Nagy küzdelemben egy góllal maradtunk alul Győrben

Csapatunk az utolsó percig kiélezett mérkőzésen egy góllal maradt el a pontszerzéstől, a 27:26-os eredménnyel záruló találkozón. 
 
Az NB I 14. fordulójában a Győr otthonában játszotta csapatunk a tizenharmadik bajnoki mérkőzését két európai kupatalálkozó között. Jó védekezésünket követően Janurik Kinga indítását Katarina Krpez Slezak váltotta gólra, majd a hazaiak egyenlítő találatát követően Mariama Signaté átlövésgóljával visszavettük a vezetést. Katarina Krpez Slezak szélről növelte előnyünket, Klivinyi Kinga találatával pedig három perc elteltével 1:4-re vezettünk. Janurik Kinga a kapujából kimozdulva szerzett labdát, és akadályozott meg egy győri ziccert, míg az ellentámadás után Klivinyi Kinga talált a kapuba, majd Fekete Bozsana a szélről vette be a győri kaput, mindeközben a hazaiak hat percig nem jegyeztek találatot (2:7). Emberelőnyben a Győr két találatra felzárkózott, de Mariama Signaté kilenc méterről megtörte az ötperces gólcsendünket, melyet követően Klivinyi Kinga átlövésből és betörésből is eredményes volt. A Mireya González Álvarez által kiharcolt hétméterest Szabó Laura értékesítette higgadtan, míg a túloldalon Szvetlana Gridnyeva hárította Jörum Linn Sulland büntetőjét. Mariama Signaté és Mireya González Álvarez találataival tartottuk előnyünket, a játékrész utolsó két gólját azonban ellenfelünk szerezte, így 14:14-es eredménnyel ért véget az első félidő.
 
 
A fordulást követően a hazaiak szerezték az első gólt, ezzel a mérkőzésen először vezettek, de Mireya González Álvarez betörés után egyenlített. Létszámfölényben visszavette a Győr a vezetést, majd Szvetlana Gridnyeva újra hétméterest hárított. A 35. percben védelmünk egyik meghatározó tagja, Mariama Signaté megkapta harmadik két percét, és ugyan ezt követően ellenfelünk négygólos előnyre tett szert, lányaink nem adták fel. Emberhátrányban Fekete Bozsana szélről szerzett találatával zárkóztunk, míg védekezésben Szabó Laura kapott szerepet. Saját nevelésű beállónk újabb értékesített büntetőjével már csak két találat volt a hátrányunk, de az 50. percig nem tudtunk közelebb kerülni. Az ezt követő nyolc percben Katarina Krpez Slezak Klivinyi Kinga passzát váltotta gólra, míg Fekete Bozsana a szélről nem hibázott. Janurik Kinga védéseit követően, előbb Klivinyi Kinga egy találatra csökkentette a hátrányunkat, majd Fekete Bozsana balszélről egyenlített az 57. percben. Egy perccel később egy újabb kivédekezett győri támadás után Gulyás Vanda lerohanásból előnyhöz juttatta csapatunkat (25:26). A  hazai csapat azonban az utolsó percben előbb egyenlített, majd hétméteresből a győzelmet is megszerezte (27:26). Lányaink legközelebb szombaton a holland SERCODAK Dalfsen ellen lépnek pályára, ahol a tét nem kisebb mint a KEK legjobb nyolc csapata közé kerülés.
 
 
 
 
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk a bajnokság 7. fordulójában 32:20-as győzelmet aratott a DVSC-TVP együttese ellen, lezárva a bajnokság első sűrű időszakát.
A hónap egyetlen hazai mérkőzésén a Debrecent fogadta csapatunk az ÉRD Arénában. Fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóink előtt, a szerb válogatott Katarina Krpez Sleazak találataival szereztünk vezetést. Ellenfelünk ugyan egyenlített, de a bravúrokat bemutatató, ugyancsak válogatott Janurik Kinga védéseinek, és jól záró védekezésünknek köszönhetően 14 perc alatt mindössze egyetlen akciógólt kaptunk. Támadásban remek figurák végén Klivinyi Kinga vezérletével többször is eredményesek voltunk, aminek köszönhetően a 20. percre kilencgólos előnyre tettünk szert (14:5). A szünetre Mariama Signaté, és a hazai bajnoki góllövő listát vezető Katarina Krpez Slezak találataival tovább növeltük az előnyünket (20:9). Majd a fordulást követően Mireya González Alvarez is a kapuba talált. A második játékrészben a védekezésben szerepet kapó Szabó Laurával soraiban védelmünk remekül állította meg a vendégek támadásait, míg az ismételten válogatott formában védő Janurik Kingát váltó Győri Barbara hétméterest és ziccert is hárított a mérkőzés hajrájában. A találkozó végeredményét Szabó Laura értékesített hétméterese zárta, így lányaink 32:20-as győzelemmel hálálták meg szurkolóinknak a bíztatást. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
A héten mindkét serdülő csapatunk pályára lépett. Hétfőn ÉRD 1-es serdülő lányaink nem bírtak a Csepel KSE-vel, míg ÉRD 2-es csapatunk négy góllal nyert a Pénzügyőr ellen szombaton. U11-es korosztályban szereplő együttesünk két mérkőzésen lépett pályára a hétvégén. Csapatunk mind a két mérkőzését megnyerte, így hibátlan mérleggel vezeti a Kovács László régió B csoportját. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. szeptember 28. hétfő
 
OSB-F csoport | Csepeli KSE - ÉRD 1 22:19 (11:8)
 
2015. október 3. szombat
 
U11 Kovács L. régió B | Budai Farkasok KK - ÉRD 12:29 (6:14)
U11 Kovács L. régió B | ÉRD - Százhalombattai VUK SE 29:8 (18:3)
 
OSB-F csoport | Pénzügyőr SE - ÉRD 2 19:23 (8:12)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - DVSC-TVP 32:20 (20:9)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk szombaton, októberben először és utoljára lép pályára az ÉRD Arénában, amikor a DVSC-TVP csapatát fogadja. Ha nem szeretnél lemaradni a mérkőzésről, vedd meg jegyedet az ÉRD Aréna jegypénztárában, vagy online az ÉRD Aréna weboldalán.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 7. forduló
ÉRD – DVSC-TVP
 
Időpont: 2015. október 3. szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor
 
A 7. forduló utánpótlás mérkőzései október 72-én szerdán kerülnek megrendezésre. Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak a mérkőzésekre 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
Díjmentes kísérő: 750 Ft
A belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 15:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
  
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. szeptember 28. hétfő
 
OSB-F csoport | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
19:30 Csepeli KSE - ÉRD 1
  
2015. október 3. szombat
 
U11 Kovács L. régió B | Érdi Treff Sportcsarnok (2030, Érd Piroska utca 6.)
09:00 Budai Farkasok KK - ÉRD
11:00 ÉRD - Százhalombattai VUK SE 
 
OSB-F csoport | Spartacus Sportcsarnok (1103 Budapest, Kőér u. 1/A.)
09:00 Pénzügyőr SE - ÉRD 2
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - DVSC-TVP
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink