Kemény, de nem lehetetlen feladat vár az ÉRD-re

Január 30-án, 18 órakor a Kisvárda Master Good SE vendégeként lép pályára a női kézilabda NB I kilencedik fordulójában az ÉRD. A mérkőzést a hazaiak YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

Kell a bravúr! Bár a Vác és az FTC elleni találkozók több periódusban is biztató játékot mutattak az ÉRD-nél, a hétközi Mosonmagyaróvár elleni hazai vereség után Horváth Roland játékosainak hozzáállását kritizálta. Remélhetően a vezetőedző monológja felrázza az együttest és a szombati mérkőzés után is megőrzi kisvárdai veretlenségét az ÉRD.

Merthogy a két pont megszerzése viszonylag kézzelfogható bravúr lenne, hiszen Bakó Botondék eddigi tizenegy lejátszott mérkőzésükből csak hármat nyertek meg nyolc vereség mellett. Karnik Szabináék a Debrecen elleni hazai bravúr mellett Békéscsabáról és Székesfehérvárról távoztak pontokkal. Pályaválasztóként azonban sem az idei szezonban, sem az ÉRD ellen nem parádéznak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek az említett DVSC elleni találkozó mellett négyszer kaptak ki otthon a 2020/21-es idényben, míg az ÉRD elleni eddigi négy hazai meccsüket egyaránt elbukták. Ezekre alapozva egy harcos és koncentrált ÉRD akár el is hozhatja a két pontot Kelet-Magyarországról és akkor elmozdulna a kiesőzónából, valamint jó szájízzel fordulhatna a február 7-i, Békéscsaba elleni kulcsfontosságú hazai mérkőzésre is.

A január 30-án, 18 órakor kezdődő Kisvárda Master Good SE - ÉRD mérkőzést Nagy Ferenc és Túróczy József vezetik.

A találkozót a Kisvárda YouTube-csatoráján élőben közvetítik!

Női kézilabda NB I, 9. forduló
01.30., 18.00:
 Kisvárda Master Good SE - ÉRD (élőben a Kisvárda YouTube-csatornáján)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

 

Támogatóink

Médiapartnereink