Itthon tartottuk a két pontot

NB I/B-s felnőtt csapatunk nagy küzdelemben, viszont végig vezetve 31:20-as győzelmet aratott a Rinyamenti KC csapata ellen.
 
NB I/B-s felnőtt csapatunk a szezon első hazai mérkőzésén Gulyás Vanda révén szerzett vezetést, majd Takács Kitti is a kapuba talált, míg Győri Barbara hétméterest hárított a találkozó 4. percében. Gulyás Vanda mellett másik beállósunk Szabó Laura is eredményes volt a hatos vonalról, amivel 6:2-es előnyre tettünk szert. Vajda Luca akcióból, majd Takács Kitti büntetőből is gólt szerzett az első negyedóra végén (8:3). Majd fiatal balszélsőnk, Braun Laura Csenge volt eredményes kétszer is szélről, őt követte az NB I-es felnőtt csapatban is gólt szerző Bernát Dorina találata a kapuba két ízben is. A 15:10-es félidei állást követően Takács Kitti büntetőjével növeltük előnyünket, míg ellenfelünk kétszer is hibázott a hétméteres vonalról. Egymást követő négy találatunkat is beállósaink szerezték, Gulyás Vanda és Szabó Laura személyében, de öt-hatgólos előnyünket nem tudtuk tovább növelni (20:15). A hajrára fordulva már az ötödik vendég büntetőt hárították kapusaink, míg Takács Kitti a harmadik hétméteresét is értékesítette (24:19). A mérkőzés utolsó tíz percében mindösszesen egy gólt kaptunk, míg lányaink hétszer is a kapuba találtak. A 31:20-as végeredménnyel záruló összecsapás utolsó találatát Lízer Dorottya szerezte, így csapatunk megszerezte első győzelmét a bajnokságban. Gratulálunk!
 
 
 
 
 
 
NB I/B-s junior csapatunk az utolsó percekig kiélezett mérkőzésen 26:23-as vereséget szenvedett a Pénzügyőr SE együttesétől.
 
NB I/B-s junior együttesünk a bajnokság 12. fordulójában a tabella harmadik fokán álló Pénzügyőr otthonába látogatott. A találkozón Lízer Melinda révén lányaink szereztek vezetést, majd egy hazai találatot követően Plesztovits Alexa és Lozsi Erna is eredményes volt. Hatperces gólcsendünket kihasználva, két büntetőt értékesítve egyenlített ellenfelünk, majd a vezetést is átvette. Reizinger Sára átlövésből egyenlített, majd negyedóra elteltével Bíró Eszter és Lízer Melinda találataival visszavettük a vezetést (6:7). A játékrész közepén hol nálunk, hol pedig ellenfelünknél volt az előny. A félidő utolsó hét percére fordulva azonban a hazai csapat négygólosra tudta növeltni előnyét (14:10). Majd Kolev Réka két egymást követő találatunkat szerezte, de a hátrányunkat nem tudtuk csökkenteni a szünetre. A 16:12-es félidei állást követően tíz perc alatt ellenfelünk egy találatot szerzett, míg Plesztovits Alexa büntetőből és akcióból is eredményes volt, majd Bíró Eszter találatával két gólra felzárkóztunk. Közelebb viszont nem tudtuk kerülni a hazaiakhoz, sőt visszaállt a félidei négygólos különbség (20:16). Ezt követően védelmünk hat perc alatt egy gólt engedélyezett ellenfelünknek, míg lányaink öt gólt szerezve az 51. percben egyenlítettek (21:21). Fordítani azonban nem tudtunk, de Plesztovits Alexa két higgadtan értékesített büntetőjével az utolsó két percre fordulva csak egy gól volt a hátrányunk. Végül a végletekig kiélezett mérkőzésen a pontszerzés nem sikerült a 2015-ös év utolsó idegenbeli mérkőzésén a Pénzügyőr SE ellen (26:23).
  
 
 
 
 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Programban részt vevő iskolák közül kabalafiguránk Dragi ezúttal az Érdligeti Általános Iskolában járt, és Szijártóné Somogyi Mónika igazgatóhelyettest kérdezte az iskola és a kézilabda kapcsolatáról.
 
Klubunk népszerű kabalafiguráját az Érdligeti Általános Iskola tornacsarnokában is kitörő örömmel, és szeretettel fogadta az ott összegyűlt több, mint száz gyerek. A percekig tartó pacsizást követően közös csoportkép készült, majd a gyerekek egyesével is képeket készítettek Dragival, ami jóval a becsöngetés után is eltartott. Az iskolába 640 gyerek jár, akik közül a 400 alsó tagozatos gyerek ismerkedhetett meg a SKUP programnak köszönhetően a kézilabdával. Szijártóné Somogyi Mónika elmondta, hogy a gyerekek nagyon várnak minden kézilabda foglalkozást, melyet Szigeti Katalin SKUP edző tart nekik. Szijártóné Somogyi Mónikának nagyon fontos a kézilabda, ő maga is kézilabdázott tinédzserként, ezért szívügye, hogy a gyerekek is megismerkedjenek ezzel a gyönyörű sporttal. Véleménye szerint a klubunkkal kötött együttműködés, és a SKUP hatására nagy mértékben nőtt a kézilabda iránt érdeklődők száma az iskolában, valamint nagyon jó hatással van a gyerekre, akik a sporton keresztül is sokat tanulnak a tiszteletről, és a szabályok követéséről, betartásáról. Szijártóné Somogyi Mónika rendszeresen ellátogat az ÉRD mérkőzéseire, mint ahogy a gyerekek is, hiszen Dragi kérdésére, hogy ki járt már az ÉRD női kézilabda csapat mérkőzésén, mindenki feltette a kezét. Még azt is tudták az ifjú kézilabdások, hogy csapatunk mikor lépett utoljára pályára, és alig várják, hogy a következő hazai mérkőzésünkön is a helyszínen bíztathassák a csapatot.
 
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink