A felkészülés hajrájához értünk

Utolsó felkészülési meccsét játssza csütörtökön az Érd a 2022-2023-as bajnoki rajt előtt. Ábrahám Noémi nyilatkozott honlapunknak a felkészülésről és a Kispest elleni találkozóról. A meccs után szeretettel várjuk szurkolóinkat egy kötetlen találkozóra az Érd Arénában.

Több mint egy hónapja készül közösen együttesünk az új idényre, a héten pedig utolsó edzőmérkőzését is lejátssza az NB I/B-ben szereplő Kispest ellen.

Túl vagyunk az alapozás nehezén és lassan ráfordulunk a bajnoki rajtra. Egész jó állapotban érzem a csapatot, kezdünk összeállni. Egyre jobban érezzük magunkat a pályán is, az új társakkal megtaláltuk a közös hangot, úgyhogy minden rendben megy. Már várjuk az első fordulót. – kezdte Ábrahám Noémi.

Az Érd bő másfél hét múlva, szeptember 3-án a NEKA ellen kezdi az új szezont, de addig sem tétlenkednek a lányok.

A Kispest ellen szeretnénk gyakorolni a héten tanultakat, valamint védekezésben és támadásban is van még mit csiszolni, hogy a kezdésre minden meglegyen.

A mérkőzés után szeretettel várjuk a szurkolókat az Érd Arénában egy kötetlen közönségtalálkozóra, ahol beszélgethetnek a játékosokkal és természetesen lehetőség lesz közös fotók készítésére is.

Már várjuk csütörtöki programot is. A szurkolóink egész évben támogatnak minket, jó lesz találkozni velük az első meccs előtt, így tényleg százszázalékosan tudjuk majd kezdeni a szezont. – zárta szavait irányítónk.

ÉRD – Kispest NKK
Érd Aréna
2022. augusztus 25. (csütörtök) 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink