Bajnokok Ligája

Az EHF női kézilabda BL - a legrangosabb kupasorozat, melyet eddig háromszor sikerült magyar csapatnak elhódítania. Történet 1961-től kezdődően beszélhetünk női kézilabda Bajnokcsapatok Európa-kupájáról (BEK), amely a Bajnokok Ligája elődje volt. Hamar találunk a BEK történetében magyar sikereket, már az 1965-ös kiírásban sikerült a döntőbe jutás a BP Kőbánya Spartacus csapatának. Az első győztesre azonban sokáig kellett várni, az ötödik magyar döntősnek, a Vasas Budapest együttesének sikerült elhódítania a kupát 1982-ben. Keretében Rácz Marianne-al, aki az ÉRD kapusedzője jelenleg. Az átszervezést, a váltást a kilencvenes évek elején gyakorlatilag a döntőben élte meg a Hypo NÖ és a Vasas, az utolsó BEK és az első Bajnokok Ligája döntőt is ez a két csapat játszotta. Ebben a formában, Bajnokok Ligájaként ez lesz a 21. kiírás. 1999-ben a Dunaferr SE-nek sikerült felérni a csúcsra második magyar csapatként, majd 2002-ben az FTC - 2009-ben és 2012-ben a Győri Audi ETO KC vesztett BL döntőt. A történet végére pedig ki ne emlékezne, 2013 májusában, története során először, a Győri Audi ETO KC emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát. Mint később kiderült, lehetőséget, indulási jogot szerezve ezzel az NBI-ben bronzérmes ÉRD számára a legrangosabb európai kupában. A Győr ugyanis címvédő jogán indul és a főtáblán kezdheti majd meg szereplését, a bajnokságból pedig két további magyar csapat versenghet az egy kiadó főtáblás helyért. Lebonyolítás A BL 2013/2014-es kiírásában egyetlen párharcot rendeztek az első kvalifikációs körben. A holland SERCODAK Dalfsen kettős győzelemmel jutott tovább török ellenfelével szemben. A második kvalifikációs körben négycsapatos tornákat rendeznek, ahonnan 1-1 csapat juthat a BL 16-os főtáblájára. Mivel az idei kiírás szerint, az egy országból érkező selejtezőkörös együttesek mindenképpen egyazon tornán szerepelnek, így a sorsolás előtt eldőlt, hogy a Ferencváros lesz az egyik ellenfelünk. A sorsolásnál végül a 2. csoportba kerültünk, svájci és horvát csapatok társaságában,a helyszín pedig az FTC otthona, vagyis a budapesti Elek Gyula Aréna. Az elődöntő párosítása ÉRD - LK Zug Handball (svájci), illetve FTC-Rail Cargo Hungaria - RK Lokomotiva Zagreb (horvát). Négy helyszínen, négy tornát bonyolítanak le az előttünk álló hétvégén, a négy győztes kerül a BL főtáblájának egy-egy csoportjába. Ősszel hat további mérkőzés vár a csapatokra a csoportkörben. A budapesti selejtezőtorna győztese a B jelű kvartettben folytathatja szereplését, a Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), az FC Midtjylland (dán), valamint a lengyel MKS Lublin mellett. A legjobb 8 közé a négy csoport első két helyezettje kerül, akik a középdöntőben folytatják a versengést 2014 február-márciusban. Végül áprilisban kerül sor az elődöntőkre, a döntőt pedig májusban játszhatják majd a legjobbak. Szabályok A női kézilabda Bajnokok Ligája az Európai Kézilabda Szövetség, az EHF eseménye, így a versenyen az ő szabályzatuk érvényes. Ahogyan a magyar bajnoki mérkőzéseken, itt is csapatonként 16 játékos nevezhető és három időkérési lehetőség áll a csapatok rendelkezésére. A kvalifikációs tornákon, amennyiben az elődöntők, vagy a döntő mérkőzés döntetlennel ér véget, 5 perc szünet után, 2x5 perc hosszabbítás következik, a szünetben egy perccel a térfélcsere idejére. Amennyiben a hosszabbítás sem hoz döntést, a mérkőzés büntetődobásokkal folytatódik. A harmadik helyért rendezett találkozón nincs hosszabbítás, egyből hétméteresek következnek a rendes játékidő végét követően. A büntetők során mindkét csapat 5-5 játékost jelöl ki és felváltva dobják a büntetőt a csapatok. Ha még ez sem hoz döntést, újból 5-5 játékost szükséges kijelölni a csapatokból (újra is lőhetnek a játékosok), viszont a mérkőzés egy pár után is véget érhet. A következő részben a BL Kvalifikációs Torna 2. csoportjának szereplőit, a torna helyszínét mutatjuk majd be.

Támogatóink

Médiapartnereink