Rózsaszín síp akció 2018

Klubunk a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottságával közösen idén ötödik alkalommal rendezte meg a "Rózsaszín síp" akciót. Az idei évben négy különböző témában hallgathattak előadásokat klubunk játékosai.

Az esemény megnyitásaként klubunk elnöke, Tekauer Norbert megköszönte T. Mészáros Andrásnak, Érd MJV polgármesterének, hogy rendhagyó módon az érdi Polgárok Házának közgyűlési termében kerülhetett megrendezésre a "Rózsaszín síp akció". A program az EHF felvetése alapján jött létre, miszerint női mérkőzéseket női játékvezetők vezessenek, és ennek apropóján hívta életre klubunk az akciót, melynek keretei között utánpótlás játékosaink megismerkedhetnek a játékvezetéssel. Az esemény hatására utánpótlás játékosaink közül már többen elkezdték játékvezetői pályafutásukat, sőt már "A" keret tagjai között is találunk „Rózsaszín síp" növendékeket.

Tekauer Norbert

Első előadóként Soós Balázs, a Magyar Kézilabda Szövetség nemzetközi igazgató-helyettese elmondta, hogy a Rózsaszín síp akció egyedülálló kezdeményezés Magyarországon és nemzetközi szinten is, és megtisztelő számára részt venni benne. Előadásában a sportdiplomácia fontosságát, célját és ennek hozzáadott értékét, illetve feladatait ismertette. Az MKSZ nemzetközi igazgató-helyetteseként feladata a válogatottak versenyeztetésével kapcsolatos ügyintézés, a magyar klubok nemzetközi szereplésének segítése, koordinálása, illetve a magyar kézilabda diplomácia képviselete a világ különböző eseményein. Soós Balázs már hetedik éve az EHF nemzetközi delegátusaként is tevékenykedik a kézilabda világában. Bemutatta munkaköre feladatait, megosztotta saját tapasztalatait, kiemelte a nyelvtudás fontosságát, ami elengedhetetlen a továbbtanuláshoz, a karrierépítéshez, illetve a kommunikációhoz a kézilabda világának minden területén.

Soós Balázs, Marton Zsófia, Szabó Eszter

Ezt követően Marton Zsófia játékvezető vette át a szót. A prezentációja a játékvezetők erőnléti felkészítésének jelentőségéről szólt, amely azért kiemelten fontos, mert a modern kézilabdát rendkívül dinamikus és gyors játék jellemzi, ezért az atletikus játékosok mellett a játékvezetőknek is sportosaknak kell lenniük. A fizikai felkészültség mellett fontos a táplálkozás minősége, és a regeneráció is a sérülések megelőzése érdekében. Folytatásként Marton Zsófia ismertette a játékvezetők által alkalmazott edzésmódszereket, melyekkel megfelelő kondícióban tartják magukat. Végezetül klubunk utánpótlás játékosai hasznos tanácsokat és tippeket kaptak az eredményes felkészüléshez.

Harmadik előadóként Szabó Eszter játékvezető előadását hallgathatták meg utánpótlás lányaink a  „Játékvezetők kapcsolata egymással a pályán” címmel. Elsőként a kommunikáció fontosságát emelte ki, mellyel döntéseiket át kell adni, meg kell értetni, és el kell fogadtatni. Ehhez elengedhetetlen a hit, a bizalom, a meggyőző erő és az egészséges magabiztosság. A kommunikáció eszközei lehetnek verbálisak és nonverbálisak. A modern technika segítségével (headset) már könnyebben tudnak kommunikálni a játékvezetők a pályán, de emellett fontos a nonverbális kommunikáció is mérkőzés közben. A játékvezetőknek nem csak egymással, hanem a versenybírókkal is tartania kell a kapcsolatot, hiszen ők egy csapatot alkotnak, segítik egymás munkáját. Végezetül Szabó Eszter a saját tapasztalataiból vett példákat osztott meg a megjelentekkel.

Dr. Vattay Gergely, Éles Péter

Az izgalmas előadások sorát dr. Vattay Gergely és Éles Péter versenybírók előadása zárta. Mindkét előadónk volt NB I-es játékvezetők, jelenleg az MKSZ szövetségi képviselői, illetve hét éve nemzetközi delegátok is. Az előadás első részeként Éles Péter a versenybírók mérkőzés előtti gyakorlati feladatait ismertette, mint például az igazolások ellenőrzését, pályahitelesítés megtekintését vagy a csapatok, játékvezetők mezeinek színének leegyeztetését. Elmondta, hogy a nemzetközi versenybírói feladatok kiegészülnek további teendőkkel is. A nemzetközi mérkőzést megelőző technikai értekezleten meg kell nézni a pályát, hogy megfelel-e a nemzetközi szabályoknak, egyeztetni kell a csapatösszeállításokat, leellenőrizni a zászlókat, himnuszokat. Éles Péter kiemelte, hogy a szabályok pontos ismerete elengedhetetlen, melyeket a mérkőzés előtt, közben és után is hibátlanul kell alkalmazni.

A folytatásban dr. Vattay Gergely vette át a szót, aki megjegyezte, hogy a mérkőzés alatt a versenybírók feladata a jegyzőkönyv vezetésén jóval túlmutat. A szövetségi képviselőknél, az első- és másodosztályban, ahol ketten ülnek a zsűriasztalnál nagyon fontos az egymással összehangolt munka. A mérkőzés előtt a csapatok által megírt, és a versenybírók által ellenőrzött összeállítást a pár egyik tagja tölti ki a mérkőzés folyamán, míg másikuk egy leegyszerűsített jegyzőkönyvet vezet. Ezt követően dr. Vattay Gergely részletesen ismertette a jegyzőkönyv pontos, és helyes kitöltését. A jegyzőkönyv pontos és hibátlan vezetésén kívül a versenybíróknak - akik egy csapatot alkotnak a játékvezetőkkel -  figyelniük kell a mérkőzést is, segíteniük kell a játékvezetőket, figyelniük kell a cserék szabályszerűségét, a kispadok viselkedésének helyességét. Előadónk saját tapasztalatain keresztül szemléltette munkájuk nehézségeit.

Az előadás zárásaként Éles Péter a mérkőzés utáni teendőket ismertette, mely a jegyzőkönyv összegzése, és az esetleges kiegészítő jelentések írása a mérkőzéssel kapcsolatban. A prezentációt azzal a gondolattal zárta előadónk, hogy a legjobb érzés egy mérkőzés után ha a nézők nem tudják, hogy kik voltak a játékvezetők, illetve a versenybírók, hiszen ez azt jelenti, hogy jól végezték a munkájukat, és a mérkőzés főszereplői a csapatok és a sportélmény volt.

Az előadások után korosztályos játékosaink kérdezhettek, illetve beszélgethettek az előadókkal, akiknek ezúton is köszönjük a rendkívül érdekes előadásokat! Utánpótlás játékosaink számára ezzel még nem ért végét az idei Rózsaszín síp akció, hiszen még vár rájuk egy teszt az előadásokhoz kapcsolódóan, ahol a legjobban teljesítők az MKSZ játékvezetői tanfolyamán vehetnek részt, illetve a május végén rendezendő SKUP tornán is alkalmazhatják a tanultakat.

Támogatóink

Médiapartnereink