24. helyért | Tatabányai SC - ÉRD 20:16 (12:7)

 

2018. április 8., vasárnap

U9 Kovács László régió | ÉRD II - Ceglédi KCSE 12:12 (4:6)

U9 Kovács László régió | ÉRD I - Százhalombattai VUK SE 23:15 (10:7)

U9 Kovács László régió | Kóka KSK - ÉRD I 13:12 (5:6)

U9 Kovács László régió | Százhalombattai VUK SE - ÉRD II 15:12 (7:7)

 

Bp. I.o. felnőtt | ÉRD III - Gödöllői KC 15:17 (7:10)

 

Hajrá ÉRD!

Felnőtt csapatunk pénteken a K&H női kézilabda liga 19. fordulójában a DVSC-TVP ellen lép pályára a Hódos Imre Sportcsarnokban. Utánpótlás együtteseink tizenegy mérkőzést vívnak a héten.

K&H női kézilabda liga - 19. forduló
DVSC-TVP - ÉRD


Időpont: 2018. április 6., péntek 18:00
Helyszín: Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

A hazai klub tájékoztatása szerint a DVSC-TVP–Érd női kézilabda bajnoki mérkőzésre a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban folyó átalakítási munkálatok, illetve a megszigorított biztonsági intézkedések miatt a vendégszurkolók részére a helyszínen nem lesz jegyértékesítés.

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. április 4., szerda

Ifjúsági III. osztály | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

17:00 ÉRD II - Óbudai Kézilabda Sportiskola SE

 

2018. április 5., csütörtök

Ifjúsági I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.) 

17:00 ÉRD - Alba Fehérvár KC

 

Serdülő I. osztály | ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.) 

19:00 ÉRD - Alba Fehérvár KC

 

2018. április 6., péntek

Serdülő III. osztály | Kelebia Városi Sportcsarnok (6423 Kelebia, Bajcsy-Zsilinszky utca 43.)

17:00 Bácsalmási PVSE - ÉRD II

 

NB I Felnőtt | Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)

18:00 DVSC-TVP - ÉRD

 

2018. április 7., szombat

 

Serdülő III. osztály |  Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

09:00 ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE

 

U13 1. osztály 19-24. helyért | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

13:00 ÉRD - Alba Fehérvár KC

18:00 Tatabányai SC - ÉRD

 

2018. április 8., vasárnap

U9 Kovács László régió | Ceglédi Gál József Sportcsarnok 

09:00 ÉRD II - Ceglédi KCSE

09:45 ÉRD I - Százhalombattai VUK SE

11:15 Kóka KSK - ÉRD I

12:00 Százhalombattai VUK SE - ÉRD II

 

Bp. I.o. felnőtt | Treff Sportcsarnok (2030 Érd, Piroska utca 6.)

18:00 ÉRD III - Gödöllői KC

 

Hajrá ÉRD!

A héten válogatott játékosaink: Janurik Kinga, Kisfaludy Anett, Szabó Laura, Tóth Gabriella, Krpez Slezák Katarina, Andjela Bulatovic és Jamina Roberts is nemzeti válogatottjuk színeiben léptek pályára Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseken. A Suli Kézilabda Utánpótlás Programban pedig gazdára találtak az érmek a "véndiákok" és a 3. osztályosok tornáján.

A magyar női kézilabda válogatott Fehéroroszország és Koszovó legyőzése után a héten Hollandia ellen vívott selejtezőket. A győri mérkőzésen nemzeti csapatunk egygólos vereséget szenvedett a világbajnoki bronzérmestől. A találkozón Kisfaludy Anett egy gólt jegyzett, saját nevelésű beállónk, Szabó Laura pedig először lépett pályára a válogatottban. Vasárnap Eindhovenben vágott vissza a magyar csapat, a 22:23-as győzelmünkkel záruló összecsapáson Szabó Laura megszerezte első felnőtt válogatott gólját. A 3. csoportban Krpez Slezák Katarina és Jamina Roberts nemzeti csapatai egymás ellen játszottak két mérkőzést. Mind a két találkozón a hazai csapat örülhetett, Szerbia hétgólos, Svédország pedig balátlövőnk utolsó másodpercekben szerzett találatával, egy góllal győzött. Krpi összesen 19-szer, Jamina 5-ször volt eredményes. Montenegró legjobbjai, Andjela Bulatovic-csal soraiban Lengyelország ellen lépett pályára, és két győzelemmel bebiztosították a részvételüket a franciaországi Európa-bajnokságra. 

Kedden a Suli Kézilabda Utánpótlás Program "véndiák" záró fordulójában, illetve szerdán és csütörtökön a 3.osztályosok tornáján mérkőztek meg a diákok a dobogós helyezésekért. Az események végén NB I-es felnőtt csapatunk tagjai ajándékozták meg a résztvevőket egy-egy könyvjelzővel és az emléklapokkal, míg az okleveleket és az érmeket klubunk elnöke, Tekauer Norbert adta át a legeredményesebb csapatoknak. 

Szombaton Pest megyében szereplő csapataink léptek pályára a Batthyány Sportcsarnokban. Felnőtt együttesünk a Budai Farkasok, ifjúsági lányaink az FSZSE ellen gyűjtötték be a két pontot. U13 I. osztályban a 19-24. helyért küzdő együttesünk az Orosháza és a Vác ellen is döntetlenre végzett a hétvégi fordulókban. Bp. I. osztályú csapatunk nem bírt a Tempo KSE-vel. A Kovács László régió felsőházában szereplő U13 2. osztályú együttesünk két győzelmet szerzett a hétvégén. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

 A hét ÉRD eredményei:

2018. március 24., szombat

Pest megye ifjúsági | ÉRD III - FSzSE 34:24 (1410)

 

Pest megye felnőtt | ÉRD II - Budai Farkasok 37:23 (18:10)

 

Bp. I.o. felnőtt | Tempo KSE - ÉRD III 41:17 (19:8)

 

U13 1. osztály 19-24 helyezésért | ÉRD - Oxxo Energy Orosházi NKC 17:17 (8:10)

U13 1. osztály 19-24 helyezésért | GVM Europe-Vác - ÉRD 23:23 (14:10)

 

2018. március 25., vasárnap

U8 Kovács László régió | ÉRD I - Alsónémedi SE 

U8 Kovács László régió | Dömsödi USE - ÉRD II

U8 Kovács László régió | Budaörsi KSE - ÉRD I

U8 Kovács László régió | Alsónémedi SE - ÉRD II

 

U13 2. osztály Kovács L. régió Felsőház | ÉRD - Budaörsi KSE 23:19 (14:5)

U13 2. osztály Kovács L. régió Felsőház | Ceglédi KCSE - ÉRD 14:20 (3:12)

 

Hajrá ÉRD!

A héten NB I-es felnőtt csapatunk a válogatott szünet miatt nem lép pályára, de utánpótlás együtteseink tíz mérkőzést vívnak a héten.

A hét ÉRD mérkőzései:

2018. március 24., szombat

Pest megye ifjúsági | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

09:00 ÉRD III - FSzSE

 

Pest megye felnőtt | Batthyány Sportcsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.)

11:00  ÉRD II - Budai Farkasok

 

Bp. I.o. felnőtt | Tempo Kézilabda Csarnok (1183 Budapest, Gyöngyvirág u. 43.)

12:00 Tempo KSE - ÉRD III

 

 

U13 1. osztály 19-24 helyezésért | Kisvárda Városi Sportcsarnok (4600 Kisvárda, Flórián tér 6.)

12:00 ÉRD - Oxxo Energy Orosházi NKC

15:00 GVM Europe-Vác - ÉRD

 

2018. március 25., vasárnap

U8 Kovács László régió | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

09:30 ÉRD I - Alsónémedi SE

09:30 Dömsödi USE - ÉRD II

10:30 Budaörsi KSE - ÉRD I

10:30 Alsónémedi SE - ÉRD II

 

U13 2. osztály Kovács L. régió Felsőház | Vecsési Városi Sportcsarnok (2220 Vecsés, Fő út 90-92.)

10:00 ÉRD - Budaörsi KSE

13:00 Ceglédi KCSE - ÉRD

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink