Felnőtt

Korosztály: 
A Török Bódog Magyar Kupa bronzmérkőzésén hullámzó első félidőt követően, a mérkőzés utolsó húsz percében mindössze két gólt kapva 26:21-es győzelmet arattunk az MTK Budapest ellen, így a csapat a klub történetében először bronzéremnek örülhetett a sorozatban.
 
Csapatunk története során először játszhatott éremért a Magyar Kupa küzdelmeiben. Ellenfelünk az MTK Budapest csapata volt a bronzmérkőzésen, ahol első támadásunkból Schatzl Nadine révén megszereztük a vezetést. Ellenfelünk ugyan hétméteresből egyenlített, de Klivinyi Kinga átlövésgóljával, valamint Schatzl Nadine és Katarina Krpez indításból szerzett góljaikkal, háromgólosra duzzadt az előnyünk (1:4). Támadásbeli pontatlanságainkat kihasználva az MTK egyenlíteni tudott, de Katarina Krpez cundergóljával visszavettük a vezetést. Riválisunk azonban újfent felzárkózott döntetlenre, sőt Janurik Kinga első alkalommal még ziccert hárított, de egy újabb eladott labdánkat gólra váltva átvette a vezetést a budapesti csapat (7:6). Javuló védekezésünknek, és Janurik Kinga remek védéseinek köszönhetően tíz perc alatt mindössze két gólt kaptunk. Ellenben lányaink ellenben hétszer is a kapuba találtak, így a 25. percben Pálos-Bognár Barbara átadása után Schatzl Nadine góljával ismét három találattal vezettünk (13:10). Eladott labdáinkat és technikai hibáinkat követően, gyors gólokat szerezve, ellenfelünk megfordította az állást, így 14:13-as MTK vezetésnél ért véget a félidő.
A fordulást követően ellenfelünk ugyan két találattal növelni tudta előnyét, de Kovács Anna és Schatzl Nadine góljaival felzárkóztunk egy gólra (16:15). Szvetlana Gridnyeva, szokásához híven hétméterest hárított, de ennek ellenére a 40. percben újfent három gól volt a hátrányunk (19:16). Emberhátrányban kétszer is sikerült labdát szereznünk, melyet Katarina Krpez és Klivinyi Kinga váltott gólra. Szvetlana Gridnyeva újabb büntetőt hatástalanított, majd az ellentámadás  végén Schatzl Nadine gólja az egyenlítést jelentette számunkra (19:19). A mérkőzés utolsó húsz percében mindössze kétszer talált ellenfelünk a kapunkba, köszönhetően feljavuló védelmünknek, és Janurik Kinga bravúrjainak. Jó védekezésből gyorsan lerohanásgólokat szereztünk, és az utolsó öt percre fordulva már négy találat volt az előnyünk (20:24). A hajrában ezt még egy góllal sikerült növelnünk, így végül 21:26-os győzelmet arattunk és ezzel bronzérmesként zártuk a Magyar Kupa 2014/2015-ös szezonját.
 
Korosztály: 
A Török Bódog Magyar Kupa elődöntőjében ugyan 29:18-as vereséget szenvedtünk a Győri Audi ETO KC csapatától, de holnap a bronzéremért léphetünk pályára az MTK Budapest csapata ellen.
 
