Új balszélsővel erősödünk

Ludvig Krisztina személyében újabb játékos folytatja Érden pályafutását. Az Orosházától érkező balszélső a következő idénytől erősíti csapatunkat.

Ludvig Krisztina Pilisvörösváron nevelkedett, majd a Ferencváros utánpótlásához került. Itt már bemutatkozott az NB I/B-ben is. Ezután a Vasashoz igazolt, majd fél év ausztriai légióskodás után az NB I/B-s Orosházánál tért vissza a hazai bajnokságba. A második évét tölti a Békés vármegyei csapatnál, amelyben az idei szezonban a klub 5. legeredményesebb játékosaként 24 meccsen 66 gólt szerzett. A következő idénytől pedig már érdi színekben láthatjuk a balszélsőt.

Célom az, hogy fejlődjek és előrébb jussak a kézilabdában. Az Érd jó csapat, ráadásul az edzővel, Simics Judittal dolgoztam korábban együtt. Tudom milyen vele a munka, nagyon szerettem az edzéseit. Ha idén nem sikerülne az Érd feljutása, akkor nagyon örülnék, ha jövőre meglenne. Fontos szempont lesz, hogy nyáron alaposan összeszokjunk és egy csapatként tudjunk játszani.

Ludvig Krisztina pályára lépett az Orosháza Érd Arénában lejátszott mérkőzésén is, ahol jövőbeli csapattársainak is bemutatkozhatott. Négyszer pedig be is talált a kapunkba.

Nehéz volt az Érd ellen játszani. A jövő évi keretből ismerem Háfra Lucát, aki poszttársam és Györfi Dórát is, aki velem együtt érkezik majd. Így nem fogok teljesen ismeretlen közösségbe kerülni, ez is pozitívum számomra. Elsődlegesen a gyorsaságom a fő erősségem. Ez szélen egyébként is nagyon fontos. Az Érd játéka is épít a gyorsindításokra és úgy gondolom ebben segítségére tudnék lenni a csapatnak én is.

Sok sikert kívánunk érdi színekben!

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink