Öt érdi is Eb-t nyert!

A +33-as korosztályban Őri Cecília, a +43-asoknál pedig Oláhné Balog Tünde, Kisgergely Csilla, Kubinszkiné Hegedűs Marianna és Gridnyeva Szvetlana is Eb-győzelmet ünnepelhetett a torinói kontinensviadalon.

A kézilabdázók masters Európa-bajnokságának ezúttal az olaszországi Torino adott otthont, ahol öt érdi is pályára lépett. A +33-as korosztályban szereplő Angyalok együttesében Őri Cecília szerepelt. Az együttes a csoportkörben előbb az FC Pedras Rubrast 31–6-ra, aztán az HC Dubai Internationalt 22–11-re verte.

Ezt követően az egyenes kieséses szakaszban, azaz a legjobb négy között a Promov Rebordosa csapatát 18–6-ra múlták felül. A döntőben pedig azzal az FC Pedras Rubrasszal találkoztak, amelyet korábban simán vertek. Nos, a finálé már valamelyest szorosabb eredményt hozott, de Őri Cecíliáék így is 18–8-ra győztek, így aranyérmesek lettek.

A 43 évnél idősebbek korosztályában az ÉRD utánpótlás-vezetője, Oláhné Balog Tünde mellett a klub hétméteresölője, Gridnyeva Szvetlana, Kubinszkiné Hegedűs Marianna, illetve Kisgergely Csilla is szerepelt. Ők a csoportkörben a Roma Handball 18–5-ös legyőzésével kezdtek, aztán az Istanbul Veterans sem jelentett akadályt (16–4).

A legjobb négy között az SK Elite Slovakia sem tudta megállítani az Angyalokat (13–3), a döntő pedig két magyar csapat meccsét hozta, hiszen Szvetiék az ETO XXL Győrrel játszottak, amelyet 25–7-re ütöttek ki, ezáltal ők is a dobogó legfelső fokára állhattak fel.

Ebben a kategóriában a torna legjobb kapusának választották Gridnyeva Szvetlanát, aki messze a legkevesebb gólt kapta – szám szerint tizenkilencet (ebben a mutatóban a Roma Handball lett a második 41 kapott góllal).

Masters kézilabda Európa-bajnokság, Torino
Nők, +33
Végeredmény: 1. Angyalok (Csenki Judit, Diószegi Diána, Gyetván Krisztina, Hornyák Ágnes, Horváth Mónika, Jakabné Tóth Tímea, Megyes Ildikó, Mátrai Nóra, Minárovics Anita, Őri Cecília, Povázsay Nóra, Szaka-Berkesi Dóra, Toplak Bernadett. Edző: Éliás Gábor),
2. FC Pedras Rubras, 3. Promov Rebordosa and. Bol, 4. Les Nissartes, 5. HC Dubai International, 6. Nógrád Dinamit

Legjobb játékos: Hornyák Ágnes (Angyalok)
Legjobb kapus: Szaka-Berkesi Dóra (Angyalok)

Nők, +43
Végeredmény: 1. Angyalok (Bahrim Liliana, Daláné Gabnai Melinda, Gridnyeva Szvetlana, Hirmann Mária, Kisgergely Csilla, Kubinszkiné Hegedűs Marianna, Lázár Ildikó, Lenkei-Csenki Csilla, Márki Éva, Neukumné Ivanics Adrienn, Oláhné Balogh Tünde, Rimócziné Tóth Éva, Sirina Irina, Takács Gabriella. Edző: Éliás Gábor),
2. ETO XXL Győr, 3. SK Elite Slovakia, 4. Roma Handball, 5. Lynge Uggeloese, 6. Istanbul Veterans, 7. San Saba Graffiti
Legjobb kapus: Gridnyeva Szvetlana (Angyalok)
Legjobb játékos: Bartalos Beatrix (ETO XXL Győr)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink