Mérkőzés

Korosztály: 

Végig kiélezett mérkőzést vívtunk 2023 első bajnokiján, de sajnos nem sikerült megnyerni a térségi rangadót. A K&H Liga 10. fordulójában a Budaörs mindkét pontot elvitte az Érd Arénából.

Sérülését követően Kopecz Barbara újra a tavalyi remek formáját folytatta, és neki köszönhetően a mieink diktálták a tempót a találkozó elején. Nem mellékesen házi gólkirályunk megszerezte 50. találatát a szezonban. Ráadásul Paróczy Sára révén emberhátrányból is betaláltunk, így 4-2-vel kezdtük a találkozót. A 10. percben Horváth-Csapó Kyrát Hadfi Gréta váltotta a kapuban, aki rögtön egy bravúrral mutatkozott be. Mindkét csapatnál voltak hibák támadásban, Horváth Roland időt is kért 6-6-os állásnál. A Budaörs először 7-6-nál vezetett, de 9-8-nál már ismét a mieinknél volt az előny. A folytatás is fordulatosan alakult, kettőnél többel nem tudtunk ellépni, a Budaörsnek pedig csak eggyel sikerült vezetnie. Sajnos az utolsó másodpercekben ők dobták a félidő utolsó találatát, így 14-13-as előnnyel mehettek pihenőre.

A második játékrész Hadfi-bravúrral kezdődött, utána viszont a Budaörs talált be először. Így a mérkőzésen először vezettek kettővel a vendégek. Sőt, a 37. perc elején már három volt közte 17-14-nél, így vezetőedzőnk időt kért. Utána viszont sikerült zárkózni, de sokáig csak egyre. Horváth-Csapó védéssel érkezett vissza a kapuba, de sajnos egyenlíteni nem tudtunk és visszaállt a háromgólos különbség (19-22). Ezt követően ismét jól kapaszkodtunk, de továbbra sem sikerült utolérni a Budaörs csapatát. A hajrában aztán felcsillant a remény a pontszerzésre, de nem tudtunk egyenlíteni, így a vendégek örülhettek a 28-27-es győzelemnek.

Ahogy már beszámoltunk róla, a mérkőzés után Horváth Roland felajánlotta a lemondását, amelyet klubunk vezetősége elfogadott. További részletek: https://bit.ly/3H1hNCR

K&H női kézilabda liga, 10. forduló
ÉRD – Moyra-Budaörs Handball 27-28 (13-14)
Érd Aréna

ÉRD: Horváth-Csapó – Dávid-Azari, Ábrahám 2, Kopecz 11 (4), Paróczy 3, Csáki Zs. 1, Fekete B. 6. 
Csere: Hadfi (kapus), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Puskás L. 2, Csáki L. 2, Kerekes, Sztankovics R.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Az Érd több mint egy hónap után lépett pályára hazai pályán a bajnokságban. Az MTK ellen egy végig szoros, rengeteg találatot hozó mérkőzést játszottak a lányok, de végül 35-33-as vereséget szenvedtek.

A vendég MTK rögtön az első támadásból betalált, de a mieink sem akartak lemaradni és Paróczy gyorsan egyenlített. Bár a fővárosiak megléptek kettővel, de koncentrált támadójátékkal és jó védekezéssel sikerült egy 4-0-s szériával fordítani 5-3-ra Bódi duplájával, valamint Kopecz és Paróczy találatával. Ez a különbség meg is maradt az első 10 perc során az Érd javára. Sőt a folytatásban tovább is nőtt a remeklő Bódinak és Paróczynak köszönhetően. 9-6-os hazai előnynél pedig jött a vendég időkérés 12 perc játék után.

Eleinte azonban csak üldözte az MTK csapatunkat, azonban a 23. percben a nyolcgólos Pál révén emberelőnyből utolérte együttesünket (13-13). Nem sokkal később pedig a vezetést is átvette Vida Gergő gárdája 15-14-nél. De nem sokáig ugyanis Mód góljával ismét nálunk volt az előny 16-15-nél. A félidőben viszont mégis az MTK vezetett 17-16-ra.

A fordulást követően Kopeczé volt az első gól, majd a 33. percben Bódi labdaszerzését követően Sztankovics révén ismét érdi előny állt az eredményjelzőn (19-18). Eleinte egyik csapat sem tudott egy góllal többel vezetni, a 42. percben azonban az MTK 22-20-ra növelte a különbséget és a következő időszakban állandósult az egy-két gól.

A záró 10 percnek 27-28-as állásról vágtak neki a csapatok köszönhetően egy Kántor bravúrnak, sőt az ellentámadásból Kopecz hétméteresével sikerült egyenlíteni. A vendégek viszont ismét megléptek kettővel. A héten hosszabbító Kopecz góljaival sikerült tartani a lépést, azonban a hajrában Pál 14. góljánál két és fél perccel a vége előtt 34-31-es hátránynál nehéz helyzetbe kerültünk. Kopecz és Mód góljai viszont visszahozták a reményt, így az 59. perc végén sikerült 34-33-ra zárkózni. Sajnos az egyenlítés végül nem jött össze és 35-33-as vendég győzelemmel zárult a találkozó.

K&H női kézilabda liga, 18. forduló
ÉRD–MTK Budapest 33–35 (16–17)

ÉRD: Kántor – Bódi 6, Vukajlovics 3, Szabó Kitti 4, Paróczy 4, Kopecz 9 (5), Fekete B. 2.
Csere:
 Hadfi (kapus), Horváth D., Kiss D. Zs., Mód 4, Sztankovics 1.

Horváth Roland:

„A második olyan mérkőzés szerintem, amit ha védekezünk, akkor talán megnyerünk. Nagyon csalódott vagyok. Küzdöttünk, de 33 lőtt góllal hazai pályán győzni kéne. Védekezni a végén ötöt és akkor nyerünk. Ezt nagyon nehéz elérni játékosoknál. Visszatérünk az alapokhoz, újra meg kell tanulnunk védekezni.”

Bódi Bernadett:

„Nagyon csalódottak vagyunk. Sajnáljuk nem csak ezt a meccset, hanem az előzőeket is. Úgy gondolom, hogy védekezés nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. A támadójátékunkkal szerintem nincs probléma. Buta hibákat követtünk el, amiket a rutinosabb csapat kihasznált. Jobban éltek a lehetőségekkel, mint mi.”

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Hétvégén elkezdődött az U8-as és U9-es leány Kisiskolás bajnokság. Az első két fordulót Martonvásáron rendezték, ahol csapataink a nehezített körülmények ellenére is remekül szerepeltek. - Schóber János felkészítő edző beszámolója következik.

Vasárnap rendezték az Utánpótlás bajnokság első két fordulóját Martonvásáron. Nagyon rossz előjelekkel készültünk, hiszen az U8-as csapatunkkal a gyerekek betegsége miatt el sem tudtunk menni, és sajnos a másik három csapatunk is gyakorlatilag csere nélkül játszott.
A nap hőse HAJBA REBEKA volt (29-es mezben), aki két U9-es meccset is csere nélkül játszott végig, majd két U8-as mérkőzést, pár perc cserével!


Mert egy csapat, egy szív. Ha Rebi nem játszott volna egy korcsoporttal feljebb, ráadásul nagyon gólerősen kapus létére, az U9 II. csapat ki sem tudott volna állni... Minden egyes hősömnek gratulálok, és NAGYON-NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁJUK! A szülői csapatom is nagyon kitett magáért a szurkolással, és természetesen nagyon szépen köszönöm a hozzáállásukat.


Az U8-9-es korosztályban nem számolnak hivatalos eredményt.
A képeken az U8 volt 5 fővel. Kislányaim, "ez jó mulatság, férfi munka volt"!

Pusztán poénból. Három „fél”csapatunk 6 meccsen maradt veretlen, lőttünk 112 gólt, és kaptunk 15 gólt.


Hajrá ÉRD! 

Korosztály: 

Május 30-án, 17 órától a 9. helyen álló Dunaújvárosi KKA vendégeként játssza a 2020/21-es NB I-es idény utolsó mérkőzését a 11. helyezett ÉRD. Horváth Rolandék sikerük esetén a Kohászt biztosan megelőzik, de akár 9. helyen is végezhetnek. A mérkőzést a DKKA Tv YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

A Dunaújvárosi Kohász KA–ÉRD mérkőzést a DKKA TV YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

Az NB I-ben maradás biztosítása óta nincs jó formában az ÉRD női kézilabdacsapata. Horváth Roland együttese bár a negyedik karanténja után még több szoros eredményt is hozott, hiszen az MTK vendégeként játszott döntetlent, majd a Győr, a Mosonmagyaróvár és a Debrecen dolgát is megnehezítette, de a Kisvárda elleni hazai döntetlen után a Boglári Akadémia, a Békéscsaba, az FTC, az Alba Fehérvár s legutóbb a Szombathely is legyőzte az ÉRD-et.

Igaz, Kiss-Walfisch Mercédeszék dolgát jelentősen nehezíti a több sérüléssel bajlódó játékos – Kopecz Barbara, Mód Noémi, Mézes Laura, Simon Armilla – mellett a sorozatos mérkőzésterhelés is, hiszen az érdiek április 21. óta tizenegyedik meccsüket játsszák május 30-án a Kohász vendégeként.

A Dunaújváros formája sem kiegyenlített, hiszen legutóbbi 5 mérkőzéséből 2-t nyert meg 3 vereség mellett, azt megelőzően viszont sorozatban 5-ször kapott ki.

Vágó Attila együttese jelenleg 8 győzelemmel és 17 vereséggel, 16 pontot gyűjtve áll a tabella 9. helyén, míg az ÉRD 6 győzelemmel, 2 döntetlennel és ugyancsak 17 vereséggel, 14 ponttal 11. helyen áll.

Az utolsó fordulóban azonban még sok a nyitott kérdés a bajnokság végeredménye szempontjából, hiszen az ÉRD akár a 8. helyre is előléphet, ha győz Dunaújvárosban, miközben a Kisvárda a Boglári Akadémia-SZISE vendégeként, az Alba Fehérvár pedig a Szombathelyi KKA vendégeként vereséget szenved.

A Dunaújváros és az ÉRD egyébként 29. alkalommal találkozik egymással tétmérkőzésen, ezek közül 17-et nyert meg az ÉRD, 7-et a Dunaújváros, 1 döntetlen és 3 hétméteresek után született érdi siker mellett.

Sőt, az ÉRD-nek Dunaújvárosban is kifejezetten jól megy, hiszen az eddigi 14 fellépéséből 8-at a rendes játékidőben, 2-t pedig hétméteresek után nyert meg. A Kohász 3 hazai győzelme mellett pedig egyszer játszottak döntetlent a csapatok.

A DKKA házi góllövőlistáját Bulath Anita vezeti 143 góllal, a rutinos klasszistól 30 góllal marad el az irányító, Szalai Babett, míg a dobogó legalsó fokán a válogatott szélső, Kazai Anita áll 73 találattal.

Az ÉRD-nél Kiss-Walfisch Mercédesz ugyan a Szombathely ellen 5 gólt is szerzett, hátrányán nem tudott faragni az NB I gólkirálynői címére hajtó, jelenleg 175 góllal álló MTK-irányító, Pál Tamarához képest.

A házi góllövőlistán az ÉRD-nél Szabó Kitti áll a második helyen 119 találattal, míg a harmadikon 93 góllal Paróczy Sára.

A május 30-án, 17 órakor kezdődő Dunaújvárosi KKA–ÉRD mérkőzést Hargitai Gábor és Markó Gábor vezeti.

A mérkőzést a DKKA TV YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

Női kézilabda NB I, 26. (utolsó) forduló
05.30., 17.00: 
Dunaújvárosi KKA–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

Az U22-es csapatunk mai NB II-es eredménye:

Dabasi KC VSE- ÉRD U22 (15-17) 30-37

Ezzel a hétgólos győzelemmel a hetedik helyen zártuk az NB II-es felnőtt bajnokságot, (az ifjusági I. osztály korábban véget ért a Covid miatt, csapatunk ebben az osztályban is hetedik helyen végzett!)

Szívből gratulálunk a teljes csapatnak, az edzőknek, és mindenkinek aki tevékenyen hozzájárult ehhez a várakozáson felüli

eredményhez!

Bravó érdi utánpótlás, továbbra is hajrá érdi UP Lányok! ❤

Találkozunk a 2021/2022-es szezonban! Addig is kívánunk szuper nyarat és örömteli élményeket a szünetre!

Egy csapat, egy szív!

Korosztály: 

Május 26-án, 16 órától a védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők előtt búcsúzik az ÉRD Arénától az idei szezonra az ÉRD, amely a női kézilabda NB I 25. fordulójában pontszerzés esetén búcsúztatja a Szombathelyi KKA-t az élvonaltól. A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

Az ÉRD–Hungast Szombathelyi KKA mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

Idei utolsó hazai mérkőzését vívja május 26-án, 16 órától az élvonal utolsó előtti fordulójában az ÉRD női kézilabdacsapata. Horváth Rolandék már hetekkel ezelőtt kivívták a bennmaradást, azóta viszont sorozatban négy vereséget szenvedtek. A bajnoki címre hajtó FTC mellett a Boglári Akadémiától, a Békéscsabától és legutóbb a Fehérvártól is kikaptak Györkös Rebekáék.

A nem kalkulált vereségek után az ÉRD a tabella 11. helyére csúszott vissza, de nem lesz számára tét nélküli az idei utolsó ÉRD Arénában rendezett mérkőzés, hiszen akár a 8. helyre is feljöhetnek Fekete Bozsanáék, ha a Szombathelyet és a záró fordulóban a Dunaújvárost is legyőzik. Ebbe viszont még a közvetlen riválisoknak, a Kisvárdának, a Kohásznak és az Alba Fehérvárnak is lesz beleszólása.

A Szombathely viszont az NB I-ben maradásért küzd, hiszen 2 mérkőzéssel a bajnokság vége előtt 4 pont a hátránya a Boglári Akadémia-SZISE-vel szemben. Azaz, ha Marosán György tanítványai nyernek Érden és a záró fordulóban a Fehérvárt is legyőzik, miközben a Balaton-partiak kikapnak a Mosonmagyaróvártól és a Kisvárdától, akkor a Vas megyeiek maradnak az élvonalban (azonos pontszám esetén a bajnokság végeredményénél az egymás ellen elért eredmény rangsorol és a Szombathely oda-vissza legyőzte a bogláriakat).

A Szombathely nincs is rossz formában, hiszen a bennmaradásért minden szalmaszálba kapaszkodva játszott döntetlent Kisvárdán, majd győzte le otthon az NB I-től már biztosan búcsúzó Békéscsabát.

Az ÉRD és az SZKKA mindössze harmadszor találkozik egymással az NB I-ben. A tavalyi csonka idényben az ÉRD 17 góllal nyert hazai pályán, míg idén, a szombathelyi találkozóról 29–27-es győzelemmel térhetett haza.

Ezúttal viszont nagy kérdés, hogy az ÉRD hogyan bírja a bajnokság hajráját, hiszen Szabó Kittiék rohamtempóban vívják a mérkőzéseket, a Szombathely elleni lesz a hetedik mérkőzésük májusban.

Az SZKKA legveszélyesebb játékosa a beálló, Lilia Gorilszka, aki 22 találkozón 135 gólig jutott, mögötte a második helyen 75 találattal áll Marija Agbaba, a harmadikon pedig 71 góllal holtversenyben Biljana Bandelier és Pődör Rebeka.

Ezzel szemben az ÉRD-nél továbbra is Kiss-Walfisch Mercédesz vezet, aki idén 156 góllal terhelte az ellenfelek kapuját, s ezzel az NB I-es góllövőlistán is második helyen áll a nála két meccsel többet játszó, 168 gólos MTK-irányító, Pál Tamara mögött.

Az ÉRD házi góllövőlistájának második helyén Szabó Kitti áll 111 góllal, míg a harmadikon továbbra is a 89 gólos Paróczy Sára neve szerepel.

A május 26-án, 16 órakor kezdődő ÉRD–Szombathelyi KKA mérkőzést Felhő Ferenc és Öcsi Tamás vezeti.

Az ÉRD–Hungast Szombathelyi KKA mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

Női kézilabda NB I, 25. (utolsó előtti) forduló
05.26., 16.00: 
ÉRD–Hungast Szombathelyi KKA

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

Május 22-én, 16 órától a tabella 10. helyén álló ÉRD a 11. helyezett Alba Fehérvár KC-t fogadja az ÉRD Arénában a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók és felügyeletük alatt álló kiskorúak részvételével. A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

A kiesés elől menekülő Boglári Akadémia-SZISE és Békéscsabai ENKSE elleni idegenbeli botlások után a héten a bajnoki címre hajtó FTC-től is vereséget szenvedett az ÉRD.

Bár Horváth Roland a fővárosi zöld-fehérek elleni találkozót jobbára arra használta fel, hogy az elmúlt időszakban gyengébb teljesítményt nyújtó játékosok bizonyítsanak, vélhetően ezzel már a lényegesen fontosabb Alba Fehérvár KC elleni mérkőzésre is figyeltek az érdiek.

Az ÉRD időközben behozta elmaradt mérkőzéseit és a közvetlen riválisokhoz hasonlóan 23 lejátszott meccse van. Ezek közül 6-ot nyertek meg Kiss-Walfisch Mercédeszék 2 döntetlen és 15 vereség mellett.

14 pontjukkal pedig csak egy ponttal előzik meg a 6-1-16-os mérleggel álló Alba Fehérvár KC-t, ám hazai győzelem esetén az ÉRD akár két helyet is előzhet.

Legalábbis a bajnokság végén, hiszen a forduló nyitómérkőzésén az ÉRD előtt álló kettős, a Kisvárda és a Dunaújváros csap össze egymással. Amennyiben a DKKA 2 ponttal távozik Kisvárdáról és az ÉRD is nyer a Fehérvár ellen, illetve az ÉRD a záró fordulóban nem kap ki ötnél több góllal Dunaújvárosban, akkor azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények miatt mind a Kisvárdát, mind a Kohászt megelőzheti a bajnoki végelszámolásnál az ÉRD.

Az Albának már jóval nehezebb a helyzete, ha el akar mozdulni a 11. helyről, hiszen Józsa Krisztiánék az ÉRD után az FTC-t fogadják, majd Szombathelyre látogatnak a kiesés elől menekülő SZKKA-hoz.

Az ÉRD és a Fehérvár legutóbb a bajnokság 11. körében, februárban találkozott egymással, amikor a remek formában lévő érdiek 27–22-re nyertek Fehérváron.

Azt megelőzően eddig hétszer találkoztak egymással a felek, amióta Alba Fehérvár KC néven működnek a Fejér megyeiek, ezek közül hatszor nyert az ÉRD és egyszer az FKC.

Az is az ÉRD mellett szól, hogy az ÉRD Arénában még nem szerzett pontot az FKC, eddigi 4 fellépését egyaránt elvesztette.

Azonban érdemes figyelni a fehérváriak klasszisait, hiszen a házi góllövőlistát Triscsuk Krisztina vezeti 124 találattal, mögötte pedig Afentaler Sára 79-szer, Bardi Fruzsina 68-szor, Töpfner Alexandra pedig 60-szor talált az ellenfelek kapujába, de összesen már 19 különböző gólszerzővel rendelkeznek a fehérváriak.

Igaz, ebben a mutatóban az érdi első megelőzi a fehérvárit, hiszen Kiss-Walfisch Mercédesz 148 gólnál jár és már Szabó Kitti is öt találattal túlszárnyalta a bűvös százgólos határt, míg Paróczy Sára 85 góllal áll.

A május 22-én, 16 órakor kezdődő ÉRD–Alba Fehérvár KC mérkőzést Őri Erika és Pozdena Erika vezeti.

A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

Női kézilabda NB I, 24. forduló
05.22., 16.00: 
ÉRD–Alba Fehérvár KC

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Május 19-én, 18 órától a bajnoki címre hajtó FTC-Rail Cargo Hungariat látja vendégül az ÉRD Arénában az ÉRD a női kézilabda NB I 18. fordulójában. A mérkőzést az erdmost.hu-n élőben közvetítjük. A helyszínen a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és 18 éven aluli hozzátartozóik szurkolhatnak.

Az ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

A bajnoki címre hajtó FTC-Rail Cargo Hungariat látja vendégül az ÉRD Arénában a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és 18 éven aluli hozzátartozóik előtt május 19-én, 18 órától az ÉRD.

Horváth Rolandék szinte az esélytelenek nyugalmával, felszabadultan játszhatnak a 18. fordulóból elhalasztott bajnoki pótlásán, hiszen számukra lényegesen fontosabb lesz a május 22-i, Alba Fehérvár elleni ugyancsak hazai találkozó, illetve a Szombathely és a Dunaújváros elleni hátralévő mérkőzések is.

Az Elek Gábor által irányított fővárosi zöld-fehérek ugyan jelenleg „csak” második helyen állnak a tabellán, ez azonban csalóka, hiszen szezon közben még a gólkülönbség rangsorol azonos pontszám esetén, azonban a bajnokság végeredménye szempontjából ilyen esetben az egymás ellen elért eredmény a döntő.

Márpedig Szucsánszki Zitáék a Győri Audi ETO KC-tól elszenvedett őszi, idegenbeli hatgólos vereség után május elején nem kis meglepetésre sima, kilencgólos győzelmet arattak saját közönségük előtt a Rába-partiak ellen. Ezzel együtt pedig lépéselőnybe is kerültek a bajnoki címért folytatott versenyfutásban, hiszen ha hátralévő mérkőzéseiket megnyerik, akkor aranyérmet ünnepelhetnek.

Bár hétvégén, a Magyar Kupa elődöntőjében a Győr visszavágott az FTC-nek, a népligetiek ezt leszámítva legutóbbi 11 mérkőzésüket megnyerték.

Az ÉRD és az FTC eddig 26-szor találkozott egymással, ebből 23-szor a zöld-fehérek, kétszer az érdiek kerültek ki győztesen egy, barátságos mérkőzésen elért döntetlen mellett. Az ÉRD mindkét győzelmét hazai környezetben aratta, míg az FTC eddig 9-szer vette be az ÉRD Arénát.

A Fradi házi góllövőlistáját Angela Malestein vezeti 117 góllal, őt Emily Bölk követi 102 és Klujber Katrin 88 góllal, de Elek Gábor együttesében már 17-en is eredményesek voltak. A házi góllövőlista dobogója mögött még négyen álltak félszáznál több góllal, míg hatan már a húszgólos határt is átlépték.

Az ÉRD-nél ebben a mutatóban továbbra is Kiss-Walfisch Mercédesz vezet, aki 144 góljával faragott hátrányából az NB I-es góllövőlistát vezető Pál Tamarához képest. Mögötte Szabó Kitti egy találatra van idei 100. góljától, Paróczy Sára pedig 83-szor volt eddig eredményes.

Sztankovics Réka, az ÉRD beállója a klub honlapján úgy fogalmazott, szeretnék megakadályozni a Ferencváros gyors lerohanásait, emellett a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a mérkőzésből.

A hazaiak jobbátlövője, Mód Noémi azt mondta, tudják, hogy nehéz mérkőzés lesz, de remélik, hogy minél többen kilátogatnak és szurkolnak nekik.

A május 19-én, 18 órától kezdődő ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzést Marton Zsófia és Szabó Eszter vezeti.

Az ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

Női kézilabda NB I, 18. fordulóból pótolt mérkőzés
05.19., 18.00: 
ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria

forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG
Szakmai- és Versenybizottságának

42/2021.(IV.30.) számú határozata

Az utánpótlás bajnokságok lezárásáról

Határozat: „A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai-és Versenybizottsága úgy határozott, hogy a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, melyhez kapcsolódóan az alábbiak szerint jár el:

- Nem kerülnek megállapításra helyezések.
- A lejátszott mérkőzések nem kerülnek törlésre, azok a nyilvántartásokban elérhetők lesznek.
- A lejátszott mérkőzéseken történtek miatt kiszabott szankciók érvényben maradnak.
- Nincs sem feljutó, sem kieső, és nem szerzett automatikusan jogot a 2021-2022. évi utánpótlás bajnokságok I-II. osztályába egy sportszervezet sem.
A 2021-2022. évi utánpótlás bajnokságok I-II. osztályaiban indulókról a Szakmai és Versenybizottság által megbízott ad hoc Besoroló Bizottság dönt.
A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai-és Versenybizottsága a 2020-2021. évi versenynaptárban 2021. május 22. és június 30. napja között tornarendezési időszakot jelöl meg, melynek részletszabályozását későbbi határozatában teszi közzé.”

Melléklet: nincs

Juhász István sk.
MKSZ Szakmai- és Versenybizottság elnöke

Határozat itt letölthető

Rovat: 
Korosztály: 

A 194/2021 (IV.26.) Kormányrendelet értelmében várhatóan 2021. május 1-től (a 4 milliomodik COVID-védőoltás beadásának bejelentéséhez képesti következő naptól) a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők számára ismét látogathatók a sportesemények, így a kézilabda-mérkőzések is.

A 194/2021 (IV.26.) Kormányrendelet értelmében várhatóan 2021. május 1-től (a 4 milliomodik COVID-védőoltás beadásának bejelentéséhez képesti következő naptól) a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők számára ismét látogathatók a sportesemények, így a kézilabda-mérkőzések is.

A Magyar Kézilabda Szövetség üdvözli a szurkolók visszatérésének lehetőségét a mérkőzésekre, emellett a csapatok, a játékosok, sportszakemberek védelme érdekében ajánlásokat fogalmazott meg a sportszervezetek számára a mérkőzések megrendezésével kapcsolatban.

Az ajánlások kiterjednek a többi között a szurkolók beléptetésére, a maszk-használat fenntartására, a csarnokok rendszeres fertőtlenítésére, a játéktérhez közeli széksorok, nézői helyek lezárására, a megfelelő távolságtartásra. A csarnokok megnyitásáról, a jegyárusításról és a helyszíni egyedi szabályokról valamennyi sportszervezet saját hatáskörben hozhat döntést, a jogszabályok betartása mellett.

Az MKSZ kapcsolódó ajánlásai letölthetőek a mellékelt dokumentumból.

A Magyar Kézilabda Szövetség a szurkolók fokozatos visszatérését támogatja. Az új jogszabály hatályba lépésének várható napján, 2021. május 1-jén 14:10-től sorra kerülő veszprémi Magyarország-Horvátország férfi EHF EURO CUP-mérkőzés a szabályok hatályba lépése óta eltelt idő rövidsége miatt még zárt kapuk mögött kerül sorra.

Az MKSZ elkötelezett ugyanakkor a csapatok biztonságának megtartásával a szurkolók részvétele mellett a május 15-16-i veszprémi TIPPMIX Török Bódog Női Magyar Kupa négyes döntő, valamint a május 29-30-i DELO EHF FINAL4, azaz a budapesti női Bajnokok Ligája négyes döntő kapcsán, és hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a két esemény látogathatóságának lehetőségeiről, utóbbi esemény kapcsán az Európai Kézilabda Szövetséggel is egyeztetéseket folytat.


KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMMKSZ-ajánlások2021.04.30.
MKSZELNÖKSÉGI HATÁROZATOKAMATŐR KÉZILABDA TANÁCSFELÜGYELŐ BIZOTTSÁGAKKREDITÁCIÓTÁMOGATÓKNEMZETKÖZI ÁTIGAZOLÁSNEK - EDZŐKÉPZÉSMKSZ SPORTTUDOMÁNYI TANÁCSADÓ TESTÜLETKIADVÁNYOKCÍMJEGYZÉKFONTOS INFORMÁCIÓKLINKGYŰJTEMÉNYKÉZITÖRTÉNELEMANTIDOPPINGCSARNOKFELÚJÍTÁSI PROGRAMFOTÓK

Forrás: mksz.hu

Csatolt dokumentum ITT

Támogatóink