Kezdődik a második felvonás

Kezdetét veszi az NB I/B-s bajnokság második fele. A 16. fordulóban vasárnap 16 órától a Tempo KSE csapatát fogadjuk az Érd Arénában.

Ősszel úgy indult neki csapatunk a Tempo elleni NB I/B-s nyitómérkőzésnek, hogy nem lehet más célja, mint a győzelem. A találkozót ennek megfelelően kezdtük és az első félidőben hét gólos vezetést alakítottunk ki, amit a folytatásban sikerült még tovább is növelni. A hajrához közeledve azonban egyre közelebb került ellenfelünk és egészen szorossá tette a végeredményt. Már az első körben megízleltük tehát, hogy ebben az osztályban sem adják ingyen a pontokat.

Természetesen a hozzáállás most hazai pályán sem lehet más, de tanulva az első meccs a hibáiból egészen biztosan végig koncentrálnak majd a lányok.

Nádasdi Máté tanítványai az idei szezonban megmutatták, hogy senki sem veheti őket félvállról. 6 győzelmük mellett 2 döntetlent is játszottak, emellett hétszer kaptak ki, így a 8. helyen állnak a bajnokságban. Az előttük álló csapatok közül legutóbb idegenben nyertek a Ferencváros U19-es gárdája ellen, ősszel pedig döntetlent játszottak a Szent István SE-vel, valamint a Komáromtól és az Orosházától is mindössze egy góllal kaptak ki.

Leggólerősebb játékosuk Hegedüs Dorottya 74 találattal.
 

NB I/B, 16. forduló

ÉRD – Tempo KSE
Érd Aréna

2024. január 28. (vasárnap) – 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink