Kovács Anna mentális tréninggel készül

A keddi Magyar Kupa-találkozó után (27-19) az ÉTV-Érdi VSE pénteken ismét a Győri Audi ETO KC ellen lép pályára, ezúttal bajnoki mérkőzésen. Bár a felkészülés ezúttal rövidebb volt, Szabó Edina vezetőedző igyekezett összetenni az együttest az újabb összecsapásra. Kovács Anna úgy érzi, tanultak a hibákból és igyekeznek meglepetést szerezni. Hogy értékeled a keddi Magyar Kupa-mérkőzést? Az edzőkkel és a csapattal együtt videón kielemeztük a találkozót, érdekes volt látni, hogy mennyi jó megoldást sikerült megvalósítani. Én belülről sokkal rosszabbnak ítéltem a teljesítményünket. Nemcsak az utolsó tíz percben nem éreztem, hogy összeállna a játékunk, az egész találkozón nem volt az a biztonságérzetem, mint máskor. Visszanézve a keddi meccset azonban már másként látom az akkori szereplésünk. Úgy tűnt, sikerült összezavarni a Győrt. Nem félsz attól, hogy péntekre sokkal jobban felszívják magukat? Valóban nagyon sok labdát elszórtak, több támadást nem tudtak befejezni. Mégsem gondolom, hogy másként készülnének majd, mint máskor a bajnokikra. Nekik is fontos, hogy mindent beleadjanak, hiszen egy-egy támadást a Bajnokok Ligája-meccsekre is tudnak finomítani. Persze azért az a cél, hogy meglepetést tudjunk szerezni nekik, mindent beleadunk majd! Mennyire vagy maximalista ember? Jó kérdés, azt hiszem, az vagyok. Igyekszem mindig, mindent beleadni, jól játszani, kiszolgálni a társaim, minél több gólt dobni, és ha esetleg nem megy annyira a játék, akkor más területen segíteni: passzolásban vagy éppen a védekezésben. Hogy érzed, eddig mennyit hoztál ki magadból? Szerintem jól kezdtem ezt a szezont, két vagy három meccset kellett csak kihagynom egy sérülés miatt, de ez sem okozott különösebb törést a játékomban. Ki segít abban, hogy még jobb legyél? Természetesen az edzőnk, Edina, másrészt Wolf Alexandra, akivel nemcsak a sportpályán, hanem azon kívül is nagyon jól megértjük egymást. Saját magammal is sokat foglalkozom, mentális tréninggel készülök a meccsekre. Édesanyám - aki hisz a mentális dolgokban – tanította a módszert, amelyet mindig alkalmazok, mielőtt elindulok a sportcsarnokba, vagy vidéki meccsek esetén a csapattalálkozóra. Otthon, néhány perc nyugalomban mondogatom jelen időben, hogy jó leszek, jól védekezem, sok gólt dobok és hasznára leszek a társaimnak. Lehet, van, akinek ez furcsán hangzik, de én hiszek benne és úgy érzem, nekem használ is.

Támogatóink

Médiapartnereink