Csapatunk története során először kvalifikálta magát a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, ahol az elődöntőben a címvédő Győri Audi ETO KC volt az ellenfelünk. A mérkőzés első találatat a hazaiak szerezték hétméteresből, de egy perccel később Kovacsics Anikó már nem tudott túljárni Szvetlana Gridnyeva eszén. Egy sáncolt lövést követően Klivinyi Kinga szedte össze a labdát, és harcolt ki büntetőt, amit Katarina Krpez értékesített. Szerb jobbszélsőnk újabb hétméterest váltott gólra, amivel átvettük a vezetést. A hazai csapat azonban megfordította az állást, de Katarina Krpez újabb találatával egyenlítettünk, ezúttal a jobbszélről szerzett gólt. Negyedik találatunkat is jobbszélsőnk szerezte, majd Szvetlana Gridnyeva újabb hétméterest hárított, de a 13. percben így is két gól volt a hátrányunk (6:4). Kovács Anna emberhátrányban harcolt ki hetest, amit Schatzl Nadine lőtt a kapuba, majd Pálos-Bognár Barbara betörés után volt eredményes (7:6). Ezt követően azonban támadásainkba rendre hiba csúszott, és kilenc percig nem találtunk be ellenfelünk kapujába. Így az első félidő hajrájára hét találatra nőtt a hátrányunk, de Klivinyi Kinga átlövésgóljaival, és Schatzl Nadine labdaszerzés utáni indításgóljával a szünetre egy találatot sikerült lefaragnunk (16:10).
A második félidőre Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát a kapuba. A játékrész első két találatát a hazai csapat jegyezte, majd a félidőben első találatunkat egy remekül kijátszott figura végén Katarina Krpez szerezte (18:11). Kovács Anna és Mariama Signaté is átlövésből volt eredményes, de közelebb nem tudtuk kerülni ellenfelünkhöz. Átlövésből ugyan nehezen találtunk utat a győri kapuba, de beállóból előbb Sara Vukcevic, majd Kisfaludy Anett szerzett gólt a hatos vonalról (23:15). A 45. perctől Takács Kitti és Ekaterina Kostiukova kapott szerepet a szélső posztokon. Fiatal balszélsőnk előbb Marima Signaté labdaszerzéséből szerzett indításgólt, majd a Ekaterina Kostiukova által kiharcolt hétméterest is értékesítette. Az utolsó tíz percre Nick Viktória is pályára lépett, és mind támadásban, mind védekezésben is bizonyíthatott. A mérkőzés hajrájában Szekeres Klára szerzett gólt lerohanás végén, de a mérkőzést így is a hazai csapat nyerte meg 29:18-ra. Csapatunk, így vasárnap a bronzmérkőzésen lép pályára 13:45-től Győrben, ahol az MTK Budapest csapatával mérkőzünk meg.
 
Rovat: 
Korosztály: 
A Török Bódog Magyar Kupa szervezőinek hivatalos sajtóközleménye: A Magyar Kupa FINAL4 négy résztvevő csapata közül három jelenleg is versenyben van egy-egy európai kupasorozatban: a Győri Audi ETO a BL negyeddöntőben, az FTC Rail-Cargo Hungaria a KEK elődöntőben, az ÉRD pedig az EHF-Kupa elődöntőben szerepel a következő hetekben.
 
 
Rangos eseményt várhatnak a női kézilabda szurkolók a hétvégére az Audi Aréna Győrben megrendezésre kerülő Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa Négyes Döntőn. A kupasorozat végjátékának programja:
 
március 28. - elődöntők:
 
15:45 FTC Rail-Cargo Hungaria - MTK Budapest
17:45 Győri Audi ETO - ÉRD
 
március 29. - helyosztók:
 
13:45 bronzmérkőzés
15:45 döntő
 
Vetési Iván MKSZ-elnök is kiemelte az esemény rangját: 'Igazi elitmezőny csap össze a trófeáért Győrött, hiszen a címvédő, kétszeres BL-győztes házigazda Audi ETO idén is harcba száll a Bajnokok Ligája győzelemért, az FTC Rail-Cargo Hungaria KEK-elődöntőre készül, míg az ÉRD az EHF-Kupában jutott be a legjobb négy közé. Üde színfolt a mezőnyben az MTK Budapest csapata, amely nyilvánvalóan szeretné megnehezíteni ellenfelei dolgát. A mezőnyt elnézve tehát nem csupán a Magyar Kupa négyes döntőjéről beszélhetünk, hanem egyfajta európai Szuperkupa erősségű eseménynek lehetünk tanúi a hétvégén.' - nyilatkozta.
 
Mind a négy érintett edző komolyan készül a megmérettetésre, hiszen a Kupa és az esemény rangján túl, a hétvége fontos pont a további hazai és nemzetközi meccsekre való felkészülésekben.
 
Elek Gábor, az FTC Rail-Cargo Hungaria vezetőedzője kiemelte: 'Azáltal, hogy Győrben kerül megrendezésre a FINAL4, a döntőbe jutás mindenképpen kötelező számunkra. Azon leszünk, hogy ott is meg tudjuk mutatni a hazai mérkőzésen nyújtott játékunkat és eredményességünket. Arra készülünk, hogy minél közelebb kerüljünk a kupához.'
 
Az ÉRD vezetőedzője, Szabó Edina így készíti csapatát a hétvégére: „A klub történetében először jutottunk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ami mind a csapatnak, mind pedig Érd városának nagy dicsőség. Fontos verseny számunkra a Magyar Kupa, melyben célunk a minél jobb eredmény elérése, az európai kupaindulást jelentő hely megszerzése. Az elmúlt hetekben sűrűn követték egymást a mérkőzések, így most elsősorban a játékosok fizikai felfrissítése a feladatunk. A szombati elődöntő, és a vasárnapi helyosztó között nagyon kevés az idő, nehéz a játékosok regenerációját biztosítani, , de ez a többi csapatra is érvényes természetesen.'
 
Az MTK Budapest tisztes helytállásra készül minden teher nélkül: 'A papírforma nem ad nekünk esélyt a hétvégére. Minden csapattal játszottunk már kétszer, minden alkalommal vereséget szenvedtünk. Ha a játékosállományokat nézzük, akkor ezen nincs is mit csodálkozni. Úgy készülünk, hogy tisztességesen helyt álljunk, de a fő cél inkább az, hogy felkészüljünk a rájátszás mérkőzéseire. Április 11-én a Mosonmagyaróvár, 25-én a Vác, május 2-án a Szeged ellen játszunk, majd jönnek a visszavágók. Szeretnénk bent maradni az NB I-ben.' - mondta el Stranigg Ferenc vezetőedző.
 
 
Amros Martín, a Győri Audi ETO vezetőedzője az alábbiak szerint készül: 'Igazán érdekesnek és színvonalasnak ígérkezik a hétvége, hiszen a négy csapatból három versenyben van az európai kupasorozatokban, és ez nagy dolog, ez a magyar kézilabda erejét mutatja. Továbbá az MTK is jól teljesített a szezonban, tehát kemény, erős mérkőzésekre számítok. Az ETO életében fontos szerepe lesz ennek a tornának, hiszen a BL-sorozatban az év legfontosabb meccsei előtt állunk, és ezek a mérkőzések is nagyon jól szolgálják a csapat összeérését. A válogatott hét során az otthon maradó játékosaink két nap pihenőt követően, a junior - ifi csapattal edzettek, délelőtt inkább fizikai felkészítés zajlott, délután pedig kézilabda. Ennek célja, hogy a játékosok formában maradjanak, és a válogatottak visszatérését követően azonos edzettségi szinten a teljes csapat. Szerencsére a válogatott játékosaink egészségesen és fitten tértek haza, és a Négyes Döntő hetében folytatni tudjuk a céltudatos felkészülést, fizikai és taktikai értelemben is.'
 
A Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa Négyes Döntőre jegyek vásárolhatóak személyesen a győri Látogatóközpontban (Baross u. 21.), vagy online a www.jegymester.hu oldalon, továbbá a helyszínen is. A jegyek ára szombaton egységesen 1500Ft, vasárnapra 4000Ft. 
Korosztály: 
Klubunk története során először jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Szabó Edina vezetőedzőnk, és két csapatkapitányunk, Janurik Kinga és Sara Vukcevic mondta el a véleményét az előttünk álló hétvégével kapcsolatban.
 
 
Szabó Edina: „A klub történetében először jutottunk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ami mind a csapatnak, mind pedig Érd városának nagy dicsőség. Fontos verseny számunkra a Magyar Kupa, melyben célunk a minél jobb eredmény elérése, az európai kupaindulást jelentő hely megszerzése. Az elmúlt hetekben sűrűn követték egymást a mérkőzések, így most elsősorban a játékosok fizikai felfrissítése a feladatunk. A szombati elődöntő, és a vasárnapi helyosztó között nagyon kevés az idő, nehéz a játékosok regenerációját biztosítani, , de ez a többi csapatra is érvényes természetesen. A Magyar Kupa négyes döntője remekül illik a programunkba, és örülünk neki, hogy ott lehetünk a legjobb négy között, és játszhatunk. A klub története során először van lehetőségünk érmet nyerni ebben a sorozatban, remélhetőleg szurkolóink ezúttal is szép számban elkísérnek bennünket, mert sokat jelent a biztatásuk, nagy segítség a csapatnak.”
 
Sara Vukcevic: „Nagyon boldog volt a csapat, hogy idén be tudtunk jutni a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Az első mérkőzést a Győr ellen játszhatjuk, természetesen nagyon készülünk erre a mérkőzésre, mert a világ legjobb csapata ellen is szeretnénk megmutatni, hogy jó csapat vagyunk. A hétvégére mindenképpen úgy készülünk, hogy védekezésben nagyon erősek leszünk, támadásban pedig gyorsak. Szurkolóink támogatása nagyon fontos, mert velünk vannak jóban-rosszban. Szeretnénk, hogy minél többen velünk tartsanak, mert nagyon sok erőt adnak nekünk a pályán, és szeretnénk velük megélni minden izgalmát és örömét ennek a hétvégének.'
 
Janurik Kinga: „Hatalmas öröm számunkra, hogy ebben a szezonban az előző évekhez képest kedvezőbb volt a sorsolásunk a Magyar Kupában. A négyes döntőig vezető úton mindent megtettünk érte, hogy itt lehessünk, és ezen a hétvégén sem lesz másképp a cél érdekében. Mivel két egymás utáni napon is játszunk, a fizikai és taktikai felkészülésen kívül fejben is készülünk arra, hogy 2 x 60 percig a maximumot tudjuk nyújtani ezen a fontos két napon. Szurkolóink jelenléte különösen fontos ezen a hétvégén, hiszen a támogatásukon kívül fontos számunkra, hogy velünk együtt éljék át a fontos pillanatainkat. Hajrá ÉRD!” 
Csapatunk története során először lép pályára hétvégén a Magyar Kupa négyes döntőjében. A szombati elődöntőben a Győri Audi ETO KC lesz az ellenfelünk, míg a helyosztókra vasárnap kerül sor.
 
Török Bódog Női Magyar Kupa - elődöntő
Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
Időpont: 2015. március 28. szombat 17:45
Helyszín: Audi Aréna Győr (9027 Győr, Kiskút liget 4.)
Játékvezetők: Heim Attila, Kiss Olivér
 
 
Török Bódog Női Magyar Kupa - helyosztók
 
2015.03.29. vasárnap
 
13:45 3. helyért
15:45 Döntő
 
 
Jegyinformációk a Rostov-Don elleni EHF-Kupa mérkőzésre:
 
A mérkőzésre március 25-én, szerdától lehet jegyeket kapni az ÉRD Aréna jegypénztárában. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek az április 5-ei nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK!
 
Jegyárak
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
Díjmentes kísérő: 750 Ft  
 
A belépés a mérkőzésekre 6 év alatt ingyenes!
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 13:30-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
 
2015. március 24. kedd
 
OSB rájátszás | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
18:00 Euronovex Tápiószele USE - ÉRD
 
2015. március 25. szerda
 
NB I Ifjúsági rájátszás | Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
15:00 Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
NB I Junior rájátszás | Szegedi Orczy István Általános Iskola (6791 Szeged, Szent János tér 2-4.)
17:30 Szeged KKSE - ÉRD
 
  
2015. március 28. szombat
 
U13 Országos elődöntő | Batthyány Tornacsarnok
11:40 ÉRD - Békéscsabai ENKSE
14:40 ÉRD - Kisteleki Kézilabda Klub 
 
BP. I. o. Női | Újlak utcai Általános Iskola (1173 Budapest, Újlak u. 110.)
10:10 Hort SE II - ÉRD III
 
NB I Ifjúsági rájátszás | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
Magyar Kupa | Audi Aréna Győr
17:45 Győri Audi ETO KC - ÉRD 
 
2015. március 29. vasárnap
 
U11 Leány | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
15:40 ÉRD - Budai Farkasok
 
NB II Junior | Batthyány Tornacsarnok
11:00 ÉRD II - Dunaújvárosi AC
 
NB II Felnőtt | Batthyány Tornacsarnok
13:00 ÉRD II - Dunaújvárosi AC
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A Magyar Kupa négyes döntője után, a bajnokságban és az EHF-Kupában is a legjobb négy csapat közé jutottunk.
A bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában az MTK Budapest csapatát fogadtuk az ÉRD Arénában. A vezetést ugyan a vendég együttes szerezte meg a találkozón, de másodpercekkel később Pálos-Bognár Barbara találatával már egyenlő volt az állás. Katarina Krpez Janurik Kinga indítását váltotta gólra, amelyet követően egymás után háromszor találtunk a vendég kapuba, így a 6. percben négy gól volt az előnyünk (5:1). Technikai hibáinkat és pontatlan támadásbefejezéseinket kihasználva ellenfelünk két találatot lefaragott a hátrányából (6:4). Összeálló védekezésünknek, valamint Klivinyi Kinga és Kovács Anna remek átlövésgóljainak köszönhetően a félidő közepére 10:5-ös előnyre tettünk szert. Szvetlana Gridnyeva ugyan hárította Wolf Alexandra hétméteresét, de hét perces gólcsendünknek köszönhetően a félidő hajrájára újra két gólra csökkent az előnyünk. Szvetlana Gridnyeva újabb hárított hétméteresének, valamint Schatzl Nadine utolsó perces találatának köszönhetően 15:13-as állásnál ért véget az első játékrész. A második játékrész elején Kovács Anna kétszer is eredményes volt emberhátrányban, és Katarina Krpez is gólt szerzett jobbszélről, így a 36. percre újfent visszaállt ötgólos előnyünk (20:15). Janurik Kingát Oguntoye Viktória váltotta a kapunkban, de a vendégeknek rendre sikerült átlőniük a védőfalunkat, amivel két találatra megközelítettek bennünket (21:19). A balszélen Takács Kitti kapott szerepet, míg beállóban első felnőtt tétmérkőzésén pályára lépő Szabó Laura kapott lehetőséget. Támadásbefejezéseinkbe többször hiba csúszott, így a hajrára háromgólos előnnyel fordultunk. Klivinyi Kinga és Ekaterina Kostiukova találatainak köszönhetően a mérkőzés végére nem csökkent előnyünk, és végül 29:26-os győzelmet arattunk az MTK Budapest csapata fölött.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
A nemzeti bajnokságban a 4. helyen zártuk az alapszakaszt, így a rájátszás elődöntőjében a Győri Audi ETO KC lesz az első ellenfelünk.
 
Az EHF-Kupa negyeddöntőjének visszavágójára a hazai pályán elért 28:20-as győzelmet követően utazott csapatunk. A mérkőzés első találatát ugyan dán ellenfelünk szerezte, de Schatzl Nadine egy kipattanó labdát váltott gólra, majd Kovács Anna bal keze sült el kétszer, így a 3. percben két találat volt az előnyünk. Klivinyi Kinga is remek gólokat szerzett átlövésből, míg Kovács Anna emberhátrányban harcolt ki hétméterest, amit Schatzl Nadine váltott gólra. A 17. percben Katarina Krpez szélső góljával már négy találattal vezettünk, a félidő hátralévő részében azonban csak két gólt szereztünk (6:10). Ellenfelünk át is vette a vezetést, de Kovács Anna remek passzából Pálos-Bognár Barbara szerzett gólt a félidő utolsó percében, kiegyenlítve ezzel az állást. A 12:12-es első félidőt követően Klivinyi Kinga találatával újra vezettünk a következő játékrész elején. Szvetlana Gridnyeva jó szokásához híven hétméterest hárított, míg Pálos-Bognár Barbara átlövésből, és büntetőből is bevette ellenfelünk kapuját (16:19). A 39. percben ugyan Sara Vukcevic megkapta a harmadik két percét, de a vezetést ezután sem engedtük át ellenfelünknek. Remek csapatmunkának, és jó játékunknak köszönhetően két találatnál közelebb nem tudott zárkózni dán bajnoki listavezető riválisunk. A mérkőzés utolsó tíz percére fordulva öt találat is volt az előnyünk, melyből egy találatot sikerült megőriznünk. 28:29-es győzelmünknek köszönhetően kettős győzelemmel, 57:48-as gólkülönbséggel jutottunk az EHF-Kupa elődöntőjébe, ahol ellenfelünk az orosz Rostov Don lesz. 
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I utánpótlás csapatainknak nem sikerült a pontszerzés az MTK Budapest ellen, míg  U11-es lányaink veretlenül tudták le hétvégi két mérkőzésüket. Gratulálunk nekik!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. március 11. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - MTK Budapest 22:38 (12:14)
 
NB Junior | ÉRD - MTK Budapest 25:36 (11:19)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - MTK Budapest 29:26 (15:13)
 
 
2015. március 14. szombat
 
U11 Leány | ÉRD - Tápiószelei SE 12:12 (5:7)
U11 Leány | Budaörsi KSE - ÉRD 3:16 (2:9)
 
 
2015. március 8. vasárnap
 
EHF-Kupa | Team Esbjerg - ÉRD 28:29 (12:12) 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A hazai 28:20-as győzelmet követően Dániában is győzni tudott csapatunk, így kettős győzelemmel kvalifikáltuk magunkat az EHF-Kupa elődöntőjébe.
 
A Magyar Kupa, valamint a bajnokságot követően az EHF-Kupában is a legjobb négy csapat közé kerülés volt a cél a negyeddöntő második mérkőzésén. A találkozón ugyan  a dán bajnokság alapszakaszának győztese szerezett vezetést, de előbb Schatzl Nadine egyenlített, majd Kovács Anna találatainak köszönhetően kétgólos előnyre tettünk szert (1:3). Átlövőink remek napot fogtak ki hiszen Kovács Anna mellett, Klivinyi Kinga is eredményes volt, így 10. percet követően összesítésben már 11 találat volt az előnyünk (3:6). Katarina Krpez szélsőgóljával, valamint Schatzl Nadine értékesített hétméteresével tartottuk háromgólos előnyünket, sőt szerb jobbszélsőnk újabb találatával már 6:10-re is vezettünk. A 17. percet követően azonban kétszer voltunk eredményes a félidőben, így ellenfelünk át is vette a vezetést, de Pálos-Bognár Barbara góljának köszönhetően 12:12-es döntetlennel vonulhattunk szünetre.  
A fordulást követően azonban Klivinyi Kinga remek átlövésgóljával visszavettük a vezetést. Ugyan előbb hétméteresből egyenlített dán ellenfelünk, egy percel később már Ida Björndalen már nem tudott túljárni Szvetlana Gridnyeva eszén, és Kovács Anna valamint Pálos-Bognár Barbara találatainak köszönhetően ismételten két gól volt az előnyünk (13:15). Remek védekezésünknek és Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően a hazaiak csak a játékrész hetedik percében szerezték első akció góljukat. A 38. percben Sara Vukcevic ugyan megkapta harmadik kétpercét, de támadásban átlövésekből és betörések végén is gólokat szereztünk, Pálos-Bognár Barbara pedig nem hibázott a büntetővonalról, így növelni tudtuk az előnyünket (17:21). Pálos-Bognár Barbara újabb értékesített hétméteresével már öt góllal is vezettünk, de hibáinkat kihasználva a 53. percben ellenfelünk visszazárkózott két találatra (22:24). A vezetést azonban nem adtuk ki a kezünkből, sőt a Katarina Krpez és Klivinyi Kinga góljainak köszönhetően a lefújás előtt két perccel három találat volt az előnyünk, melyből egyet sikerült megőriznünk a találkozó végéig (28:29). Csapatunk így kettős győzelemmel jutott be az EHF-Kupa elődöntőjébe, ahol az orosz Rostov Don lesz az ellenfelünk. 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
A bajnokság 22. fordulójában háromgólos győzelmet könyvelhettünk el az MTK Budapest csapata ellen. Lányaink a negyedik mérkőzésüket játszották nem egészen két hét alatt. Azonban nincs még vége a sűrű sorozatnak, vasárnap az EHF-Kupa negyeddöntőjének második felvonásán lépünk pályára.
 
Az EHF-Kupa negyeddöntőjének két mérkőzése között az MTK Budapest csapatát fogadtuk az ÉRD Arénában. Az alapszakasz utolsó mérkőzésén ugyan a vendég csapat szerezte az első találatot, de gyors középkezdés után Pálos-Bognár Barbara egyenlített. Még ugyanabban a minutumban Janurik Kinga indítását Katarina Krpez váltotta gólra, megszerezve ezzel a vezetést. Gyors lerohanásgólokat szerezve, a 6. percre fordulva már négygólos előnyre tettünk szert, de figyelmetlenségeinket kihasználva ellenfelünk felzárkózott két találatra (5:3). Ezt követően Janurik Kinga védéseinek, valamint Klivinyi Kinga és Kovács Anna találatainak köszönhetően ötgólos előnyre tettünk szert a 15. percre (10:5). Támadásban eladott labdáinkat, és néhol foghíjas védelmünkön rést találva a vendég csapat egy gólra tudta csökkenteni hátrányát, miközben Szvetlana Gridnyeva hétméterest is hárított (10:9). Hétperces gólcsendünket Schatzl Nadine találata törte meg, majd következő két gólunkat is balszélsőnk szerezte. Szvetlana Gridnyeva újabb büntetőt hatástalanított, majd lerohanás végén Szekeres Klára is eredményes volt, majd a 15:13-as félidei eredményt is Schatzl Nadine állította be.
 
A fordulást követően Klivinyi Kinga szerezte az első találatot, majd emberhátrányban Kovács Anna kétszer mattolta a vendégek védelmét. Katarina Krpez góljával a 36. percre visszaállítottuk az ötgólos különbséget (20:15). A kapuban Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát, de falunkat rendre átlőtték a vendég átlövők, amivel újra két találatra csökkent az előnyünk. A balszélen Takács Kitti kapott szerepet, míg beállóban első felnőtt tétmérkőzésén pályára lépő Szabó Laura kapott lehetőséget. Klivinyi Kingát az MTK védelme sem tudta tartani, és válogatott átlövőnk találataival ismét sikerült nagyobb előnyre szert tennünk (23:19). Azonban kijátszott figurák, és lerohanások végén is hiba csúszott lövéseinkbe, amit ellenfelünk kiaknázott, és így az utolsó tíz percre is csak kétgólos előnnyel fordultunk. Oguntoye Viktória indítását követően Takács Kitti nem hibázott, majd Schatzl Nadine hétméterest értékesített. A találkozó hajrájában Mester Nóra és Nick Viktória is szerepet kapott a találkozón, melyet csapatunk végül három találattal nyert meg (29:26). Ugyanakkor nincs megállás, hiszen vasárnap az EHF-Kupa negyeddöntőjének visszavágója vár lányainkra.  
 
 
 
 
Korosztály: 
Felnőtt együttesünk szerdán, a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában az ÉRD Arénában fogadja az MTK Budapest csapatát. Ezt követően vasárnap az EHF-Kupa negyeddöntőjének visszavágóján lép pályára Dániában.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 22. forduló
ÉRD - MTK Budapest
 
Időpont: 2015. március 11. szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk 
 
Hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban, míg a mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát! 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak: 
 
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. 
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 15:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
EHF-Kupa negyeddöntő - 2. mérkőzés
Team Esbjerg - ÉRD
 
Időpont: 2015. március 15. vasárnap 19:30
Helyszín: Blue Water Dokken (Gl. Vardevej 82 6700 Esbjerg)
Játékvezetők: Marija Ilieva (MKD), Silvana Karbeska (MKD)
 
 
Szurkolói információk
 
Szurkolóink még jelentkezhetnek a vasárnapi EHF-Kupa negyeddöntőjének visszavágójára induló szurkolói buszra, melynek szervezője Endrész Csaba (+36 30 503 3508).
Útiköltség: 40 fő esetén, 25000 Ft/fő                        50 fő esetén, 20000 Ft/fő Szállás: március 15-e éjszakára 9000 Ft/fő (224 dán korona) Indulás: 2015. március 14-én 12:00, ÉRD Arénától Érkezés: 2015. március 16-án este, ÉRD Aréna A mérkőzésre a belépőket egyénileg lehet megvásárolni a helyszínen. Bővebb információ: Endrész Csaba  +36 30 503 3508
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
 
2015. március 11. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - MTK Budapest
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - MTK Budapest
 
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - MTK Budapest
 
 
 
2015. március 14. szombat
 
U11 Leány | Törökbálinti Bálint Márton Ált. Iskola (2045 Törökbálint, Köztársaság tér 8.)
10:40 Budaörsi KSE - ÉRD
12:20 ÉRD - Tápiószelei SE
 
 
2015. március 15. vasárnap
 
EHF-Kupa | Blue Water Dokken
19:30 Team Esbjerg - ÉRD 
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Felnőtt együttesünk a hétközben ugyan ötgólos vereséget szenvedett Győrben, de vasárnap 28:20-as győzelmet aratott a dán bajnoki listavezető Team Esbjerg csapata felett az EHF-Kupa negyeddöntőjében.
A bajnokság 21. fordulójában Győrben léptek pályára lányaink a bajnoki címvédő, és a jelenlegi listavezető Győri Audi ETO KC csapata ellen. A mérkőzés elején Janurik Kinga védéseinek, valamint Klivinyi Kinga és Kovács Anna góljainak köszönhetően három percet követően 0:2 állt az eredményjelzőn. Ellenfelünk egyenlített, majd a vezetést is átvette, de az első tíz perc elteltével döntetlen volt az állás (5:5). Ezt követően azonban 15 perc alatt mindössze kétszer találtunk a kapuba, míg a hazai csapat hétszer is eredményes volt (12:7). A játékrész hajrájában két találatra is sikerült felzárkóznunk, de a félidő utolsó két találatát a győriek jegyezték, így 16:12-es állásnál ért véget az első félidő. A térfélcserét követően Klivinyi Kinga szerzett remek átlövésgólt, és Szvetlana Gridnyeva hatástalanította Susann Müller büntetőjét, de a hazaiak így is növelni tudták az előnyüket (19:13). Védekezésben nem tudtuk megállítani a hazai támadásokat, így ugyan Schatzl Nadine remek indítását Ekaterina Kostiukova váltotta gólra, a 43. percre tíz találatra nőtt a hátrányunk (24.14). Klivinyi Kinga átlövésből, és betörés után is eredményes volt, majd Takács Kitti szerzett gólt szélről. Védekezésünk feljavult, így Kisfaludy Anett góljával, és Schatzl Nadine értékesített hétméteresével öt találatra tudtunk felzárkózni. (28:23). Tovább azonban nem tudtuk csökkenteni hátrányunkat, így végül ötgólos vereséget szenvedtünk a Győri Audi ETO KC otthonában. (32:27).
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
A sűrű hét zárásaként következett a vasárnapi sporttörténeti mérkőzés, hiszen először az EHF-Kupa negyeddöntőjében a dán bajnoki listavezető volt az ellenfelünk az ÉRD Arénában. A mérkőzés első gólját Katarina Krpez szerezte, de ellenfelünk két gyors gólt szerezve megfordította az állást. Katarina Krpez hétméteresből ugyan egyenlített, de kétgólos előnyre a Team Esbjerg csapata tett szert a 9. percre. (2:4). Klivinyi Kinga és Schatzl Nadine góljával ugyan egyenlítettünk, de a vezetést ekkor még nem sikerült átvennünk. Ezt követően dán ellenfelünk újra ellépett két góllal, de lányaink nem hagyták magukat, és újfent sikerült egyenlítenünk, majd Katarina Krpez újabb értékesített hétméteresével már a vezetést is átvettük (12:11). Védekezésben több vendég próbálkozást is sáncolt védőfalunk, a szünetre megőriztük egygólos előnyünket. (14:13). A szünetet követően ugyan egyenlített ellenfelünk, de ezt követően egymás után négyszer lányaink voltak eredményesek. Klivinyi Kinga emberhátrányban is gólt szerzett, míg remekül záró védőfalunk mögött Janurik Kinga bravúrosan védett. A második játékrész első tíz percét követően dán ellenfelünk 16 perc alatt mindössze egyszer, hétméteresből volt eredményes. Lányaink lerohanásból, és szépen kijátszott figurák végén is eredményesek voltak, így kilencgólos előnyre tettünk szert a 22. percre. (25:16). Egy találatot ugyan sikerült lefaragnia ellenfelünknek, de Schatzl Nadine szélső találatával 28:20-as győzelmet arattunk a párharc első felvonásán.       
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I utánpótlás csapatainknak sem sikerült a pontszerzés Győrben, míg OSB csapatunk a nyolcgólos vereséget szenvedett a felsőházi rájátszás első mérkőzésén. U10-es csapatunk ötgólos félidei hátrányt követően szerzett pontot, majd ezt követően kétszer is győzelemnek örülhettek Kemény Andrea tanítványai. U11-es lányaink is kétszer örülhettek a hétvégén a győzelemnek. U13-as csapatunk bejutott a gyermekbajnokság országos elődöntőjébe. NB II-es együtteseink nem bírtak a Dunaújváros KKA II csapatával. BP. I. osztályban szereplő együttesünk kétgólos győzelmet aratott az Angyalföldi TTE csapata ellen. Gratuálunk a sikerekhez! Hajrá ÉRD!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. március 4. szerda
 
NB I Felnőtt | Győri Audi ETO KC - ÉRD 32:27 (16:12)
 
 
2015. március 6. péntek
 
OSB Leány F rájátszás | ÉRD -  Szent István SE-OKSI 20:28 (9:15)
 
 
2015. március 7. szombat
 
NB I Ifjúsági | Győri Audi ETO KC - ÉRD 47:21 (23:12)
NB I Junior | Győri Audi ETO KC - ÉRD 38:17 (20:7)
 
U10 Leány | Vecsés SE - ÉRD 14:14 (10:5)
U10 Leány | Budaörsi KSE - ÉRD 8:9 (3:5)
U10 Leány | Kántor Anikó SE - ÉRD 4:20 (0:14)
 
U11 Leány | Gödöllő SE - ÉRD 8:17 (4:10)
U11 Leány | Vecsési Sportegyesület - ÉRD 13:17 (6:10)
 
 
2015. március 8. vasárnap
 
U13 Leány régió döntő | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 22:21 (12:11)
U13 Leány régió döntő | Tápiószelei SE - ÉRD 32:16 (17:8)
 
NB II Felnőtt | ÉRD II - Dunaújváros KKA II 20:24 (12:14)
NB II Junior | ÉRD II - Dunaújváros KKA II 22:45 (9:22)
 
BP. I. o. Női | Angyalföldi TTE - ÉRD III 21:23 (7:12)
 
EHF-Kupa | ÉRD - Team Esbjerg 28:20 (14:13) 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink