Negyedik helyen végzett serdülő csapatunk az országos bajnokságon

Serdülő együttesünk nagy küzdelemben a negyedik helyen végzett a hétvégi Final Fourban. Az Érd egyedüli csapatként, úgy jutott be a szigetszentmiklósi négyes döntőbe, hogy nem akadémiai rendszerben működik a kézilabda oktatása. Oláhné Balog Tünde, a csapat vezetőedzője értékelte a szezont.

Hogy élték meg a lányok az elmúlt hétvégét?

Szomorú azért mindenki, hogy nem sikerült érmet nyerni, de mégiscsak ez volt az első Final Four az érdi utánpótlás történetében. A többi csapat azért rutinosabb volt ebben. Tudtuk, hogy kiélezett lesz. Az elődöntőbe mindent beletettünk, és ha csak egy kicsit kevesebbet hibázunk támadásban, akkor meglehetett volna a finálé.
Másnap ez mindenkire ráült és sok technikai hibánk is volt. Az első, Ferencváros elleni mérkőzés mindenkiből sokat kivett. 17 eladott labdával nem lehet meccset nyerni, szóval mi sem voltunk már olyan élesek. Ez látszott a másnapi döntőn is, hogy a Fradi-játékosok sem tudtak úgy összpontosítani.

Hogy mentetek neki az elődöntőnek?

Sokat készültünk nagyon a Ferencváros ellen, videóztunk is. Taktikailag úgy érzem meg is volt a meccs. Szépen kialakították a lányok a helyzeteket, a befejezés viszont pontatlan volt. 16-17 éves lányok, nem lehet rájuk haragudni. Közös siker lett volna, de legfőképp az ő sikerük. De az, hogy három akadémia mögött ők vannak ott negyedikként, megelőzve a többi akadémiát, már ez mindenképpen jelentős.

Aztán következett a bronzmeccs. A Debrecen több góllal is ellépett, mégis sikerült visszajönni.

Igen, többször is felálltunk. Mindig, amikor szorosabbá tehettük volna a meccset, vagy kiegyenlítettünk volna, akkor vagy kimaradt egy hetes, vagy kihagytuk a ziccereket. Ott látszott, hogy nem tudtak már százszázalékosan koncentrálni a lányok, valamint a Debrecen remek testi adottságokkal rendelkező beállósait nehéz volt tartani a mi játékosainknak.

Mindezek ellenére nagyon büszke vagyok rájuk. Persze most még mindenki szomorkodik, mert jó lett volna érmet nyerni. Mindkét meccsben benne volt győztes végkifejlet, hiszen szorosan alakultak a találkozók, úgyhogy ez mindenképp szép eredmény.

A csapat az alapszakaszban mindössze három vereséget szenvedett. Minek volt köszönhető ez a kiegyensúlyozott forma?

Alapvetően az is közrejátszott, hogy a csapat egy része az Ifjúsági csapatban is játszott. Tehát a terhelés megvolt. Aminek nagyon örültem, hogy nem egy játékos lőtt rengeteg gólt, hanem minden mérkőzésen több lány neve mellett volt találat. Sőt a végén már figyeltek arra is, hogy amikor úgy alakult egy-egy találkozó és megvolt a lehetőségük, akkor mindenki betaláljon, aki pályára lép.

Az egész év során, de főleg azokon a meccseken, amik fontosak voltak (a két Győr elleni, Dunaújváros) közel maximális teljesítményt nyújtott a csapat. Megérdemelt helyük volt a legjobb négy között.

Mi várhat erre a korosztályra a jövőben?

Jövőre ők még fiatalok lesznek az Ifi I-ben, de két év múlva van esély arra, hogy meg lehet ismételni ezt a eredményt. A cél, hogy egyben tartsuk ezt a 18-20 fős keretet és meglegyen a bennmaradás a legmagasabb ifjúsági osztályban. Abban bízunk, hogy ha ez a mag együtt tud maradni – persze lesz egy-két távozó és érkező is –, akkor tényleg megmarad az esély, hogy az Ifiben ezt, vagy ennél még nagyobb sikert érhessenek el.

Gratulálunk és további sok sikert!

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink