Megvan a harmadik győzelem is

Ifjúsági csapatunk megszerezte harmadik győzelmét a bajnokságban, miután 20:58-ra legyőzte a Budaörs csapatát. Győzelmével együttesünk a 3. helyen áll a bajnokságban.
 
A múlt hétvégi Győri Audi ETO KC elleni győzelmet követően a 4. fordulóban Budaörsön léptek pályára lányaink. A mérkőzés elején Németh Patrícia és Lozsi Erna találataival szereztünk vezetést, amit a mérkőzés végéig ki sem adtunk a kezünkből. Braun Laura Csenge és Kertész Ramóna találataival öt perc alatt hét találatot szereztünk, míg ellenfelünk egyszer sem talált a kapunkba. A 18. percben Illés Virág góljával már tíz találat volt az előnyünk, amit a játékrész végéig tovább növeltük. A félidei 11:28-as eredményt Czirják Orsolya találata állította be. A fordulást követően Ágoston Nóra szerezte első találatunkat, míg a hazai csapat a 12. percben vette be először a kapunkat, miközben Merő Dóra hétméterest is hárított. Csapatunk zsinórban szerzett tíz találattal 11:38-as előnyre tett szert. Kolev Réka, majd Németh Patrícia is higgadtan értékesítette a megítélt büntetőt, míg Dudás Emese Kamilla és Ráti Petra is remek akciók végén szereztek gólt. A 20:58-as végeredményt Lozsi Erna állította be, így csapatunk zsinórban harmadik győzelmével jelenleg a dobogó harmadik helyén áll a bajnokságban. Gratulálunk!
 
 
 
 
 
 
NB I/B-s junior csapatunk 55 perc remek játékot követően nem bírta a hajrát, és egygólos vereséget szenvedett a Szentendrei NKE csapatától.
 
NB I/B-s junior lányaink a bajnokság 9. fordulójában Szentendrén léptek pályára. A mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést, majd Lozsi Erna egyenlített, ezt követően ellenfelünk minden találatára volt válaszunk. 4:4-es állást követően Lozsi Erna és Kerekes Vanda góljaival kétgólos előnyre tettek szert lányaink. Lozsi Erna szélről és indítást követően is eredményes volt, míg Lízer Dorottya átlövésből talált a kapuba. A játékrész utolsó tíz percének egygólos előnnyel vágtunk neki, majd öt percig érintetlen maradt a hálónk (8:9). Támadásban pedig beállóink, Plesztovits Alexa és Szász Dóra voltak eredményesek, és öt gólra növeltük előnyüket (8:13). A hajrában a hazai csapat három találatot ledolgozott a hátrányából, így az első játékrész 12:14-es állásnál ért véget. A második játékrész elején ugyan ellenfelünk egyenlített, azonban Lízer Melinda góljával újból lányainknál volt az előny. Két találatnál azonban nem sikerült nagyobb előnyre szert tennünk, hiába volt Plesztovits Alexa és Reizinger Sára is eredményes. Ellenfelünk több ízben is egyenlített, de a vezetést nem tudta átvenni a Szentendrei NKE, sőt az 55. percre Lozsi Erna büntető,- illetve akciógóljával, valamint Kolev Réka találatával 20:23-ra vezettünk. Az utolsó öt percben Lízer Dorottya révén egyetlen találatot szereztünk, míg ellenfelünk az 59. percben egyenlített. Az utolsó percben a hazai csapat a játékrészben először vezetést szerzett, csapatunknak már nem maradt ideje az egyenlítésre és 25:24-es vereséget szenvedett.
  
 
 
 
 
A 2015-ös esztendő utolsó két ÉRD mérkőzésén is serdülő lányaink lépnek pályára a héten. Csütörtökön az utánpótlás játékosaink karácsonyi ünnepségén búcsúztatja klubunk a 2015-ös évet, míg szombaton a 'Rózsaszín síp akció 2015/2016' kerül megrendezésre az ÉRD Arénában.
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. december 17. csütörtök
 
OSB-F csoport | Dunaújvárosi Főiskola (2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály u. 1/A)
16:30 DKKA - ÉRD 1
 
2015. december 19. szombat
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:30 ÉRD 2 - Csepel DSE
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink