NB I/B Junior

Kettős győzelemmel jutottunk tovább az EHF-Kupa 3. fordulójából. Fiatal játékosaink a nemzetközi kupában is megmutathatták magukat.
A svájci SPONO Nottwil elleni oda-visszavágós párharc mindkét mérkőzésének az ÉRD Aréna adott otthont. A szombati találkozón ugyan ellenfelünk kétgólos előnyre tett szert a mérkőzés elején, de gyors lerohanásgólokkal sikerült átvennünk a vezetést, amit később már ki sem adtunk a kezünkből. A 17:8-as féldiőt követően Takács Kitti és Mester Nóra is pályára lépett és gólokkal vették ki részüket a 15 gólos győzelemből (33:18).
 
A vasárnapi visszavágón nyitott védekezéssel kezdtünk, amiből sikerült labdákat szereznünk és indításgólokat szereznünk. A 20. percben Nick Viktória is pályára lépett és első támadásából megszerezte első gólját a nemzetközi kupában. A félidőbeli tízgólos előnyünket (8:18) tovább tudtuk növelni a második játékrészben. Mester Nóra és Takács Kitti ezen a mérkőzésen is lendületes játékkal segítette a csapatot. A visszavágón is sikerült nyernünk (32:21), így kettős győzelemmel kvalifikáltuk magunkat az EHF-Kupa legjobb 16 csapata közé. 
 
NB II-es csapataink a Duna-Pent NKSE vendégei voltak a bajnokságban. Junior csapatunk 11 gólos győzelmet aratott, és ezzel 5. a tabellán. Felnőtt együttesünk is nyerni tudott és vezeti a bajnokságot. Serdülő korosztályú csapatunk 29:11-es győzelmet aratott a Dömsödi USE ellen és továbbra is örzik harmadik helyüket. Budapest I. osztályban szereplő csapatunk kilencedik mérkőzését is megnyerte és hibátlanul állnak a bajnokság élén. U11-es leány csapatunk egyik mérkőzését ugyan elveszítette, de a másikon nyerni tudott, így éppencsak lemaradva a dobogóról a 4. helyen állnak.
 
Gratulálunk csapatainknak!
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. november 15. szombat
 
OSB Leány F | ÉRD - Dömsödi USE 29:11 (15:4)
 
BP. I. o. | Testvériség SE - ÉRD III 17:19 (6:8)
 
NB II Junior | Duna-Pent NKSE - ÉRD II 23:34 (10:18)
NB II Felnőtt | Duna-Pent NKSE - ÉRD II 24:32 (11:16)
 
EHF-Kupa | ÉRD - SPONO Nottwil 33:18 (17:9)
 
2014. november 16. vasárnap
 
U11 Leány | Solymári SC - ÉRD 10:15 (5:7)
U11 Leány | ÉRD - Vecsési Sportegyesület 9:11 (4:9)
 
EHF-Kupa | SPONO Nottwil - ÉRD 21:32 (8:18)
 
  
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A hétvégi két EHF-Kupa mérkőzést követően szerdán már a Győri AUDI ETO KC gárdáját fogadjuk az ÉRD Arénában.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 10. forduló
ÉRD – Győri AUDI ETO KC
 
Időpont: 2014. november 19. szerda 19:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária
 
Az ifjúsági találkozó 15, a junior mérkőzés 17 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A jegyek már kaphatóak a szerdai mérkőzésre. A jegyeket a hétvégi EHF-Kupa mérkőzések szünetében illetve hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztárában lehet megvásárolni! A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
 
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 17:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014. november 19. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
15:00 ÉRD - Győri AUDI ETO KC
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
17:00 ÉRD - Győri AUDI ETO KC
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
19:00 ÉRD - Győri AUDI ETO KC
 
2014. november 20. csütörtök
 
OSB Leány F | Batthyányi Ált. Iskola
18:30 ÉRD - Kispesti NKK
 
2014. november 22. szombat
 
NB II Junior | Batthyányi Ált. Iskola
11:00 ÉRD II - Vecsés SE
 
NB II Felnőtt | Batthyányi Ált. Iskola
13:00 ÉRD II - Vecsés SE
 
2014. november 23. vasárnap
 
U13 Leány | Radnóti Miklós Gimnázium (2000 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10.)
09:00 ÉRD 2 - Dunakeszi Kinizsi USE
 
U13 Leány | Radnóti Miklós Gimnázium (2000 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10.)
10:00 ÉRD 1 - Kóka KSK
 
U13 Leány | Radnóti Miklós Gimnázium (2000 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10.)
11:00 ÉRD 2 - Kántor Anikó SE
 
BP. I. o. | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár sétány 1-3.)
16:45 ÉRD III - Kőbánya SC
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Hétvégén megkezdjük szereplésünket az EHF-Kupában. A 3. forduló mindkét mérkőzését hazai pályán vívjuk a SPONO Nottwil együttese ellen.
 
EHF-Kupa 3. forduló - 1. mérkőzés
ÉRD – SPONO Nottwil
 
Időpont: 2014. november 15. szombat 15:30
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
EHF-Kupa 3. forduló - 2. mérkőzés
SPONO Nottwil - ÉRD
 
Időpont: 2014. november 16. vasárnap 15:30
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
Szurkolói információk
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a mérkőzésekre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában! A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. A megváltott bérletek a nemzetközi kupamérkőzésekre nem érvényesek! A VIP bérletek erre a két mérkőzésre is érvényes.
 
A mérkőzésekre érvényes jegyárak:
 
Egy mérkőzésre (11. 15. VAGY 11. 16.)
 
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtDíjmentes kísérő: 750 Ft
 
Két mérkőzésre (11. 15. ÉS 11. 16.)
 
Felnőtt: 2000 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 1000 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 1000 Ft
Díjmentes kísérő: 1000 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A vasárnapi mérkőzésre díjmentes jegyet a jegy@handballerd.hu e-mailre írt jelentkezéssel lehet regisztrálni. 
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 13:30-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014. november 15. szombat
 
BP. I. o. Felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 28.)
11:15 Testvériség SE - ÉRD III
 
NB II Junior | Dunaújvárosi Főiskola (2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály utca 1/A)
15:00 Duna-Pent NKSE - ÉRD II
 
NB II Felnőtt | Dunaújvárosi Főiskola (2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály utca 1/A)
17:00 Duna-Pent NKSE - ÉRD II
 
OSB Leány F | Batthyányi Ált. Iskola
16:00 ÉRD - Dömsödi USE
 
EHF-Kupa | ÉRD Aréna
15:30 ÉRD - SPONO Nottwil
 
2014. november 16. vasárnap
 
U11 Leány | Batthyányi Ált. Iskola
09:00 Solymári SC - ÉRD
 
U11 Leány | Batthyányi Ált. Iskola
11:30 ÉRD - Vecsési Sportegyesület
 
EHF-Kupa | ÉRD Aréna
15:30 SPONO Nottwil - ÉRD
 
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Szerdán a bajnokságban a Népligetbe látogattunk, majd vasárnap küzdelmes mérkőzésen kvalifikáltuk magunkat a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.
A bajnokság 9. fordulójában a második helyezett FTC-Rail Cargo Hungaria ellenfelei voltunk. A mérkőzés elején tartottuk a lépést ellenfelünkkel. Majd 4:3-as állást követően hat gólt szereztek a hazaiak, míg mi csak egyszer voltunk eredményesek, így a 19. percben 10:4-et mutatott az eredményjelző. A szünetig nem változott a különbség, a csapatok 13:7-es állásnál vonulhattak szünetre. A második játékrész elején többször is négy gólra felzárkóztunk, de ennél közelebb nem tudtuk kerülni ellenfelünkhöz. A mérkőzés hajrája a hazaiaknak sikerült jobban, így alakult ki a találkozó végére a kilencgólos különbség (27:18).
Négy nappal a bajnoki mérkőzés után már Székesfehérváron folytatta csapatunk szereplését a Magyar Kupa 4. fordulójában. Rengeteg szurkolónk kísérte el a csapatot, és már a mérkőzés előtt remek hangulatot varázsoltak a csarnokba. 10:10-es állásig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de ezt követően sorozatban négy gólt szereztek a hazaiak. A 14:10-es félidőt követően még egy góllal növelni tudták a hazaiak az előnyüket, de remek védekezésünknek, és Klivinyi Kinga góljainak köszönhetően 17:17-nél újra döntetlen volt az állás. Sara Vukcevic révén a 45. percben már nálunk volt az előny, amit ki sem adtunk a kezünkből (27:28). Győzelmének köszönhetően csapatunk bejutott a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé.
NB II-es csapataink győzni tudtak idegenben a DANUKE ellen. Junior együttesünk 34:20-as győzelmet aratott, míg felnőtt csapatunk egy góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél. Serdülő korosztályú csapatunk 22 gólos győzelmének köszönhetően felkapaszkodott a tabella harmadik fokára. Budapest I. osztályban szereplő csapatunk nyolcadik mérkőzésén nyolcadik győzelmét aratta, így továbbra is vezeti a bajnokságot. 
 
Gratulálunk csapatainknak!
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. november 5. szerda
 
NB I Ifjúsági | FTC Zugló - ÉRD 42:20 (17:9)
NB I Junior | FTC - Zugló  - ÉRD 34:27 (17:13)
 
NBI Felnőtt | FTC-Ral Cargo Hungaria - ÉRD 27:18 (13:7)
 
2014. november 8. szombat
 
U13 Leány | Kántor Anikó SE - ÉRD 1 14:19 (7:8)
U13 Leány | Gödöllői SE - ÉRD 2 26:4 (15:2)
U13 Leány | ÉRD 1 - Dunakeszi Kinizsi USE
U13 Leány | Érdi VSE Kézilabda Barátok Köre - ÉRD 2
 
NB II Junior | DANUKE - ÉRD II 20:34 (13:14)
NB II Felnőtt | DANUKE - ÉRD II 27:28 (16:16)
 
2014. november 9. vasárnap
 
OSB Leány F | Duna-Pent NKSE - ÉRD 9:31 (4:14)
 
Bp. I. o. | ÉRD III - Csepel DSE 24:20 (15:10)
 
Magyar Kupa | Fehérvár KC - ÉRD 27:28 (14:10)
 
  
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Szerdán a bajnokságban az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonába látogatunk, majd vasárnap bekapcsolódunk a Magyar Kupa küzdelmeibe, ellenfelünk a Fehérvár KC lesz a 4. fordulóban.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 9. forduló
FTC-Rail Cargo Hunaria - ÉRD
 
Időpont: 2014. november 5. szerda 19:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/B)
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál
 
Az ifjúsági találkozó 15, a junior mérkőzés 17 órakor kezdődik! 
 
 
Magyar Kupa - 4. forduló
Fehérvár KC – ÉRD
 
Időpont: 2014. november 9. vasárnap 18:00
Helyszín: KÖFÉM Sportcsarnok  (8000 Székesfehérvár, Verseci u. 1-15.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014. november 5. szerda
 
NBI Ifjúsági | Elek Gyula Aréna
15:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
NBI Junior | Elek Gyula Aréna
17:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
NBI Felnőtt | Elek Gyula Aréna
19:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
 
 
2014. november 8. szombat
 
Leány U13 | Radnóti Miklós Gimnázium (2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10.)
11:00 Kántor Anikó SE - ÉRD 1
 
Leány U13 | Radnóti Miklós Gimnázium (2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10.)
13:00 ÉRD 1 - Dunakeszi Kinizsi USE
 
Leány U13 | Radnóti Miklós Gimnázium (2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10.)
15:00 Gödöllői SE - ÉRD 2 
 
Leány U13 | Radnóti Miklós Gimnázium (2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10.)
17:00 Érdi VSE Kézilabda Barátok Köre - ÉRD 2
 
NB II Junior | Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola (2370 Dabas, József Attila u. 107.)
15:00 DANUKE – ÉRD II
 
NB II Felnőtt | Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola (2370 Dabas, József Attila u. 107.)
17:00 DANUKE – ÉRD II
 
2014. november 9. vasárnap
 
OSB Leány F | Dunaújvárosi Sportcsarbok (2400 Dunaújváros, Eszperantó u. 4.))
09:00 Duna-Pent NKSE - ÉRD
 
Magyar Kupa Felnőtt | KÖFÉM Sportcsarnok
18:00 Fehérvár KC – ÉRD
 
BP. I. o. Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár sétány 1-3.)
18:15 ÉRD III - Csepel DSE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A bajnokság 8. fordulójában az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE együttesét fogadtuk. NB I-es felnőtt, és utánpótlás csapataink is nyertek.
A hétközi időpont dacára népes számú szurkolótábor látogatott ki az ÉRD Arénába. A nehézkes kezdés után, a 10. percben még vezetett a vendégcsapat (4:5), majd kilenc percig nem kaptunk gólt, míg mi hatszor is eredményesek voltunk, így a 19. percben már 10:5-re vezettünk. A félidő hajrájában egy gólt ledolgoztak a hátrányukból a vendégek, így a szünetre 15:11-es eredménnyel vonultak a csapatok. A második játékrészben jól zárt a védelmünk, összesen négy gólt kaptunk. Támadásban Klivinyi Kinga hatszor is eredményes volt, lerohanásból többször sikerült gólt szereznünk. Végül 17 gólos győzelemnek tapsolhatott az ÉRD Aréna közönsége (32:15).
 
  
Junior és ifjúsági csapatunk is győzelemnek örülhetett. Junior csapatunk ellenfele a tavalyi bajnok volt. Szoros első félidő után ötgólos győzelmet arattunk, és ezzel megelőztük a vendégeket a tabellán. Ifjúsági együttesünk végig vezetve 32:26-os győzelmet aratott az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE ellen, ezzel megszerezve első győzelmét a bajnokságban.
 
NB II-es csapataink ellenfele a Gárdony-Pázmánd NKSE volt vasárnap. Felnőtt csapatunk a félidőben még vezetett, de végül 24:24-es döntetlenre végzett. A pontvesztés dacára még mindig első helyen állnak a bajnokságban. Junior együttesünk nem bírt ellenfelével, és 13 gólos vereséget szenvedett, de így is őrzi 5. helyét a bajnokságban. 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. október 30. csütörtök
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 32:26 (17:11)
NB I Junior | ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 36:31 (17:16)
 
NBI Felnőtt | ÉRD - EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 32:15 (15:11)
 
2014. november 2. vasárnap
 
NB II Junior | ÉRD II - Gárdony-Pázmánd NKSE 16:29 (8:12)
NB II Felnőtt | ÉRD II - Gárdony-Pázmánd NKSE 24:24 (11:9)
 
  
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csütörtökön a 8. fordulóban az Eubility Group-Békéscsabai ENKSE-t fogadjuk az ÉRD Arénában.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 8. forduló
ÉRD – Eubility Group Békéscsabai ENKSE
 
Időpont: 2014. október 30. csütörtök 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a csütörtöki mérkőzésre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014. október 30. csütörtök
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Eubility Group Békéscsabai ENKSE
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Eubility Group Békéscsabai ENKSE
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Eubility Group Békéscsabai ENKSE
 
2014. november 2. vasárnap
 
NB II Junior | Batthyányi Ált. Iskola
11:00 ÉRD II - Gárdony-Pázmánd NKSE
 
NB II Felnőtt | Batthyányi Ált. Iskola
13:00 ÉRD II - Gárdonyi-Pázmánd NKSE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A bajnokság 7. fordulójában a Dunaújvárosi Kohász KA volt az ellenfelünk. Szorosabb első félidő után a második játékrész elején nagyobb előnyre tettek szert a vendégek, amit már nem sikerült ledolgoznunk, így hatgólos vereséget szenvedtünk.
A háromhetes bajnoki szünet után igazi rangadóval folytatódott a bajnokság. A mérkőzés elején felváltva születtek a gólok (2:2), a 14. percre azonban háromgólos előnyre tett szert a Dunaújvárosi Kohász KA. A 20. percben már ötgólos volt a hátrányunk (4:9), de ezt követően nem kaptunk gólt a félidőben, így sikerült 6:9-re felzárkóznunk. A második játékrész elején Katarina Krpez gólja után már csak két gól volt a vendégek előnye, de 2 percen belül három dunaújvárosi találat is született, így visszaállt az ötgólos különbség (7:12). A második félidőben nem sikerült csökkentenünk a hátrányunkat és hatgólos vereséget szendvedtünk (18:24).   
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés 
 
 
 
Szombaton NB I-es utánpótlás csapataink a Dunaújvárosi Kohász KA-t fogadták. Ifjúsági csapatunk a mérkőzés elején még vezetett, de végül 24:35-ös vereséget szenvedett. Junior együttesünk az első félidő végén még ötgólos hátrányban volt, de sikerült felzárkóznunk és az 55. percben már döntetlen volt az állás. A hajrát azonban a vendégek bírták jobban, így kétgólos vereséget szenvedtünk (28:30).
 
NB II-es csapataink a Dunaújvárosi AC ellenfelei voltak. Mindkét csapatunk győzelemnek örülhetett. Juniorjaink nyolc góllal nyertek, míg felnőtt csapatunk egygólos győzelmet aratott, megőrizve 100%-os mérlegét, és első helyét a tabellán. BP. I. osztályban szereplő csapatunk szoros első félidő után 12 gólos győzelemnek örülhetett a Híd Unió SE ellen, és továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a bajnokságot.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. október 22. szerda
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 18:24 (6:9)
 
2014. október 25. szombat
 
NB II Felnőtt | Dunaújvárosi AC - ÉRD II 22:23 (11:11)
NB II Junior | Dunaújvárosi AC - ÉRD II 18:26 (9:19)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 24:35 (12:19)
NB I Junior | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 28:30 (12:17)
 
2014. október 26. vasárnap
 
BP. I. o. Női | Híd Unió SE - ÉRD III 24:36 (12:14)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB II-es felnőtt, és BP. I. osztályban játszó csapataink is veretlenül vezetik a bajnokságot.
Az NB II-ben szereplő csapataink ellenfele a VSK Tököl együttesét fogadta vasárnap a Batthyányi Sportcsarnokban. Felnőtt együttesünk 100%-os mérlegét megőrizve hat gólos győzelmet aratott. Juniorjaink is győztesen hagyhatták el a pályát, végig vezetve kilenc góllal nyertek a VSK Tököl junior csapata ellen.
 
Hétközben U11-es leány csapatunk a Dabasi NUKE-t fogadta, de nem sikerült itthon tartanunk a két bajnoki pontot. Ez volt a csapat első veresége a bajnokságban. Serdülő együttesünk csütörtökön Dunaújvárosba látogatott, ahol 14 gólos vereséget szenvedett, de a tabellán így is az előkelő 4. pozíciót foglaljuk el. BP. I. osztályban szereplő ÉRD III-as csapatunk hatodik mérkőzését is megnyerte, ezzel őrizve első helyét a bajnokságban.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. október 15. szerda
 
U11 Leány | ÉRD - Dabasi NUKE 11:16 (4:8)
 
2014. október 16. csütörtök
 
OSB Leány F | Dunaújvárosi FDKA - ÉRD  26:12 (17:4)
 
2014. október 19. vasárnap
 
NB II Junior | ÉRD II - VSK Tököl 29:20 (16:12)
NB II Felnőtt | ÉRD II - VSK Tököl 34:28 (16:15)
 
BP. I. o. | ÉRD III - Hort SE II 24:15 (12:7)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Három hét bajnoki szünet után a Dunaújvárosi Kohász KA-t fogadjuk a 7. fordulóban.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 7. forduló
ÉRD – Dunaújvárosi Kohász KA
 
Időpont: 2014. október 22. szerda 19:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi Péter
 
A 7. forduló utánpótlás mérkőzései október 25-én szombaton kerülnek megrendezésre. Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a szombati mérkőzésre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014. október 15. szerda
 
U11 Leány | Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola (2370 Dabas, József Attila u. 107.)
18:00 ÉRD - Dabasi NUKE
 
2014. október 16. csütörtök
 
OSB Leány F | Dunaújvárosi Főiskola (2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály u. 1/A)
14:30 Dunaújváros FDKA - ÉRD
 
2014. október 19. vasárnap
 
NB II Junior | Batthyányi Sportcsarnok
11:00 ÉRD II - VSK Tököl
 
NBII Felnőtt | Batthyányi Tornacsarnok
13:00 ÉRD II – VSK Tököl
 
Bp. I. o. Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár sétány 1-3.)
18:15 ÉRD III – Hort SE II
 
 
2014. október 22. szerda 
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
19:00 ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA
 
2014. október 25. szombat
 
NB II Felnőtt | Dunaferr Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
11:00 Dunaújvárosi AC - ÉRD II
 
NB II Junior | Dunaferr Sportcsanok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
13:00 Dunaújvárosi AC - ÉRD II
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA
 
2014. október 26. vasárnap
 
BP. I. o. Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4-8.)
18:30 Híd Unió SE - ÉRD III
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink