Kudarc hazai pályán

A félidei négygólos vezetésből, háromgólos vereség lett a vége. Az eleje ismét az ünneplésről szólt. Először léptünk parkettre hazai pályán a sikeres Európa Bajnokság után, így nem maradhatott el a válogatott játékosok üdvözlése. Természetesen az ellenfélre is gondoltunk, így Triscsuk Krisztina és a válogatott másodedzője Siti Bea is ajándékot kapott, ahogyan a mérkőzést helyszínen megtekintő szövetségi kapitány, Karl Erik Böhn is. Kristina Elez a horvát válogatottal szerepelt az EB-n, Sara Vukcevic aranyérmet nyert Montenegróval, Vincze Melinda és csapatkapitányunk, Szekeres Klára pedig bronzéremmel tértek haza Szerbiából. A mérkőzés aztán nagyszerűen indult, büntetőből szereztük meg a hétméterest. Majd három perc gólcsend, mi nem találtuk el a kaput, a fehérvári indítások pedig nem voltak elég pontosak, hogy gól születhessen belőlük. Csak az ötödik percben talált be büntetőből a vendég csapat (2-1). Vincze Melinda menetrendszerűen indult a balszélen, záporoztak a pontos labdák irányába és a befejezésekkel sem volt gond. Felállt fal ellen viszont egyik csapat sem találta a védekezések ellenszerét, szinte minden gól indulásból, az ellenfél hibájából született. Janurik Kinga jól kezdett az érdi kapuban, míg a mások oldalon Szikora az érdi kapufával volt jó barátságban. A kilencedik percben még 5-2-re vezettünk, de két pontos jobboldali indulással 5-4-re feljött az FKC. A harmadikat igaz kihagyta Azari, de büntetőt kapott és Vukcevic-et kiállították. Az egyenlítési kísérlet Gridnyevában akadt el. Hét-hétnél mégis utolért minket a Fehérvár, Emberovics akciógóljával. A tizenkilencedik percben, a mérkőzésen először kerültünk emberelőnybe, majd két perccel később újabb kiállítást ítéltek a vendégeknek - a négy perc alatt megléptünk 10-7-re. Kiegészült és felzárkózott azonban a Fehérvár, újra visszajöttek egyetlen gólra. Öt perccel a szünet előtt Vincze talált be, labdaszerzést követően Szekeres fejezte be az érdi akciót, majd még ugyanabban a percben újra Vincze Melinda lőtt gólt 13-9. A félidő hátralévő három percében nem esett újabb gól. Az első félidőben Alja Korennek nem volt kapura lövése, kaput eltaláló Eleznek sem, Szekeres és Vincze gördítették előre a csapatot. A védekezésekkel a második félidőben sem volt gond, a látványos támadójátékkal azonban mindkét együttes adós maradt. A fordulás utáni percekben hiába kerültünk több alkalommal is ziccerbe, Szikorába dobáltuk a lehetőségeinket. Közben Vukcevicet másodszor állították ki, hat percig azonban egyik csapat sem tudott gólt szerezni. Tizenhárom perces időszakot 4-3-ra nyert a Fehérvár, ezzel volt 16-13. Majd két elszórt labdával és Horváth Bernadett indulásgóllal előbb egyenlített, egy percre rá Zsigmond góljával először a meccsen vezetett a vendég csapat. Támadásban érthetetlenül elbizonytalanodtunk, szenvedtek a pályán lévők. Csak dadogott a labda, mindig volt egy faultoló ellenfél, egy oda érő sáncoló védő. 17-17-től, egészen 20-20-ig felváltva estek a gólok, a fehérvári vezetésre mindig volt válaszunk. Előbb Vukcevicet, majd a helyén játszó Wolfot (Kisfaludy Anett edzésen sérült meg, így nem tudta vaállalni a játékot - Vukcevic a mérkőzésen kapott a lábához, de sérülten is folytatta, Szabó Edina hívta le szusszanásnyi szünetet adva neki) találtuk meg a falban, aztán Elez talált be végre valahogyan. Az utolsó öt perc döntetlennél, vendég támadással kezdődött, a játékvezetők már passzív játékot jeleztek, amikor szélről gólt kaptunk. Szabó Edina hiába nyitotta meg a falat és védekeztetett 4:2-t, Tilinger átlövése a jobbalsóban kötött ki, amivel először volt kettő oda (20-22). Az utolsó előtti percben Vukcevic pörgetése átcsorgott Szikorán és reményt adott, amit előbb Triscsuk gólja, végül pedig Tilingeré vett el. Győzött a Fehérvár Érden. Megtörte rossz sorozatát és először tudta legyőzni az Érdet. Nem nyújtott extra teljesítményt a vendég csapat, nem játszott káprázatosan, ma azonban ez is elég volt a győzelemhez. Az első félidőben négygólos előnyt kidolgozó, majd a második félidőben önmagukat kereső érdiek ellen megérdemelten nyertek idegenben is. Az ősz így fájó vereséggel ért véget, tizenhárom pontunkkal lépéshátrányba kerültünk a felsőházért vívott harcban. Tavaszi megújulásra, kivirágzásra van szükség - még bőven a hóvirág-szezon előtt - szerdára.
1087 Budapest, Hungária krt.

Támogatóink

Médiapartnereink