Bemutatjuk az utánpótlás új segítőit, Kriván András gyógytornász és Ördög Gábor gyúró

 

Kriván András

Gyógytornászként 15 évnyi versenysporttal a hátam mögött alakult ki egy kettős szemlélet bennem, aminek alapja a sportolói gondolkodás, hozzáállás és a prevenciós és rehabilitációs megközelítés.

Nagyon fontosnak találom az adott sportág igényeinek megfelelő sérülések kockázatának csökkentését és a már meglévő sérülésekből való felépülés hatékonyságának növelését.

Célom, hogy az adott sportoló a jó teljesítményen felül, hosszútávon is egészséges maradjon.

Tanulmányok:

  • Semmelweis Egyetem Gyógytornász
  • Semmelweis Egyetem Gyógytornász Msc folyamatban
  • IWI, Sportrehabilitációs Specialista
  • NASM Performance Enhancement Specialist
  • IWI Erőnléti edző, Személyi edző


Ördög Gábor masszőr

2012 óta dolgozom masszőrként, első munkahelyem a Budaörsi Kézilabda Klub volt, ahol másfél évet dolgoztam a másodosztályban, majd felkerültünk az NB I-be, ahol két szezonon keresztül segítettem a csapat munkáját.

Ezután kaptam lehetőséget 2016-ban az Érdi Úszó szakosztálynál, ahol elkezdhettem a közös munkát Milák Kristóffal.
Ő ekkor már ifjúsági válogatott volt, így a soron következő Ifjúsági Európa Bajnokságon ahol Kristóf indult már segíthettem a Magyar Úszó Válogatott munkáját.

Több nemzetközi versenyen is dolgoztam együtt a válogatottal, köztük a 2017-es FINA világbajnokságon Budapesten és a  2019-es Dél-Koreai világbajnokságon.

2019 januárban kaptam a Magyar Úszó válogatottól teljes körű munkaszerződést ezért  nem csak a világversenyeken hanem a mindennapokban is a válogatottal dolgozom.  2019-ben Hosszú Katinka is felkért, hogy segítsem a munkáját, így ezt a megtisztelő feladatot lassan több mint egy éve látom el, segítve a felkészülését.

Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy 2020-2021-es női kézilabda szezonban az érdi utánpótlás munkáját segíthetem!
27 éve itt lakom, számomra ez a város nagyon sokat jelent!

Hajrá utánpótlás, hajrá ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink