Befejeződött az idény

A serdülők és az Érdi VSE II. is lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését, így hivatalosan véget ért a szezon. Szerdán tartjuk a hivatalos évzárót a Sportcsarnokban.
 
Az OSB utolsó mérkőzését csütörtökön délután Szigetszentmiklóson játszotta korosztályos csapatunk, a hazaiak döntetlent értek el, így veretlenül zártuk az alsóházi küzdelmeket. Vagyis a csapat feltétlenül előrelépett az alapszakaszbeli teljesítményéhez képest, ahol az MTK-Budapest II és a Dunaújvárosi KA II csapatai mögött végzett.
 
Szintén utolsó bajnokiját játszotta, a már fordulókkal ezelőtt biztos bajnok Érdi VSE II a Budapesti Női I. osztályban. A szoros első félidő után hat góllal győzött csapatunk, így Oláhné Balog Tündéék 41 ponttal, huszonkét mérkőzésen húsz győzelmet aratva zártak.
 
Több korosztályos csapatunk is tornán vett részt az elmúlt hétvégén, a 97/98-as születésűek Bécsújhelyen játszottak, a 2000-es korosztály Kalocsán idősebbek között harmadik helyet ért el, a 2001-esek negyedikek lettek ugyanott, míg a legfiatalabb fiúk- és lányok szivacstornán vettek részt Érden a Batthyány Tornacsarnokban és a Városi Sportcsarnokban.
 
ÉRD U13 és U12-es utánpótláscsapataink Kalocsán
ÉRD U13, U12
Fotó:https://www.facebook.com/photo.php?fbid=698721930188600&set=pcb.698722720188521
 
Az előttünk álló hétvégén a szokásos idényzáró tornán, a Velence-kupán szerepel ifjúsági csapatunk, és az Érdi VSE II is. 
 
 
Az elmúlt hét eredményei  
 
2014. május 22. csütörtök
OSB Leány E - alsóház 5-9. | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 22:22 (8:9)
 
2014. május 24. szombat
Bp. I Női felnőtt | Pénzügyőr SE II - Érdi VSE II 20:26 (12:11)
 
 
 
2014. május 28. szerda 19:00
ÉRD ÜNNEPÉLYES ÉVZÁRÓ - Városi Sportcsarnok és Uszoda
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink