Ötven percnyi remény

Sokáig szorosan tudtuk tartani az eredményt, de az utolsó hat gólt a hazai csapat szerezte. Nyitott védekezésünkkel megállítottuk a győri rohamokat, felnőttünk a feladathoz. Elbúcsúztunk a kupa küzdelmeitől, a Győr jutott az MK négyes döntőjébe. NBI-es csapatként, 2012-ben sikerült történetünk során először bajnoki elődöntőbe jutni, amivel kivívta a csapat a nemzetközi kupaindulás jogát. A Magyar Kupában viszont eddig még nem sikerült nagy sikereket elérni, az eddigi legjobb szereplést, a nyolc közé jutást idén sikerült megismételni, de a négyes döntőbe ezúttal is a címvédőn keresztül vezetett csak út. Nem túl nagy tempóban, kényelmesen indult a mérkőzés. Nem Lunde Haraldsen-en múlt, hogy a kilencedik percben még csak a második érdi gól született meg, a kaput sem találták el játékosaink. Előbb a Szekeres, Wolf, Kovács Anna belső hármassal próbálkozott Szabó Edina, majd Bognár és Elez is játékba szálltak. Az első negyedóra végén először indult le minket a hazai csapat, Szabó Edina rögtön időt is kért ezt követően 7-3-nál. Löke-ről szokásos módon állították ki védőinket, tisztelettudóan bántak a játékvezetők a bajnokkal. Vukcevicet nagyszerűen találtuk meg a falban, az ellentámadásból az első pillanatait a pályán töltő Amorim viszont nem sokat tétlenkedett, előbb Koren kapott sárgalapot, majd Vukcevicet állították ki róla, és még gólt is lőtt a brazil átlövő az akcióból. A védekezésünk emberhátrányban is működött, támadásban viszont távol tartott minket kapujától a hazai csapat, így csak gyenge lövések jutottak el a győri kapuig. A két kapus egyre inkább belemelegedett, Janurik Kinga több győri ziccert is fogott. Kiegészültünk és 4-2-es védekezésre váltottunk, Elez és Koren volt a többieknél feljebb, a szagatotton kívül. Öt perc győri góltalanság, hiába volt közben egy Ambros Martín időkérés. A 24. percben, érdi labdaszerzést követően jobbról végig tudott menni a labda egészen a balszélsőhöz, Balog Beáta volt a befejező ember. Még ugyanebben a percben, Kovács Anna első lövésére szánta el magát, 9-7-re megközelítettük az ETO-t. Megint az érdi góllövőt állították ki két percre, az előnyből két gólt szerzett a hazai csapat. Wolf ragyogóan tempózta ki a győri falat, a másik oldalon Görbicz egy lerohanás végén elegánsan helyezte el a labdát az érdi kapuban, ezzel lett 12-8. Bár a szünet utáni első támadásunkat elrontottuk, Koren és Kovács Anna lövésével 12-10-nél ismét két gólra jöttünk fel. Hamar visszaállt a félidei különbség, Lekic lőtt gólt, majd Szepesi indult a bal szélen. 14-10-ről, a 40. percig felváltva estek a találatok - sokkal inkább a támadásaira koncentrált mindkét csapat ebben az időszakban és a korábbiakhoz képest szinte potyogtak a gólok 19-15-ös állásig. Közben kétszer egymás után emberelőnyben játszottunk, Vukcevicet tüntette el a falban előbb Löke, majd Amorim. Amorim kiállításánál olyan lassan hozta fel a labdát középkezdéshez a Győr, hogy rögtön passzív játékot ítéltek, Kovacsics azonban nagy gólt lőtt messziről a hosszú felsőbe. A játékrész közepén, tíz perc alatt egyetlen Szepesi gól a hazaiaktól, közben többek között két Janurik által hárított Radicevic ziccer, Wolf lőtt passzából Kisfaludy Anett lőtt érdekes gólt, Koren célzott negyedszer is pontosan, Balog értékesítette a büntetők - ismét visszajöttünk a meccsbe 21-19-nél. Többször támadhattunk az egy gólra zárkózásért, de vagy a győri sáncon, vagy Lunde-n akadtunk fenn. A hazai vezetőedző pályára küldte Amorimot és Görbiczet, a Lekic-csel kiegészült győri trió döntötte el a találkozót. Amorim bombái, Lekic betörései és a Görbicz által értékesített hetesekkel megnyerte a meccset az ETO. Az utolsó tíz percben már mindent megfogott Lunde, nem csak a kötelezőket, a ziccereket is kivétel nélkül. A bajnokihoz képest (19-28) így egyetlen góllal jöttünk közelebb, mégis sokkal inkább szoros volt ez a mai mérkőzés. Láthatóan nagyon ügyelt a csapat a visszarendeződésre, a gyors indulások megakadályozására és ez jól működött. A nyitott védekezés is egyre inkább összeáll, az ellenfél beállósát, Löke-t négy gólon tartottuk. A kupa ezzel véget ért, a bajnokság pedig pénteken folytatódik, ugyanilyen felállásban. A mai nap tapasztalataival és fáradalmaival, remélhetőleg ezen az úton tovább haladva.

Évzáró 2014

Dátum: 
csütörtök, 2014, május 29 - 23:32
Képek: 
Kiemelt kép: 

Támogatóink

Médiapartnereink