Utánpótlás győzelmek

NBII-es csapatunknak sajnos nem sikerült a győztes mérkőzések számát növelni az utóbbi találkozókon. Fizikálisan nálunk erősebb, és rutinosabb csapatokkal küzdöttünk a győzelemért. A VSK Tököl ellen egy nagyon jó első félidőt tudtunk játszani, majd szép lassan elkészültünk az erőnkkel. Voltak hiányzóink ugyan, de így pályára léphettek egészen fiatal, serdülő korú játékosok is. A vereség ellenére a listavezető ellen szépen helyt tudtunk állni. 
Kicsit sűrűn követték egymást a mérkőzések, 4 nap múlva már a TFSE főiskolásaival kellett játszanunk. Majdnem az egész mérkőzésen jól tudtunk teljesíteni, de sajnos megint voltak hullámvölgyek. A második félidőben sikerült megfordítanunk az eredményt, de megtartani hosszabb távon nem tudtuk azt. Még egy-két jó egyéni teljesítmény hiányzik ahhoz, hogy ezeket a mérkőzéseket a kezünkben tudjuk tartani. 

 

NBII Déli csoport, 8. és 9. fordulók

November 18. Tököl
VSK Tököl - ÉRD U22 28-21 (16-14)

November 22. Érd Aréna
ÉRD U22 - TFSE 28-32 (16-18)
A fordulók után a csapat a bajnokság 10. helyén áll.

Ifjúsági I. osztályú csapatunknál a jó eredmény sem hiányzott. "Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az egész első félidő álomszerűen alakult. A 16 kapott gól kicsit sok, de mi 25 találatot tudtunk érvényesíteni, ez igazából már egy végeredménynek is elég lett volna. Az öltözőben azt kértem a lányoktól, hogy úgy induljunk neki a második játékrésznek, mintha most kezdődne a mérkőzés. Sajnos a fegyelmezett játék helyett egy olyan mélypont jött el a mérkőzés 40. perce környékén, hogy majdnem elúszott a közel 10 gólos előnyünk. A második időkérés volt kisebb hatással csak a csapatra, és annyira elég volt, hogy az utolsó 5 percben már ne hibázzunk bele jelentősebben. Nagyon nehéz az ilyen helyzetekre edzéseken felkészülni, de egyszerűen ennyire nem lehet szétesni fejben a mérkőzés közben. Szerencsére most mi örülhettünk, gratulálok a győzelemhez a csapatnak!" - értékelt Maurer Szandra edző.

 

Ifjúsági I. osztály, Nyugati csoport, 9. forduló

November 14.  Érd Aréna
ÉRD - Moyra-Budaörs Handball 35-30 (25-16)
Az érdi lányok a bajnoksági 9. helyén állnak.

 

Jól sikerült a hétvége az U14-eseknek is: "Nagyon büszke vagyok a csapatra az elért eredményekhez. Kiélezett mérkőzést játszottunk a listavezető győriekkel, igaz a végén 1 góllal alul maradtunk, de nincs okunk a szomorkodásra. A vártnál nehezebb mérkőzésen győztünk a szombathelyiek ellen, de még egyszer csak azt tudom mondani, hogy büszke vagyok, és gratulálok a gyerekeknek!" - dicsérte csapatát Maurer Nikolett vezetőedző.

U14 Gyermekbajnokság I. osztály, 3. és 4. (korábbról elhalasztott) fordulók

November 24. Siófok
Győri ETO KC - ÉRD 25-24 (11-13)
ÉRD - Szombathelyi KKA 34-26 (18-13)
Csapatunk a második helyen áll a bajnokságban

Támogatóink

Médiapartnereink