„Dolgozni kell, nincs mese”

Másodszor került karanténba az ÉRD női kézilabda csapata, amely a korábban elhalasztott öt mérkőzés után újabb öt mérkőzését játssza le később. Vajon megtöri ez a csapatépítést? Horváth Roland vezetőedzőt kérdeztük.

Már a sorsolás után tudni lehetett, nem az első hét fordulóban kezdi meg a pontgyártást az ÉRD. Csak a Boglári Akadémia-SZISE ellen mutatkozott esély a pontszerzésre, és az első karantén után a lányok remek teljesítménnyel verték 33–28-ra a Dunaújvárosi KKA-t.

Úgy gondolom, elég jól sikerül eddig az új csapat összerakása, amely egyre jobb és szorgosabb, ahogy telik az idő. Az MTK elleni meccset viszont nagyon sajnálom. Ha le tudtuk volna játszani az elhalasztott meccseinket, lényegesen több pontunk lenne. Egyébként elégedett vagyok a lányokkal, szépen dolgoznak, remekül küzdenek, ezért bízom abban, hogy hosszútávon tudunk velük dolgozni.

Az eddigi meccsek alapján mire lehet építeni? Sikerült összeszoknia a csapatnak?

Évek kellenek ahhoz, hogy olyan szintre jussanak, ahová mi szeretnénk, de egyre összeszokottabb csapattá válnak. Úgy érzem, most hatvan százalékosak vagyunk, de az idő előrehaladtával egyre jobbak leszünk.

Az első karantén miatt öt mérkőzése maradt el az ÉRD-nek, amelyeken több pontot gyűjthetett volna. Ez mennyire borította fel a csapatépítést?

Maurer Szandrától olyan fizikális felkészítést kapnak a lányok, ami ugyan nem tudja pótolni a labdás edzéseket, de a helyzethez és a lehetőségekhez képest szinten tartja őket, és becsülettel megcsinálnak mindent, amit előírunk és ezt ellenőrizni is tudjuk. Amikor visszatérnek, akkor viszont szisztematikus edzéstervvel kell készülnünk, amivel nyolc nap alatt kell beleállniuk a következő mérkőzésbe. Nincs arra idő, hogy sajnálkozzunk, mert megint karanténba kerültünk. Fogunk mi még karanténba kerülni, ahogy látom a helyzetet. Dolgozni kell, nincs mese, és mintha mi sem történt volna, beleállni a következő meccsbe. Egy a lényeg: mindenki egészséges legyen!

Edzőként mekkora kihívás a karantén? Az ellenfeleket jobban ki lehet elemezni, de teljesen más labdával és erőnléti gyakorlatokkal készülni.

Ilyen helyzetben minden edző saját maga próbálja kitalálni, mi lehet az a szisztéma, amit az edzéseken bevet. Az a legfontosabb, hogy ne sérüljön meg senki, mert a labdás edzéseken ilyenkor a sérülésveszély nagyon magas százalék.

A karantén miatt „kitoljátok” az időtöket és kiegészülhet a csapat. Ez esetben mennyi bravúrra lehettek képesek?

Kopecz Barbarával például már elkezdtük a labdás edzéseket, az ő személye a támadójátékban és védekezésben is nagyot fog dobni a csapaton. Fekete Bozsanának és Mézes Laurának még a múltkori vizsgálatnál pozitív lett a tesztjük és most tértek volna vissza, de az újabb pozitív eset miatt erre nem került sor. A többiek vagy rendelkezésre állnak, vagy felépülésük hosszabb időt vesz igénybe.

Mennyire sikerül a fiatalok beépítése? Landi Gabriella például tizennégy, Király Réka tizenhárom gólnál jár az idényben.

A klub nagyban számít rájuk, hiszen saját nevelésű kézilabdázók, akiket nagyon tehetségesnek tartok. Kóka Mariannt például, ha a pályára tudom küldeni, akkor gólokat tud lőni. Landi Gabi az MTK ellen bizonyította, képes lesz arra, hogy figyelemreméltó szerepet töltsön be a magyar kézilabdában. Én csak azt mondom nekik, hogy dolgozzanak szorgalmasan. Vannak a csapatban olyan kézilabdázók, akik lényegesen előrébb tartanak az ő posztjukon, de bízom abban, hogy nélkülözhetetlenné válnak az érdi kézilabda számára. Nagyon jó moralitású játékosok, szóval remélem, az lesz belőlük, amit gondolok.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink