Mérkőzés

Rovat: 
Korosztály: 

A Ferencváros elleni mérkőzésünk a televíziós közvetítés miatt később kezdődik.

Az érdi lányainkat 2020. január 22-én a Ferencváros csapata fogadja az Elek Gyula Arénában. Az eredetileg 18 órára tervezett mérkőzés kezdési időpontját áthelyezték 19:30-ra.

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és

 - nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!


Helyi szurkolói információk a fradi.hu honlapján.

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Alaposan beindult a 2020-as év az ÉRD női kézilabda csapatánál, amely a dán Odense elleni EHF-Kupa-mérkőzés után január 8-án, 19 órától a Váci NKSE vendégeként folytatja szereplését.

Az EHF-Kupa csoportköre mellett az NB I-ben is komoly erőfelmérőn megy keresztül januárban az ÉRD, amely az Odensétől elszenvedett egygólos vereség után a K&H liga tizenkettedik körében a mumusnak számító Váci NKSE vendégeként vív Pest megyei rangadót.

Nem lesz egyszerű dolga Szabó Edina csapatának, hiszen a Vác öt győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel a tabella hatodik helyén áll. Szilágyi Zoltán csapata hazai pályán még inkább nehéz ellenfél: az idei szezonban csak az FTC, a Siófok és a DVSC tudott pontokkal távozni a Bán Márton utcai létesítményből.

A két együttes egyébként az NB I-ben eddig 22-szer találkozott egymással, ebből egy döntetlen mellett az ÉRD tizenegyszer, a Vác tízszer diadalmaskodott. A kiegyenlítettnek mondható összesített egymás elleni mérleg mellett azonban Vácon csupán háromszor győzött az ÉRD, az egy döntetlen mellett hatszor is a hazaiak örülhettek a két pontnak.

A két csapat legutóbb 2019. februárjában találkozott egymással, amikor Barbara Arenharték egy 26–24-es sikert értek el.

Szilágyi Zoltán együttesének idei legjobbja a tizenegy meccsen 83 gólt szerző Kácsor Gréta, akit a 42 gólos Sanja Radoszavljevics és a 40-szer eredményes Kuczora Csenge követ. A dunakanyariak Kácsorral és Kuczorával, valamint Hámori Konszuélával is szerződést hosszabbítottak múlt héten, melynek értelmében újabb egy évig erősítik a Váci NKSE-t.

Érdekesség, hogy január 29-én ismét összecsap a Vác és az ÉRD, hiszen a Magyar Kupa negyedik fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért vívnak meg egymással.
A január 8-án, a Vác Városi Sportcsarnokban rendezett Váci NKSE–ÉRD mérkőzést Medve Róbert és Südi Péter vezeti. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti!

K&H női kézilabda liga, 12. forduló
01.08., 19.00: 
Váci NKSE–ÉRD (tv: M4 Sport)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Hazai pályán kezdi meg szereplését az EHF-Kupa C-csoportjában az ÉRD, amely január 4-én 18 órától, az új év első mérkőzésén a dán Odenset fogadja az ÉRD Arénában.

Remek, tízgólos hazai sikerrel hangolt 2019 utolsó napjaiban az új év első másfél hónapjának igencsak megterhelő időszakára az ÉRD női kézilabda csapata, amely az EHF-Kupa csoportkörében a dán Odense ellen kezdi meg szereplését.

A korábbi győri irányítót, Nycke Grootot, valamint a szintén világbajnoki ezüstérmes kapust, az ugyancsak holland Tess Westert, az Eb-ezüst- és bronzérmes svéd jobbátlövőt, Natalie Hagmant is soraiban tudó dán együttes új éve nem indult zökkenőmentesen, hiszen 2019 utolsó napjaiban, a december 29-i Herning-Ikast ellen 33–25-re elveszített dán kupadöntő után a klub vezetése menesztette az edzőként kétszeres olimpiai bajnok, Európa-bajnok szakembert, Jan Pytlicket a kispadról, helyét pedig eddigi segítői, Karen Brödsgaard és Kristian Danielsen vette át ideiglenesen.

Az Odense egyébként nem kezdte rosszul az idényt, tizennégy bajnoki után a bajnokságban harmadik helyen áll, hátránya négy pont a listavezető Esbjerghez képest, melynek veretlenségét épp az új év másnapján vette el, miután idegenben győzött 27–25-re. A tabella második helyen a Copenhagen pedig azonos pontszámmal, egymás elleni eredmény miatt előzi meg Nycke Grootékat.

A nemzetközi porondon a selejtező második körében csatlakozott a küzdelmekbe az Odense, amely a cseh DHC Slavia Praha ellen mindkét találkozóját hazai környezetben vívta, végül kettős győzelemmel, impozáns, 72–39-es összesítéssel búcsúztatta a cseheket.

Ezt követően a csoportkörbe jutásért rendezett párharc során a francia Besancon ellen már nehezebb dolguk volt Trine Jensenéknek, akik ennek ellenére a hazai 25–23-as siker után idegenben 32–29-re nyertek és kettős győzelemmel búcsúztatták a franciákat.

Az ÉRD számára kedvező előjel lehet, hogy december 28. óta az EHF-Kupa csoportköre már a negyedik találkozója lesz a dánoknak, hiszen az említett kupadöntő és a január 2-i Esbjerg elleni találkozó mellett a Dán Kupa négyes döntőjének elődöntőjében a Copenhagen hosszabbításos küzdelemre késztette az Odensét.

A január 4-én, 18 órakor, az ÉRD Arénában rendezett mérkőzést az izraeli Matan Lindenbaum és Dor Laron vezetik.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 1. forduló
01.04., 18.00:
 ÉRD–Odense (dán)

Az ÉRD további csoportmérkőzései
2. forduló, 2020.01.11., 18.00: 
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) –ÉRD
3. forduló, 2020.01.18., 19.00: ÉRD–MKS Lublin (lengyel)
4. forduló, 2020.01.26., 17.00: MKS Lublin–ÉRD
5. forduló, 2020.02.01., 15.00: Odense–ÉRD
6. forduló, 2020.02.09., 17.00: ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Október 16-án, szerdán, 20 órától a Bajnokok Ligája, a K&H női kézilabda liga és a Magyar Kupa címvédője, a Győri Audi ETO KC látja vendégül az ÉRD együttesét a bajnokság hatodik fordulójában.

Mire mehet az  ÉRD Győrben? Nos, a világ legjobb csapatának tartott Rába-parti együttes az előző szezonban mindent megnyert, s akkori kiváló formáját az új szezonra is átmentette, hiszen az NB I-ben rögtön a nyitókörben verte a Siófokot (27-24), majd az újonc Szent István SE-t (33-22), az Alba FKC-t (22-28), a Vácot (33-24), azt MTK-t (38-21) és a Békéscsabát (19-30) is két vállra fektették Danyi Gábor lányai.

Az ETO emellett a Bajnokok Ligája új idényének csoportkörében is hengerelt, előbb a svéd Sävehofot győzte le az Audi Arénában 35-23-ra, majd legutóbb a cseh Banik Most otthonából hozta haza a két pontot a csapat. Ott bombaformában játszottak a zöld-fehérek, hiszen a Bajnokok Ligájában eddig nem látott mennyiséget termeltek, miután 46 (!) góllal terhelték a hazai kaput, s csupán 21-et kaptak.

Az ÉRD úgy tűnt, elkapta a bajnoki ritmust, hiszen múlt szombaton nem akármilyen játékkal verte a Siófokot 27-21-re, ám hét közben a DVSC 2011 óta először távozott pontokkal az Szabó Edináéktól, miután a korábbi érdi, Kovács Anna vezérletével 33-29-re győzött.

 

A két csapat eddigi 31 összecsapásának mindegyikén a Győr nyert, de azért nem feltett kézzel érkeznek Janurik Kingáék, hiszen többször megnehezítették már Görbicz Anitáék dolgát. Legutóbbi találkozásuk alkalmával is csupán 31-27-re nyert a Győr. S a játékosok is bizakodóak.

Az ÉRD honlapjának Alexandra Nascimento és Schatzl Natalie nyilatkozott:
- A következő mérkőzésünk  a Győr ellen lesz, amely egy nagyon erős csapat, de nagyon fel fogunk készülni.

Rendkívül fontos lesz a szurkolóink segítsége is! Eddig mindig nagyon sokat segítettek nekünk és most különösen szükség lesz rájuk Győrben! Gyertek szurkolni!

- fogalmazott a brazil jobbszélső.

A fiatal Schatzl Natalie is megmutathatja a közönségnek, mennyit fejlődött a nyár folyamán.

- Egy újabb nagy motiváció lesz a győri meccs, hiszen nagyon erősek idén is. Úgy gondolom, hogy mindig nehéz meccset játszunk velük. Remélem, hogy idén is sikerül egy jó meccset játszani. Egyértelműen a futásban van az erejük, abszolút úgy látom, hogy

minden ziccerre és minden labdára oda kell figyelnünk! Bízom abban, hogy sok szurkoló eljön Győrbe is

- mondta Schatzl Natalie.

Az október 16-án, 20 órakor (tv: M4 Sport) kezdődő Győri Audi ETO KC-ÉRD mérkőzést Andorka Miklós és Hucker Róbert vezeti. 

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
10.16., 20.00:
 Győri Audi ETO KC-ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A Siófok elleni kulcsfontosságú győzelem után a DVSC-vel vív rangadót a K&H női kézilabda liga ötödik fordulójában az ÉRD október 9-én, 18 órától.

A tabella harmadik helyén álló DVSC-Schaefflert fogadja az ÉRD Arénában a női kézilabda NB I ötödik körében a negyedik helyezett ÉRD.

Szabó Edina és Köstner Vilmos csapata is túl van már egy bravúron az új szezonban, hiszen Janurik Kingáék a bajnokság végső összevetésében is kulcsfontosságú különbséggel, hat góllal verték a Siófok KC-t múlt szombaton, míg a hajdúságiak a harmadik fordulóban nem kis meglepetésre 30–30-as döntetlent értek el az FTC vendégeként a Népligetben.

Emellett Kovács Annáék a nyitókörben az újonc Szent István SE-t, majd az Alba FKC-t verték. A legutóbbi két fordulóban előbb Vácon, majd hazai pályán a Békéscsaba ellen is nyert a Loki, amely kilenc pontot szerezve egy ponttal előzi meg az érdieket.

A felek eddig 23 alkalommal találkoztak egymással, ezek közül három Magyar Kupa-mérkőzésen mérték össze tudásukat – kétszer az ÉRD, egyszer a DVSC győzött, míg a bajnokság eddigi húsz találkozóján tizennégyszer az érdiek, ötször a hajdúságiak szerezték meg a két pontot egy döntetlen mellett.

A két csapat legutóbb az előző szezon 24. fordulójában találkozott Debrecenben, ahol a hazaiak 34–31-re győztek. Ezt megelőzően viszont legutóbb 2017 februárjában csent el pontokat Kisfaludy Anettéktől a DVSC, amely az ÉRD vendégeként csupán egyszer, még az ÉRD újonc szezonjában, a 2010/2011-es kiírásban tudott nyerni 32–26-ra. Azóta tizenegy hazai mérkőzését nyerte meg az ÉRD a Debrecennel szemben. 

– Nagyon várjuk már a szerdai mérkőzést! Szeretnénk átvinni a szombati mérkőzésről azt az agresszivitást a védekezésbe, illetve azt a bátor játékot és a lendületet, amit a szurkolóktól is kaptunk, hiszen teltház előtt játszottunk – olvasható Kiss Nikolett mérkőzés előtti nyilatkozta a klub honlapján. Míg Jelena Lavko szerint a Debrecen elleni összecsapás hasonlóan nehéz lesz, mint a Siófok elleni.

– Koncentrálnunk kell és erősnek kell maradnunk végig a hatvan perc alatt, akárcsak a Siófok ellen. Legutóbb teltház volt az arénában, nagyon jó volt és sokat segítettek minket a szurkolók! Erőt adtak nekünk amikor gólokat szereztünk és akkor is. amikor védekeztünk! Remélem szerdán is ilyen sokan, vagy még többen jönnek el és segítenek minket, hogy nyerjünk! – fejtette ki a szerb jobbátlövő.

Az október 9-én, 18 órakor kezdődő ÉRD–DVSC-Schaeffler mérkőzést Hargitai Gábor és Markó Gábor vezeti.

K&H női kézilabda liga, 5. forduló
10.09., 18.00: 
ÉRD–DVSC-SCHAEFFLER

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint


Egy csapat egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Az érdi lányok a szombati rangadó sikere után ismét nehéz ellenféllel játszanak. A szerdai napon a DVSC Schaeffler csapatát fogadják az Érd Arénában. 
A szombati mérkőzésre jegyek kaphatók az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán!


K&H női kézilabda liga - 6. forduló
ÉRD - DVSC Schaeffler
Időpont: 2019. október 9., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Kiss Nikolett:
Nagyon várjuk már a szerdai mérkőzést! Szeretnénk átvinni a szombati mérkőzésről azt az agresszivitást a védekezésbe, illetve azt a bátor játékot és a lendületet, amit a szurkolóktól is kaptunk, hiszen teltház előtt játszottunk. Rád is számítunk!

Jelena Lavko:
Szerintem a Debrecen elleni meccs is hasonlóan nehéz lesz mint a Siófok ellen. Koncentrálnunk kell és erősnek kell maradnunk végig a 60perc alatt, akárcsak a Siófok ellen. Legutóbb teltház volt az arénában, nagyon jó volt és sokat segítettek minket a szurkolók! Erőt adtak nekünk amikor gólokat szereztünk és akkor is amikor védekeztünk! Remélem szerdán is ilyen sokan, vagy még többen jönnek el és segítenek minket, hogy nyerjünk! Rád is számítunk, hajrá ÉRD!

Szurkolói információk:
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft


Egy csapat egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Nehezen indult be, de az első félidő végén átvette az irányítást és megérdemelt győzelmet aratott a Siófok KC elleni hazai mérkőzésén az ÉRD. A K&H női kézilabda liga kilencedik fordulójában rendezett mérkőzésen Szabó Edina csapata 27–21-re győzött.

Noha akár a bajnokság végkimenetelét is befolyásolhatja, sem az ÉRD, sem a Siófok nem ijedt meg a másiktól, hiszen már a bemelegítésnél mindkét fél jól érezte magát, az érdieknél sok mosolygós, vidám arcot, a siófokiaknál Camille Aoustin freestyle focistákat meghazudtoló zsonglőrbemutatóját láthatta, aki közel egy órával a mérkőzés kezdete előtt érkezett az ÉRD Arénába. A Balaton-partiak keretbe ugyan bekerült, ám már a bemelegítést sem kezdte el az együttes spanyol klasszisa, Nerea Pena.

A mérkőzés kezdetére azonban maximális koncentrációba és a szurkolóknak köszönhetően egészen elképesztő extázisba kerültek a felek. A siófokiaktól Andrea Kobetic vezető góljára Alexandra Nascimento a szélről válaszolt, majd egy kihagyott helyzet után Janurik Kinga indítását Bízik Réka váltotta a gólra – ahogy azt sejteni lehetett, a lerohanásokra épített az ÉRD.

Mégis, az első percekben a Siófok tűnt élesebbnek, hiszen Szikora Melinda három védéssel jelentkezett, amelyek mellé az érdiek technikai hibái is csatlakoztak. A nyolcadik percben nem akármilyen gólt láthattak a nézők, a Siófok horvátja, Katarina Jezic a kapunak háttal, beállóból volt eredményes (3–5). Az ezt követő érdi támadás után Tóth Gabriella maradt lent, s sírva, bal térdét fájlalva hagyta el a játékteret a kiváló formában lévő irányító.

A hazaiak ezt követően sem találták támadásaik ritmusát, Szabó Edina pedig a tizenkettedik percben, 6–3-as hátránynál időt kért, hogy megtörje csapata hétperces gólcsendjét. S a kitérő után a visszatérő Tóth passza után Bízik Réka révén ez össze is jött. Az érdi időkérés pedig egy kissé a vendégek lendületét is megtörte, Jelena Lavko a tizenkilencedik percben egyenlített is (7–7), de ezután Tóth Gabriella és Bízik Réka is ziccert hibázott, míg Andrea Kobetic klasszisát megvillantva, emberhátrányból, passzívnál talált be (7–8).

A félidő végi rohanásból és igazi tempókézilabdából az ÉRD jött ki jobban, miután Janurik Kinga védéseiből rendezetlen védelemmel szemben vezethettek támadást a hazaiak, akik zsinórban hétszer is betaláltak, így a szünetre is ötgólos előnnyel vonultak (14–9).

A fordulás után megmaradt az ÉRD lendülete, ugyan Gnonsiane Niombla révén feljött négyre is az SKC, ám az ÉRD ennél közelebb nem engedte riválisát, mindig volt valaki, aki vagy támadásban vagy védekezésben villant meg, így néhány perc alatt hat is lett közte. A 40. perc után megtörni látszott a Balaton-parti csapat, hiszen hiába jött fel ismét négyre, ezután Marketá Jerábková, Kisfaludy Anett és Alexandra Nascimento is eredményes volt, a nagy küzdés után, a 47. percben pedig már héttel ment az ÉRD (21–14). Sőt, az utolsó hét perc kezdetén negyedik hétméteresét is elhibázta az SKC (ebből hármat Julie Foggea védett!).

A végjátékban is tartotta állásait az ÉRD, Janurik Kinga és a hazai védekezés remekül működött, teljesen elbizonytalanítva a vendégeket, akik hiába próbálkoztak, nem tudtak közelebb kerülni – pláne, amikor az ÉRD olyan gólokat szerzett, mint a fiatal szélső, Schatzl Natalie, aki a rutinos játékosokat megszégyenítő módon ejtett a siófoki kapuba (25–19).

Az utolsó percek nem hoztak izgalmakat, az ÉRD remek csapatteljesítményével 27–21-re győzte le a Siófokot.

– Fegyelmezetten és pontosan kézilabdáztak a lányok. Nagyon szép sikert értek el, látványos kézilabdával, remek hangulatban – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Nem tudtuk a legjobbunkat nyújtani, sok problémánk volt, sok lövést hibáztunk, de még egyszer látnom kell a mérkőzést, hogy okosabb választ adjak, mert többször lábon lőttük magunkat azzal, hogy hétmétereseket és ziccereket hibáztunk – fogalmazott a Siófok mestere, Tor Odvar Moen.

– Egész héten minden erőnkkel azon voltunk, hogy itthon maradjon ez a két pont, mert mindenkinek minden pont nagyon fontos, főleg az ilyen rangadóknál. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert amikor kellett, akkor nagyon fegyelmezetten játszottunk és csapatként működtünk, ami a mi részünkre döntött, mert csak így lehet nyerni egy ilyen rangadót – mondta az ÉRD csapatkapitánya, Janurik Kinga.

– Nagyon kemény meccs volt, most ki kell elmeznünk ezt és minél hamarabb el kell felejtenünk a vereséget, mert ebben a hónapban nagyon sok nehéz mérkőzésünk lesz még – nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Joanna Drabik, a vendégek beállója.

Szabó Edina együttese legközelebb október 9-én, szerdán lép pályára, amikor a DVSC-t fogadja az ÉRD Arénában 18:00 órától.

K&H női kézilabda liga, 9. forduló
ÉRD–SIÓFOK KC 27–21 (14–9)
Érd, 1800 néző. V: Bócz, Wiedemann
ÉRD:  JANURIK – NASCIMENTO 7 (2), Kiss N. 1, TÓTH G. 4, Szabó L. 2 (1), JERÁBKOVÁ 5, Bízik R. 3
Csere: Foggea (kapus), Kisfaludy 1, Lavko 3, Kovacsevics, Schatzl Natalie 1, Termány 
Edző: Szabó Edina
SIÓFOK: SZIKORA – Böhme 2, Tomori 4, NIOMBLA 5 (1), Jezic 3, Kobetic 3, Aoustin 2
Csere: Solberg (kapus), Such, Hársfalvi 1, Drabik 1, Janjusevics 1
Edző: Tor Odvar Moen
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–1. 12. p.: 3–6. 19. p.: 7–7. 23. p.: 7–9. 28. p.: 13–9. 34. p.: 16–10. 40. p.: 18–14. 47. p.: 21–14. 55. p.: 23–18.
Kiállítások: 6, ill.  6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/2

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A dobogós helyezésekért küzdenek, ezért mindkét fél számára kulcsfontosságú mérkőzés lesz a K&H női kézilabda liga kilencedik fordulójából előrehozott ÉRD–Siófok KC rangadó.

A tabella negyedik helyén három győzelemmel és egy vereséggel álló ÉRD október 5-én, 14.30-tól (tv: M4 Sport) a két siker mellett egy-egy döntetlennel és vereséggel álló Siófokot látja vendégül az ÉRD Arénában.

Azonban nem szabad a tabellán elfoglalt helyezésre alapozni a Balaton-partiak teljesítményét, hiszen Tor Odvar Moen csapata a Győr elleni vállalható, háromgólos vereség mellett hazai környezetben játszott döntetlent az FTC-vel, emellett könnyedén verte az újonc Szombathelyt és a Kisvárdát is. Azaz Andrea Kobeticék a két topcsapat elleni összecsapáson már túl vannak, melyekről egy ponttal gazdagodtak.

Az ÉRD pedig az FTC elleni hazai vereség mellett verte az MTK-t, a Dunaújvárost és legutóbb a Mosonmagyaróvárt.

A két csapat eddig huszonhét alkalommal találkozott egymással: egy barátságos és egy Magyar Kupa-mérkőzés mellett az NB I-ben huszonötször. Ebből tizenhatszor az ÉRD, kilencszer a Siófok örülhetett, az egyetlen MK-találkozón 23–23-as rendes játékidőt követően hétméteresekkel jutott a 2017/2018-as Magyar Kupa döntőjébe Szabó Edina csapata.

Hazai környezetben legutóbb 2015 novemberében veszített pontot az SKC ellen az ÉRD, akkor az Orbán Annamária által vezérelt Somogy megyeiek 25–24-re nyertek. Azóta viszont az ÉRD négy hazai bajnokiján is legyőzte a Siófokot.

Az EHF-Kupa címvédő Siófok a nyár folyamán nagy változásokon is átesett, hiszen az érkezők mellett akadtak távozók is a Balaton partján. Az új szezont Szikora Melinda, Tomori Zsuzsanna, Nerea Pena, Hársfalvi Júlia, Csapó Kincső és Gnonsiane Niombla is Siófokon kezdte meg.

Azaz a klasszisokkal felálló Siófok ellen az ÉRD-nél is mindenkinek a maximumot kell nyújtania a győzelemhez, mind a pályán, mind a lelátón!

Az október 5-én, 14.30-kor kezdődő mérkőzést Bócz László és Wiedemann Viktor vezetik. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!

K&H női kézilabda liga, 9. fordulóból előrehozott mérkőzés
10.05.,14.30: 
ÉRD–Siófok KC

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Az érdi lányaink a szombati napon a Siófok KC csapatát fogadják az Érd Arénában. 
A szombati mérkőzésre jegyek kaphatók az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán!


K&H női kézilabda liga - 5. forduló
ÉRD - Siófok KC
Időpont: 2019. október 5., szombat 14:30
Helyszín: ÉRD Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:
Szabó Laura: Évek óta nagy csatát jelent a Siófok elleni meccs, szóval úgy gondolom a motivációt nem kell majd keresgélni.
A lányokkal nagyot fogunk küzdeni, kemény védekezést szeretnénk felhúzni a siófoki támadás elé, és úgy gondolom, hogy az ebből való lerohanások nagyon jó fegyver lenne ellenük. A válogatottból visszatérve nagy motivációt szereztünk a lányokkal és ezt szeretnénk a pályán is megmutatni szombaton. Szeretném, hogy minél több szurkoló látogasson ki a meccsre! Gyertek és szurkoljatok nekünk!

Kisfaludy Anett: Úgy gondolom, hogy itthon nagyon erősek vagyunk és ezzel számol az ellenfél is, de nem szeretnénk pontot kiengedni a kezünkből. Energiával tele megyünk neki ennek a meccsnek! Gyertek és szurkoljatok nekünk!

Szurkolói információk:
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft


Egy csapat egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A magyar női kézilabda-válogatott sima, 33–19-es győzelemmel kezdte meg Európa-bajnoki selejtezőit Érden Litvánia legjobbjai ellen.

Az első percekben nem a kézilabda nagykönyvébe írtak arany tintával a csapatok, sok volt a pontatlanság és a szabálytalanság, no meg utóbbiak következtében a hétméteres is, az első öt találatból négy büntetőből esett. Az első magyar akciógólra – Lukács Viktória szerezte – közel nyolc percet kellett várnia az érdi közönségnek.

A magyar válogatott 4–3-nál vezetett először, de nem sokáig, mert a Greta Kavaliauskaite és Brigita Ivanauskaite találatai által hajtott litvánok fordítottak, és 9–7-re elhúztak, időközben (6–7-nél) egy időkérést is kiprovokálva Kim Rasmussenből. Szerencsére a félidő vége már jobban sikerült a magyar válogatottnak: egy 9–3-as sorozattal és több lerohanásgóllal sikerült átvenni az irányítást, így a szünetben viszonylag biztos, 16–12-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Mondjuk, Rasmussen aligha bánta volna, ha csapata olajozottabban játszik.

A félidőben sportági legendákat köszöntettek kerek születésnapjukon: Kökény Beatrixet (50), Kovács Lászlót (80), no meg a korábbi sikerkapitány Laurencz Lászlót (85).

A második félidő magyar kiállítással, Tomori-bombagóllal és Klujber-villanásokkal kezdődött, így aztán hamarosan már 20–13 volt az eredményjelzőn, kezdett eldőlni a mérkőzés. A litvánok küszködtek azzal, hogy kapusaik szinte képtelenek voltak védéseket bemutatni, ráadásul két kiállítással ideiglenesen legjobbjukat, Kavaliauskaitét is „kivonták a forgalomból” a játékvezetők. A magyar válogatott védekezése összeállt, ennek lerohanások sora lett az eredménye, Schatzl Nadine pedig valósággal ficánkolt – 23–13-nál számolhatott a közönség először közte tízig.


Forrás: Nemzeti sport

A hajrára így természetesen már nem maradt semmi izgalom: a magyar válogatott szép villanásokkal szórakoztatta szurkolóit, Bíró Blanka két hetes hárításával dobta fel még jobban a hangulatot, állandósult a tízgólos vagy afölötti különbség. A végére tizennégy lett a differencia, köszönhetően a 9/9-cel lövő Klujber Katrin utolsó találatának: a magyar válogatott 33–19-re, fölényesen győzött, érvényesítve a papírformát.

KÉZILABDA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, NŐK, 2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA 33–19 (16–12)

Érd ArénaV: Harabagiu, Stanescu (románok)

Forrás: a cikk a nemzeti sport oldalán ITT

EGY CSAPAT EGY SZÍV!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink