Látogatás a Batthyány Általános Iskolában

Dragi, klubunk kabalafigurája a Suli Kézilabda Utánpótlás Program egyik tagiskolájába, a Batthyány Általános Iskola és Sportiskolában látogatott el, ahol Rozgonyi János iskolaigazgató beszélt a kézilabdával való kapcsolatukról, és az intézmény sportéletéről.
 
Kabalafiguránk az iskolai látogatáson is népszerű volt a gyerekek körében, így a közös fotók és az elmaradhatatlan pacsizás is a találkozás része volt. A Batthyány Általános Iskola és Sportiskolába járó 350 diák fele versenyszerűen sportol - kézilabdázik, focizik, birkózik, tollaslabdázik vagy floorball-ozik -, ami nagy öröm Rozgonyi János igazgató Úr számára. Az igazgató Úr elmondta, hogy a fiús sportágak, mint a labdarúgás és a birkózás mellett külön öröm, hogy a SKUP-nak köszönhetően a kézilabdában a lányok is megtalálják azt a sportágat, amit szívesen űzhetnek, és jó példa nekik az ÉRD felnőtt csapata. 
A gyerekek volt játékosunktól, Pádár Margótól tanulhatják a kézilabdázás alapjait, a sportág iránti szeretet. Erdélyiné Marosi Ildikó és Schóber János személyében az iskola testnevelő tanárai is nagy odaadással tanítják, szerettetik meg a gyerekekkel a kézilabdázást, a sportot, a testmozgást. Az iskolában több, mint száz gyerek kézilabdázik a SKUP keretein belül, így a klub által nyújtott szakmai és szervezési segítség megkönnyíti, elérhetővé teszi a gyerekeknek a kézilabdázás lehetőségét. A SKUP tornák versenyzési lehetőséget is biztosítanak a nem igazolt, ifjú kézilabdát szerető gyerekeknek, akik ez által évről-évre komolyan fejlődnek. A gyerekek és szüleik részére is könnyebbség, hogy a fiatalok az iskolai oktatás után helyben tudnak sportolni. A sportiskolában tanuló gyermekekből sokan kerülnek be az érdi sportklubok utánpótlás bázisába különböző sportágakban.
 
Az iskola rendszeresen részt vesz különböző sportversenyeken, ahol tanulói igen szép eredményeket érnek el! A fiú strandkézilabda csapata idén nyáron bejutott az országos diákolimpia döntőjébe, ahol az erős mezőnyben is jól helyt álltak, és az ország 10. legjobb csapataként végeztek.
 
A kézilabda mellett a tollaslabda, a birkózás, a labdarúgás, a floorball is nagy népszerűségnek örvend az iskolában. Idén márciusban a győri diákolimpián a Batthyány Általános Iskola és Sportiskola nyerte el a legeredményesebb tanintézmény címet, három diákolimpiai bajnoki és több ezüst, illetve bronzérmet szerző diák öregbítette az iskola hírnevét. A tollaslabdázó gyerekeknek jó példa Demeter Judit, aki szintén itt sajátította el kiemelkedő szinten a tollaslabda sportot, és a fiatalok sokat tanulhatnak az idén nyáron a los angeles-i Speciális Olimpián két aranyérmet, és egy ezüstérmet szerző sportolótól, aki délutánonként oktatja a gyerekeket. Az iskola a 'Batthyány olimpia” névre keresztelt sportverseny keretein belül biztosít lehetőséget a környező iskoláknak különböző sportágakban a versenyszerű megmérettetésre. Két hete a kézilabdásoké és a labdarúgóké volt a főszerep, míg a mostani hétvégén több mint 50 ifjú birkózó részvételével tartottak versenyt az iskolában. A tanárokon kívül rengeteg szülő is besegít ezeknek a versenyeknek a lebonyolításában, igazi összetartó közösségként. Klubunk a pest megyei iskolák részére az NB I-es felnőtt hazai mérkőzéseire ingyenes jegyeket biztosít, amellyel a Batthyányis diákok is szívesen élnek, és örömmel drukkolnak a helyszínen kedvenc csapatuknak.
 

Támogatóink

Médiapartnereink