Fókuszban a pihenés és a felkészülés

Egy hete lépett pályára utoljára felnőtt csapatunk a válogatott szünet előtt. Vezetőedzőnk, Horváth Roland értékelte a mögöttünk lévő időszakot.

Hat meccsen van túl a csapat, ebből egy győzelem született eddig, de hozzátartozik, hogy a bajnokság elején nehéz sorsolással kellett szembenéznie az érdi lányoknak.

Tisztában voltam vele, hogy ez egy nagyon nehéz szakasz lesz az évben. - Kezdte Horváth Roland. -Tudtam, hogy a NEKA és a Kisvárda ellen lehet esélyünk. Előbbit sikerült is megvernünk, a Kisvárdát sajnos nem. Olyan sérülések nehezítették azon a meccsen a dolgunkat, hogy az nagyban befolyásolta a végkimenetelt, Illetve sokat segített volna, ha a helyzeteinket tudjuk értékesíteni. 4 ponttal számoltam, de sajnos csak kettő lett belőle. A többi találkozón az volt a cél, hogy tudjunk jó periódusokat játszani illetve lássam, hogy azok a fiatalok, akik most érkeztek tudjanak fejlődni. Kisebb-nagyobb sikerrel ezek meg is valósultak. De még rengeteget kell dolgozni, hogy meccsekről meccsekre tudjunk nyerni.

Több új játékos is érkezett az együtteshez a nyáron, az ő további beépítésük is kulcsfontosságú lehet a következő hetekben.

Több fiatal játékosunk is ugye másik osztályból érkezett, nekik is még nagyon sokat kell dolgozniuk. Van aki előrébb tart, de van akinek több időre van szüksége ahhoz, hogy észre vegye: az NB I sokkal több tudást és sokkal több munkát kíván. Én is várom, hogy mikor lendülnek be azok, akikre számítok, de nyilvánvalóan nem lehetek türelmetlen, hiszen ehhez idő kell.

November 23-án a Magyar Kupában lép pályára legközelebb az Érd, majd december 7-én a Dunaújváros ellen folytatódik a bajnokság.

Rengeteg edzéssel és sok edzőmeccsel készülünk a következő időszakra. Sokat kell a csapatnak játszania, hogy az együtt töltött idő megoldja azokat a problémákat, amelyekkel szembe nézünk. Ez most a legfontosabb.

Egy hetes pihenő után állunk neki újra edzeni. Tudjanak pihenni és regenerálódni főleg azok, akik rengeteget játszottak. Elsősorban ezek most a lényegesek. Ahogy közelednek a meccsek, úgy fókuszálunk majd rájuk. A Magyar Kupára különösebben nem készülünk még.

Vezetőedzőnk egyébként  megszerezte a legmagasabb edzői minősítést. Elvégezte az MKSZ és az EHF közös nemzetközi képzését, így EHF Pro-licensz kézilabdaedzői oklevelet vehetett át.

Ez a legmagasabb edzői végzettség Magyarországon, első osztályú edzőként mindenféleképp fontosnak tartottam elvégezni.

Gratulálunk és jó felkészülést kívánunk a csapatnak!

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink