2017/2018 SKUP 'véndiák' torna első felvonás

A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül az idei tanévben is megrendezésre került a SKUP 'véndiák' torna. Idén a 'véndiákok' három fordulóban mérhetik össze tudásukat. Csütörtökön az első fordulóban a csoportmérkőzésekre került sor.

A 2015-ben első alkalommal nagy sikerrel megrendezett SKUP 'véndiák' torna után idén már harmadik alkalommal is azok a 'véndiákok' mérkőztek meg csütörtökön az ÉRD Arénában, akik a SKUP-ban eltöltött három év alatt beleszerettek a kézilabdába, és folytatták a sporttal való ismerkedést. A 'véndiákok' heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztik tudásukat, melynek alapjait a SKUP programban sajátítottak el. A SKUP programban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen. Két pályán több, mint 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság első fordulóját rendeztük csütörtökön, a másik két fordulóra jövő tavasszal kerül sor.

A 14 lány és 11 fiú csapat összesen harminchárom mérkőzést játszott az ÉRD Arénában kialakított két pályán, ahol látványos gólokban és szép összjátékokban sem volt hiány. Az első fordulóban a lányok négy, míg a fiúk három csoportban mérkőztek meg. A következő tavaszi fordulóban már a középdöntő mérkőzéseire kerül majd sor, ezt követi a harmadik, záróforduló, ahol már az érmekért folyik a verseny. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályt alkalmaznak, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken ifjúsági csapatunk játékosai voltak a játékvezetők. Ifjúsági lányainknak saját tapasztalataikon kívül nagy segítséget jelentett a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP 'véndiák' tornának. Találkozunk tavasszal!

Első forduló eredménye:

Rövdítések: m-mérkőzések, gy-győzelem, d-döntetlen v-vereség, ga-gólarány, p-pontszám

Lányok

A-csoport

1. Batthyány 2 3-m, 3-gy, 0-v, 44-3-ga, 6-p

2. Sóskút 1 3-m, 2-gy, 1-v, 8-17-ga, 4-p

3. Érdliget 1 3-m, 1-gy, 2-v, 11-23-ga, 2-p

4. Biatorbágy 2 3-m, 0-gy, 3-v, 3-23-ga, 0-p

 

B-csoport

1. Kőrösi 2 3-m, 3-gy, 0-v, 38-5-ga, 6-p

2. Százhalombatta 1 3-m, 2-gy, 1-v, 19-6-ga, 4-p

3. Batthyány 3 3-m, 1-gy, 2-v, 17-12-ga, 2-p

4. Sóskút 2 3-m, 0-gy, 3-v, 0-51-ga. 0-p

 

C-csoport

1. Anna VK csapat 2-m, 2-gy, 0-v, 27-1-ga, 4-p

2. Batthyány 1 2-m 1-gy, 1-v, 6-21-ga, 2-p

3. Sóskút 3 2-m, 0-gy, 2-v, 1-12-ga, 0-p

 

D-csoport

1. Biatorbágy 1 2-m, 2-gy, 0-v, 13-1-ga, 4-p

2. Pusztazámor 2-m 1-gy, 1-v, 4-4-ga, 2-p

3. Kőrösi 1 2-m, 0-gy, 2-v, 1-13-ga, 0-p

 

Fiúk

 

A-csoport

1. Százhalombatta 1 3-m, 3-gy, 0-v, 46-9-ga, 6-p

2. Kőrösi VK 3-m, 2-gy, 1-v, 33-6-ga, 4-p

3. Biatorbágy 1 3-m, 1-gy, 2-v, 10-38-ga, 2-p

4. Sóskút 1 3-m, 0-gy, 3-v, 2-38-ga, 0-p

 

B-csoport

1. Teleki 3-m, 3-gy, 0-v, 40-5-ga, 6-p

2. Érdliget 3-m, 2-gy, 1-v, 19-21-ga, 4-p

3. Biatorbágy 2 3-m, 1-d, 2-v, 6-20-ga, 1-p

4. Pusztazámor 3-m, 1-d, 2-v, 7-26-ga, 1-p

 

C-csoport

1. Anna VK csapat 2-m, 2-gy, 0-v, 23-3-ga, 4-p

2. Százhalombatta 2 2-m, 1-gy, 1-v, 27-7-ga, 2-p

3. Sóskút 2 2-m, 0-gy, 2-v, 1-41-ga, 0-p

Támogatóink

Médiapartnereink