Vannak érmes elképzeléseink

Mindegyik utánpótlás korosztályunk már elkezdte a bajnokságot. Oláhné Balog Tündével, az utánpótlás csapatok vezetőedzőjével beszélgettünk az első mérkőzésekről és, hogy idén mit várhatunk a lányoktól.

Az előző idény végén hibátlan ifi III. osztályú gárda

Hogy indultatok neki idén a bajnokságoknak?

„Mindegyik együttes egy hat hetes felkészülésen vett részt. Nagyon jó körülmények között készülhettünk. Nagyszerű volt, hogy a csapataink együtt gyakorolhattak, így egymás játékosait is láthattuk és az edzők is tudtak segíteni egymásnak. Az új szezonra nézve mindenképp vannak érmes elképzeléseink.” – kezdte Oláhné Balog Tünde.

Több csapatnál is korosztály váltások történtek, a serdülők így feljebb kerültek és az ifik között indulnak idén. Tavaly a serdülő eredmények voltak szépek, idén talán az ifjúságitól várhatjuk ezt?

Szeretnénk, ha az ifisek mindkét bajnokságban, ahol elindultak (NB II és az ifjúsági első osztályban) az első harmadában végeznének. Nagyon tehetséges korosztályról van szó.
Az ifjúsági III. osztályban is érdekeltek vagyunk. Tavaly ők megnyerték a bajnokságot. Sokan egyetemisták lettek a csapatból, illetve ”kiöregedtek”. A serdülő korosztályból egészítettük ki a csapatot, de azért így is dobogós helyen szeretnénk velük végezni.

A serdülő első osztályúaknál volt nagyon nagy a váltás idén.

U15-ből és a harmadosztályból jöttek fel ehhez a csapathoz, sőt még a tavalyi U14-es korosztályra is számítunk itt és így próbálunk egy új csapatot összegyúrni. Most másfajta feladattal állnak szemben az edzők és a legfőbb cél, hogy az élvonalbeli tagságát megőrizze az együttes.

Az idei U15 és U14 is most első osztályban indult. Utóbbiak két győzelemmel állnak és hatalmas eredmény, hogy idegenben a Győr ellen tudtak nyerni. Titkon reménykedünk benne, hogy mindkét korosztály bejut a felsőházba. Ezt tűztük ki célként.

A legkisebbeknél nincs tabella, de nem is az eredményes szereplés a lényeg, hanem a jövőre vonatkozóan a tapasztalatszerzés.

Szurkolóink is észrevették, hogy Kerekes Laura az utánpótlásból felkerülve már a felnőtt csapattal is készülhet.

Már tavaly is többször együtt edzett a felnőttekkel és az idei év úgy alakult, hogy szinte teljesen velük készülhet. Roland is mindig elmondja, hogy az esély megvan, hogy bekerülhessenek a felnőttekhez. Sok utánpótlás edzésen ott van, figyeli a lányokat akár az egyéni képzéseken is. Van, hogy ő tartja a foglalkozást, így testközelben vannak. Ez mindenkinek motiváló, hogy nem csak a saját utánpótlás edzőjük van ott, hanem a nagy csapat mestere előtt is teljesíthet. Biztos vagyok benne, hogy más is meg fogja kapni a lehetőséget.

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink