Győztes folytatás a Gárdony ellen

Az NB I/B 24. fordulójában a kiesés ellen menekülő Gárdony-Pázmánd együttesét fogadtuk. Három hét szünet után, a gólgazdag találkozón egy pillanatra sem lankadhatott a mieink figyelme a végig harcosan játszó ellenféllel szemben. A mérkőzés szorosan alakult,  de végül 38-32-re behúztuk a győzelmet és sorozatban ötödik sikerét aratta csapatunk.

Az épp Érdről kölcsönbe adott Tóth Ficsor Nóra góljával a Gárdony szerzett vezetést a találkozón. Az első öt percben Szakály Flóra révén csak büntetőket követően tudtunk betalálni, a túloldalon pedig Berkes-Kaiser Melitta megmutatta miért áll a második helyen a góllövőlistán és kétgólos előnyhöz juttatta a vendégeket (1-3). Meglepetésre magabiztosan tartotta is a különbséget a Fejér vármegyei együttes, így Simics Juditnak már a 9. perc elején időt kellett kérnie (4-6). Sőt a 14. percben már hárommal is elléptek Molnár József tanítványai (7-10). Itt azonban jött a fordulat! Hét perc alatt egy 7-1-es rohammal fordított az Érd, és már a mieink vezettek hárommal (14-11). A félidő végéig 3-4 gól között váltakozott a fórunk, végül a szünetben 21-18-as állást mutatott az eredményjelző.

A fordulás után hiába próbáltuk lerázni ellenfelünket, rendre gólokkal tudtak válaszolni a gárdonyiak és a 39. percre egy találatra megközelítették csapatunkat (25-24). A következő percek is szoros játékot hoztak, de a Gárdonynak az egyenlítésért nem volt esélye támadni. Szűk negyed órával a vége előtt Török Lilly góljával ismét háromra nőtt a különbség (30-27). A hajrához közeledve észrevétlenül feszültté váló találkozón még volt esélye ismét egy gólra feljönnie riválisunknak, de a Pálmai Liza-Gerencsér Fanni-Panyi Anna trió végül nem hagyott kétséget afelől melyik csapat lesz a nyertes. Az utolsó négy percben már csak az Érd talált be, így a mieink végül megérdemelten, 38-32-re megnyerték az összecsapást.
 

NB I/B, 24. forduló

ÉRD – Gárdony-Pázmánd NKK  38-32 (21-18)
Érd Aréna

ÉRD: Imre – Szakály 7 (4), Gerencsér 2, Kellermann 6, Bánhidi 1, Panyi 8, Braun 1.

Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres, Pálmai 5, Török 4, Gerháth, Dávid-Azari 4 (1), Háfra.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink