Új kapust igazoltunk – Kántor Kamilla a Vasastól érkezik

Hivatalossá vált, hogy Györkös Rebeka és Hadfi Gréta mellett Kántor Kamilla is az Érd kapuját védi majd ebben a szezonban. A 28 éves hálóőr 8 év légióskodást követően tavaly hazaigazolt a Vasashoz, a 2021/22-es idényt pedig már Érden tölti. Kamilla gyerekkori álma valósult így meg.

- „Nagyon hirtelen érkezett a megkeresés. Próbajáték keretein belül kellett bizonyítanom, ami szerencsére jól sikerült. Horváth Rolanddal is azonnal megtaláltuk a közös hangot. Alapvető ambícióm pici korom óta az volt, hogy az első osztályban szerepelhessek. Első kézilabda edzésemről 7 évesen úgy mentem haza, hogy „Anya én NB I-es játékos leszek”. 8 évet voltam Franciaországban, gyakorlatilag az egész felnőtt karrieremet ott töltöttem. Úgyhogy a francia élvonalat ki tudtam pipálni, de a magyar nagy bakancslistás álom maradt. Úgy költöztem haza, hogy ezt szeretném megvalósítani, és az Érdnek köszönhetően ez most végre sikerült.” - nyilatkozta honlapunknak Kántor Kamilla.

Kamilla pályára lépett több felkészülési mérkőzésen is csapatunkban. Korábbi klubja, a Vasas elleni találkozón jó pár remek védést is bemutatott.

- „Az első pillanattól kezdve megtaláltam a közös hangot mindenkivel. Egy másodpercig nem volt kérdéses, hogy elfogadnak. Nem volt belőle probléma, hogy nem mint új játékos vettem részt az edzéseken, hanem mint potenciális jelölt. Egy pillanatig sem éreztem diszkriminálva magam semmilyen irányba sem, és ez nagyon sokat segített abban, hogy jól tudjak teljesíteni és ne legyen rajtam semmiféle nyomás azzal kapcsolatban, hogy meg kell valakinek felelnem. Nyugodt szívvel kézilabdázhattam. A két hónapos felkészülés alatt egyre több lehetőségünk volt komolyabban megismerni egymást a lányokkal. Hihetetlenül jól érzem magam itt. Mindenki különleges a maga módján.”

Sok sikert és csodás védéseket kívánunk az Érdben!

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink