EHF-Kupa

Rovat: 
Korosztály: 
A francia bajnokság éllovasa érkezik hozzánk ÉTV-Érdi VSE - Metz Handball (francia) EHF-Kupa 3. forduló 1. mérkőzés Időpont: 2012. November 10. Szombat 13:45 (SportKlub TV) Helyszín: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand 2040 Budaörs, Hársfa utca 6. Játékvezetők: Amar Konjicanin, Dino Konjicanin (boszniaiak) EHF-Delegált: Ioannis Meimaridis (görög) Az elmúlt húsz évben nem találunk kivételt, 93 óta minden idényben nemzetközi kupaszereplő a Metz. A tizenhétszeres francia bajnok legnagyobb eredményeit böngészve láthatjuk, hogy míg az EHF-kupában a 8 közé jutás volt a csúcs, ami négyszer is összejött számukra, legutóbb 2008-ban. Mert azóta inkább a Bajnokok ligájába és onnan többször a KEK-be vezetetett a metziek útja, ahol az elődöntő jelentette a végállomást, szintén négy alkalommal. 2011 tavaszán éppen a későbbi KEK győztes Ferencváros verte ki a franciákat, a fővárosi zöld-fehérek négy góllal nyerni tudtak idegenben az első meccsen és csak kettővel kaptak ki itthon. Azóta sem kerülte el Magyarországot és a magyar csapatokat a Metz, az előző szezonban a Győr mögött jutottak a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé, a középdöntő csoportban azonban egyetlen pontot gyűjtve estek ki. Volt némi változás a keretben idén nyáron, de az ellenfél erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy hétvégén átvették a vezetést a bajnokságban, az eddigi éllovas Fleury Loriet Handball csapatát otthonában legyőzve. Érdekes rendszer szerint számolják a francia bajnokságban a pontokat, a vesztes meccs 1, a döntetlen 2, a győzelem három pontot ér. Az edző, Sébastien Gardillou mellett Allison Pineau, Claudine Mendy, Amandine Leynaud, Marion Limal, Martine Ringayen és Csáki Viktória is elhagyta Metzet, de helyükre érkezett vezetőedzőként Rác Sándor, valamint Paule Baudouin, Lara Gonzalez Ortega, két fiatal kapus, Déborah Dangueuger, Gervaise Pierson és a francia válogatott jobbszélső Katty Piéjos. Több nagy név is játszik a franciáknál és légiósokat is foglalkoztatnak, szerb, holland, spanyol, orosz és horvát játékos is szerepel a névsorban. A minket egyszerűen csak ERDI BUDAPEST néven ismerő franciák a szezon csúcspontjának tekintik a nemzetközi kupa nyitányát, melyen a magyar bajnokság jelenlegi harmadik helyezettjével találkoznak. Hát mutassuk meg nekik, tanulják meg az ÉTV-Érdi VSE nevet egyszer és mindenkorra! Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
INFÓK, RÉSZLETEK, TUDNIVALÓK ÉTV-Érdi VSE - Metz Handball (francia) EHF-Kupa 3. forduló 1. mérkőzés Időpont: 2012. November 10. Szombat 13:45 (SportKlub TV) Helyszín: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand 2040 Budaörs, Hársfa utca 6. Játékvezetők: Amar Konjicanin, Dino Konjicanin (boszniaiak) EHF-Delegált: Ioannis Meimaridis (görög) Szurkolói információk: Útvonalterv Jegyelővétel: Péntekig a Katalin üzletház Trafikjában! Értékesítés helye: Katalin Üzletház 2030 Érd, Budai út 3. Nyitvatartás: H-P: 7-17 A helyszínen, is lesz jegyértékesítés, a jegypénztár két órával a kezdés előtt nyit, azaz 11:45-kor. Jegyár: Felnőtt 1500 FT Diák 800 FT A budaörsi csarnokban nincs helyjegy, így helyfoglalás az érkezés sorrendjében. Az érdi „B-közép” tagjainak külön szektor lesz kialakítva.
Rovat: 
Korosztály: 
A Volánbusz segítségével ismét busz indul az EHF-kupa összecsapásra, a szurkolók megszokott indulási helyéről! Ez alkalommal is sikerült a megegyezés, ingyenes különbusz járat indul a Központi Kávéház mögötti parkolótól a mérkőzés helyszínére - a budaörsi csarnokhoz, ami természetesen a mérkőzés után vissza is szállítja a szurkolókat! A csuklósbusz, remélhetőleg tömve érdi szurkolókkal, szombaton 12 órakor indul Érdről! Ezúton is köszönjük a Volánbusz támogatását és együttműködését! Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
A belarusz HC Gorodnichanka méltóságteljes búcsúja - kitettek magukért a fiatalok a visszavágón ÖSSZESÍTÉSBEN: ÉTV-Érdi VSE – HC Gorodnichanka 77-48. Továbbjutott kettős győzelemmel az ÉTV-Érdi VSE! Nem sok minden változott a pénteki összecsapáshoz képest, a vasárnapi visszavágóra: most papíron mi voltunk a hazai csapat, a TV közvetítette élőben a találkozót, kicsit kevesebb néző jött el a látszólagos tétnélküliség következtében, a Gorodnichanka játékosai aludhattak a mérkőzés előtt, Takács Kitti nem volt a keretben nálunk. A pályán viszont teljesen más zajlott, mint az első mérkőzésen. Vendég vezetéssel indult a találkozó, 2-0-ra 3-1-re és 6-4-re is vezetett a Gorodnichanka. Az első negyedórában egy szezonra elégnyi kapufát lőttünk, az ellenfél kapusa Kumpel pedig többet védett 15 perc alatt, mint a pénteki meccs egészében. Tizennyolc perc után ébredtünk fel, Janurik állt a kapuba, elől Bognár és Elez vezérletével fordítottunk. Tíz-tíznél még egyenlő volt az állás, majd öt érdi gól következett. Ismét Balog pályára lépése, valamint Szekeres vállalkozó kedve hozta meg a várt különbséget. Egyre inkább összeállt a védekezésünk és ismét olyan jeleneteket láttunk, mint pénteken – a vendégek nem tudták befejezni az akcióikat, mi pedig gyors indulásokból szereztünk találatokat. Bár a sárgalapokat nagyon korán kiosztották mindkét csapatnak a koszovói játékvezetők, kiállításokra alig volt szükség. Bár némileg valóban rányomta a bélyegét a mérkőzésre, hogy az első perctől egyértelmű volt a továbbjutásunk, a belarusz csapat mindent elkövetett, hogy izgalmassá tudja tenni a mérkőzést, hogy ne csak tisztes helytállás legyen a dologból, hanem akár egy részsiker. Stabil védekezéssel biztosítottuk, hogy a győzelem mindenképpen meg legyen, nem volt túl nagy irama a játékrésznek. A kétszámjegyű különbséghez így is többször közel kerültünk, de átmenetileg sem lett meg ezen a meccsen. Gridnyeva két hetest is megfogott, Oguntoye az utolsó negyedórában állt vissza és mutatott be bravúrokat. Góljaink nagyon eloszlottak játékosaink között, mindenki lőtt ugyanis legalább egyet, aki pályára lépett. A belaruszok minden gólnak egyformán örültek, az utolsó percekben dobott gólokat is ünnepelték. Első nekifutásra 29 góllal jutottunk túl az ellenfélen. Ezzel a legjobb 32 közé jutottunk, ahol már a kiemelt csapatok is csatlakoznak a mezőnyhöz. A sorsolást a második körrel együtt tartották, így azt már most tudjuk, hogy számunkra a Metz Handball francia gárdája lesz a következő ellenfél. A párharcot mi kezdhetjük itthon, így a november 10-ei hétvégén fogadhatjuk a franciákat, a rá következő hétvégén pedig nekünk kell utazni a visszavágóra. A mérkőzések lekötése folyamatban, mint ahogy a Veszprém elleni bajnoki találkozó átkötése is, amelynek eredetileg kijelölt időpontjában az EHF-Kupában szereplünk majd.
Rovat: 
Korosztály: 
A belarusz bajnoki ezüstérmes HC Gorodnichanka lesz az ÉTV-Érdi VSE történetének első nemzetközi kupaellenfele HC Gorodnichanka (fehérorosz) - ÉTV-Érdi VSE EHF-Kupa 2. forduló Időpont: 2012. Október 12. Péntek 18:00 2012. Október 14. Vasárnap 15:30 (SportKlub TV) Helyszín: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand 2040 Budaörs, Hársfa utca 6. Játékvezetők: Erdoan Vitaku, Arsim Vitaku (koszovóiak) EHF-Delegált: Sinisa Rudic (horvát) Az elmúlt tíz évben rendszeresen szereplője valamilyen nemzetközi kupának az ellenfelünk, viszont ez nem feltétlenül jelent egyet számukra a sikerekkel. A nyolccsapatos fehérorosz bajnokságban a 100%-os Minsk mögött második helyen végzett a Gorodnichanka, nagy fölénnyel. Először a Challenge-Kupában próbáltak szerencsét (magyar csapat ebben a sorozatban nem indulhat), de kipróbálták magukat a KEK-ben is, legtöbbször pedig az EHF-Kupában indultak. A pályaválasztói jogot többször feladták a múltban is, de az előző idényben például a KEK-ben, Svájcban jutottak tovább kettős győzelemmel az LC Brühl Handball csapata ellen. A harmadik kör már túl nagy feladatnak bizonyult, a spanyol Sagunto búcsúztatta őket. A legnagyobb siker számukra, hogy minden évben elindulnak, illetve természetesen részsikerek néhány győzelem formájában. Egy alkalommal, 2006 októberében találkoztak magyar csapattal, a Kiskunhalas kettős győzelemmel vette a grodnoi akadályt. Természetesen játékoskeretük hazai játékosokra épül, csupán két fiatal ukrán és egy orosz légiósuk van. A 21 éves ukrán kapust, Irina Jablonszkát Ungvárról igazolták idén nyáron. Jobbszélsőjük, a belarusz válogatott Vasziljevszkaja az előző idény négy nemzetközi mérkőzésén 33 gólt szerzett. Az előző idényben végig sérült volt, most viszont újra a csapat rendelkezésre áll az irányító Bobrik, aki 39 válogatott mérkőzésen 62 gólt szerzett eddig. Másik irányítójuk Bulava, tíz éve minden nemzetközi szereplésből kivette a részét. Vezetőedzőjük Szergej Petrovics Kambur, aki hosszú évek óta irányítja a Gorodnichanka együttesét. Hogy vezetőedzőnk, Szabó Edina mit gondol a párharcról és hogyan látja az ellenfelet, azt a handball.hu női kézilabdaportálon olvashatják szurkolóink! Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
Az EHF-Kupa mérkőzések előtt két órával nyitnak a helyszínen a pénztárak Jól fogynak a nemzetközi kupamérkőzésre a jegyek, de mindkét találkozóra vannak még belépők. Jegyár: 2 mérkőzésre szóló belépő (péntek-vasárnap) 2500 FT 1 mérkőzésre szóló belépő Felnőtt 1500 FT Diák 800 FT A budaörsi csarnokban nincs helyjegy, így helyfoglalás az érkezés sorrendjében. Az érdi „B-közép” tagjainak külön szektor lesz kialakítva. A klubnak sikerült megoldást találnia az utaztatásra, pénteken és vasárnap is ingyenes különbusz járat indul a Központi Kávéház mögötti parkolótól a mérkőzés helyszínére - a budaörsi csarnokhoz, ami természetesen a mérkőzés után vissza is szállítja a szurkolókat! A buszok a meccsnapokon másfél órával a kezdés előtt indulnak, így pénteken 16:30-kor, míg vasárnap 14 órakor indul a két-két csuklósbusz!
Rovat: 
Korosztály: 
INFÓK, RÉSZLETEK, TUDNIVALÓK HC Gorodnichanka (fehérorosz) - ÉTV-Érdi VSE EHF-Kupa 2. forduló Időpont: 2012. Október 12. Péntek 18:00 2012. Október 14. Vasárnap 15:30 (SportKlub TV) Helyszín: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand 2040 Budaörs, Hársfa utca 6. Játékvezetők: Erdoan Vitaku, Arsim Vitaku (koszovóiak) EHF-Delegált: Sinisa Rudic (horvát) Szurkolói információk: Útvonalterv Jegyelővétel: Péntektől (10.05) a Katalin üzletház Trafikjában! Értékesítés helye: Katalin Üzletház 2030 Érd, Budai út 3. Nyitvatartás: H-P: 7-17 Szo: 7-13 Hétfőtől a budaörsi helyszínen is, az uszoda nyitvatartási idejében! A mérkőzés napjain a jegypénztár két órával a kezdés előtt nyit. Jegyár: 2 mérkőzésre szóló belépő (péntek-vasárnap) 2500 FT 1 mérkőzésre szóló belépő Felnőtt 1500 FT Diák 800 FT A budaörsi csarnokban nincs helyjegy, így helyfoglalás az érkezés sorrendjében. Az érdi „B-közép” tagjainak külön szektor lesz kialakítva. Klubunk dolgozik a megoldáson, hogy buszok induljanak Érdről a mérkőzés helyszínére, természetesen erről hamarosan beszámolunk honlapunkon. Történetünk első nemzetközi kupameccsére készülünk – öt éve, 2007 őszén azért indult el a sportág fejlesztése, a csapat támogatása Érden, hogy a valamikori utódok majd kiléphessenek a nemzetközi színtérre és az európai elithez, ezzel a világ kézilabdázásának élmezőnyéhez tartozhassanak. Hátborzongató érzés lesz. Megtesszük az első lépést, de nem villámlátogatást szeretnénk tenni Európában. Hajrá, ÉRD! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
Sikerült megegyezni az ellenféllel, egy hétvégén - mindkétszer itthon lépünk pályára történetünk első EHF-Kupa párharcában. Bár nem a megszokott környezetben, hazai pályán fogadhatjuk a fehérorosz ellenfelet. Ahogyan már korábban megírtuk, az október 13-i hétvégére kiírt bajnoki mérkőzést, a Siófok KC elleni találkozót szeptember 26-án szerdán játszuk le. Az EHF-Kupában október 12-én pénteken és 14-én vasárnap lépünk pályára, a Budaörsi Városi Sportcsarnokban. EHF-Kupa 2. forduló - 1. mérkőzés HC Gorodnichanka (fehérorosz) – ÉTV-Érdi VSE Október 12. Péntek 18:00 Budaörs, Városi Sportcsarnok EHF-Kupa 2. forduló - 2. mérkőzés ÉTV-Érdi VSE – HC Gorodnichanka Október 14. Vasárnap 15:30 Budaörs, Városi Sportcsarnok

Támogatóink