SKUP "véndiák" torna 2016/2017 záró forduló

A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül harmadik alkalommal került megrendezésre a SKUP 'véndiák' torna. Hétfőn a második, záró fordulóban a helyosztókon léptek pályára a gyerekek, melynek végén minden ifjú játékos felnőtt csapatunk tagjaitól vehette át a megérdemelt ajándékot, míg a legjobbaknak az érmeket Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át.

Gyerekzsivajtól volt hangos hétfőn délután az ÉRD Aréna. Azok a 'véndiákok' mérkőztek meg, akik a SKUP-ban eltöltött három év alatt beleszerettek a kézilabdába, és folytatták a sporttal való ismerkedést. Ők heti egy délutáni edzés keretében továbbfejlesztik tudásukat.  A SKUP programban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen, ahol közel 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét két pályán. A 'véndiákok' a kézilabdázás alapjait a SKUP programban sajátították el, majd tanórán kívüli foglalkozásokon folytatták a sporttal való ismerkedést. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett kétfordulós bajnokság hétfői, utolsó fordulójában a helyosztókon léptek pályára a csapatok. Minden kis játékosnak biztosított idén is az UNIQA Biztosító Zrt. és klubunk egy pólót, amelyben pályára léptek a lurkók, és egyben emlék az idei tornán való részvételüknek is. 

Az első fordulóban lejátszott 'alapszakasz' után hétfőn a helyosztók döntötték el a végső sorrendet a 9 lány és 13 fiú csapat között. Az ÉRD Arénában kialakított két pályán huszonhét mérkőzésen lépetek pályára a csapatok. Nagy küzdelemben, valamint látványos gólokban idén sem volt hiány, a gyerekek nagyon élvezték, hogy idén is megmutathatták mennyit fejlődtek az évben, összemérhették tudásukat más iskolák csapataival. A 'véndiákoknak' már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályra is oda kell figyelniük, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken az ÉRD utánpótlás csapatainak játékosai voltak a játékvezetők, akiknek saját tapasztalataikon kívül nagy segítség volt a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP 'véndiák' tornának.

A torna zárásaként az ünnepélyes eredményhirdetésen minden résztvevő csapat emléklapot kapott NB I-es női felnőtt csapatunk játékosaitól, illetve minden gyerek kapott egy SKUP vonalzót is ajándékba. A dobogós helyezést elért csapatok játékosainak Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át a fényesen csillogó érmeket. A lányoknál a Batthyány 1-es csapata végzett az első helyen, míg a fiúknál szintén a Batthyány örülhetett a győzelemnek. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről felnőtt játékosaink mellett természetesen kabalafiguránk, Dragi sem hiányozhatott, aki az egész délutánt végigszurkolta a pályák mellett.

 

SKUP 'véndiák' torna végeredmény

Lányok 

1. Batthyány 1, 2. Pusztazámor, 3. Batthyány 2, 4. Százhalombatta, 5. Érdliget, 6. Batthyány 3, 7. Kőrösi, 8. Sóskút 2, 9. Sóskút 1

 

Fiúk

1.  Batthyány, 2. Százhalombatta 1, 3. Teleki, 4. Sóskút 3, 5. Biatorbágy, 6. Érdliget, 7. Kőrösi 1, 8. Százhalombatta 2, 9. Pusztazámor, 10. Kőrösi 2, 11. Sóskút 2, 12. Teleki 2, 13. Sóskút 1

Támogatóink

Médiapartnereink