Extra kell a bravúrhoz

Sorozatban megnyert négy mérkőzés után a Siófok KC ellen már extra teljesítmény kell a pontszerzéshez az ÉRD női kézilabda csapatának, amely február 24-én, 16 órától látja vendégül az ÉRD Arénában a Balaton-partiakat. A mérkőzést az érdmost.hu-n élőben közvetítjük!



 

A mérkőzést az erdmost.hu-n élőben közvetítjük!

Újabb kemény feladat vár az ÉRD női kézilabda csapatára, amely az NB I 14. fordulójában a harmadik helyezett Siófok KC-t fogadja az ÉRD Aréna zárt kapui mögött.

Noha nem az ÉRD számít a mérkőzés esélyesének, Horváth Roland lányai jó előjelekkel várhatják a Balaton-partiak elleni összecsapást, hiszen három idegenben megnyert bajnoki (Kisvárda, Fehérvár, Szombathely) mellett otthon a Békéscsabát búcsúztatták a Magyar Kupában.

Az is jól látható, hogy a győzelmekből eredő önbizalom mellett a közös munka is szépen érik, így nem feltett kézzel várják a találkozót a hazaiak.

Még úgy sem, hogy a Somogy megyeiek a bajnokság és a Magyar Kupa-küzdelmei mellett a nemzetközi porondon is hat meccset játszottak az Európa Liga csoportkörében. Zdravko Zovkóék feszes programját azonban kihasználhatja az ÉRD, hiszen az SKC december 30. óta tizenharmadik meccsét játssza.

Igaz, ebben az időszakban remekeltek Szikora Melindáék, hiszen a Mosonmagyaróvár elleni idegenbeli vereség mellett csupán az orosz Kuban Krasznodarral játszottak egy hazai döntetlent, a többi tíz meccsüket megnyerték.

Az SKC horvát mestere azonban nem számíthat a válogatott átlövőre, Tomori Zsuzsannára, aki a francia Fleury Loiret elleni EL-meccs előtt produkált pozitív PCR-tesztet. Tomori azonban nem vett részt az SKC múlt heti edzésein, ezért a csapat többi tagja nem minősül kontaktszemélynek, így az ÉRD ellen ki tudnak állni a somogyiak.

A két csapat az elmúlt években komoly riválisa volt egymásnak, s bár az elmúlt időszakban az erőviszonyok megváltoztak, az egymás elleni mérleg továbbra is az ÉRD-nek kedvez.

A szerdai lesz a felek harmincadik egymás elleni fellépése, ebből tizennyolcat nyert meg az ÉRD, tizet a Siófok. Az eddigi 29 meccs egy felkészülési, egy Magyar Kupa- és 27 bajnoki mérkőzésből áll össze. A felek egyetlen döntetlenje a Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében született, de akkor hétméteresek után az ÉRD jutott fináléba.

Az ÉRD Arénában még kedvezőbb a hazaiak mérlege, hiszen eddigi tizennégy meccsükből tizenkettőt nyert meg a vendéglátó, míg a Siófok csak kétszer vitte el a pontokat.

A Siófok erejét jól jelzi, hogy a házi góllövőlistát „csak” 58 találattal vezeti a horvát beálló, Katarina Jezic, de a dán szélső, Simone Böhme is elérte már a félszáz gólt. Rajtuk kívül viszont hárman már a 40, hárman a 30 gólos határt is elérték, míg további hatan legalább 14 gólosak.

Az ÉRD-nél ezt a mutatót Kiss-Walfisch Mercédesz vezeti 68 góllal, de mögötte is egyre szorosabb a mezőny, hiszen Paróczy Sára és Szabó Kitti szépen kapaszkodik a csapatkapitányra. Igaz, az ÉRD-nél is már nyolcan jutottak el legalább tíz találatig.

A február 24-én, 16 órakor kezdődő ÉRD–Siófok KC mérkőzést Bóna Szabolcs és Földesi Csaba vezetik.

A mérkőzést az erdmost.hu-n élőben közvetítjük!

Női kézilabda NB I, 14. forduló
02.24., 16.00: 
ÉRD–Siófok KC (élőben az érdmost.hu-n)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink