Győzelem a párharc első mérkőzésen

Remek közönségünk előtt csapatunk 29:28-as győzelmet aratott az Issy Paris Handball együttese ellen a Kupagyőztesek Európa-kupája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
 
A történelmi mérkőzést megelőzően már az ÉRD Aréna előtt hangolódtak szurkolóink az eddigi legfontosabb európai kupamérkőzésünkre, az Issy Paris csapata ellen léptünk pályára. Lányaink jól kezdték történetünk első KEK negyeddöntőjét, hiszen a Kisfaludy Anett blokkját követően, Katarina Krpez Slezak szerzett gólt lerohanás végén. Az 5. percben Fekete Bozsana találatával 3:0 volt az előnyünk, ezután a vendégcsapat hétméteresből szerezte meg első gólját a mérkőzésen. Ellenfelünk először 4:4-nél ért utol bennünket, de Katarina Krpez Slezak a jobbszélről újfent csapatunkat jutatta előnyhöz. A párizsi együttes zsinórban három találatot szerezve átvette a vezetést, azonban szerb jobbszélsőnk előbb létszámhátrányban csökkentette hátrányunkat, majd a szélről kiegyenlítette az állást az első negyedóra végén (7:7). A folytatásban lányaink egy vendég találat ellenében négyszer is eredményesek voltak, így Klivinyi Kinga átlövésgóljával 11:8-as eredménynél tapsolhatott a remek hangulatot teremtő szurkolótáborunk. A vendégek az utolsó öt percre fordulva hibáinkat kihasználva egyetlen találatra zárkóztak (12:11). Janurik Kinga remek védéseinek köszönhetően a 25. perc után egyetlen találatot kaptunk, míg Klivinyi Kinga háromszor is betalált, a félidei 16:13-as eredményt pedig Mariama Signaté gólja állította be. 
 
 
A fordulás utáni első támadásból Klivinyi Kinga növelte előnyünket, majd egy francia találatot követően Barján Bianka talpról, míg Fekete Bozsana a szélről volt eredményes, amivel öt góllal vezettünk (19:14). Majd felváltva estek a gólok, Klivinyi Kinga és Barján Bianka találataira is volt válasza ellenfelünknek. A játékrész közepső harmadában csapatunk nyolc percig nem talált a párizsi kapuba, igaz Janurik Kinga hálóját is csak kétszer vették be Stine Bredal Oftedal-ék (21:18). Ezen időszakot követően Mireya González Álvarez két percen belül kétszer is eredményes volt, majd Katarina Krpez Slezak labdáját Gulyás Vanda a levegőben megnyúlva váltotta gólra, visszaállítva az ötgólos különbséget (25:20). Az utolsó tíz percre fordulva Klivinyi Kinga egymást követő két találatunkat is átlövésből szerezte, majd Katarina Krpez Slezak higgadtan értékesített büntetőjével az utolsó kilenc percre 28:23-as előnnyel érkeztünk. A találkozó hajrájában azonban hibáinkat kihasználva ellenfelünk egyetlen gólra csökkentette hátrányát, de az egyenlítésért nem támadhatott a vendégcsapat, hiszen Katarina Krpez Slezak a szélről bevette a francia kaput (29:27). Az utolsó percben újra minimális volt az előnyünk, melyet nem adtunk ki a kezünkből, így 29:28-as győzelemmel várhatjuk a jövő heti párizsi visszavágót.
 
 
 
 
 
 
 
 
A csapatunk számára bronzéremmel befejeződő bajnokság után öt játékosunk Európa-bajnoki selejtezőkön lép pályára a héten. Janurik Kinga, Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga a magyar, Katarina Krpez Slezak a szerb, míg Andjela Bulatovic a montenegrói válogatottba kapott meghívót. A hét utolsó napján a magyar női kézilabda-válogatott Finnország legjobbjait az ÉRD Arénában fogadja.
 
A hét Európa-bajnoki selejtező mérkőzései:
 
2016. június 1., szerda
 
Válogatott | Nagymihály
18:00 Szlovákia - Magyarország
 
Válogatott | Kijev
19:00 Ukrajna - Szerbia
 
2016. júnis 2., csütörtök
 
Válogatott | Szkopje
19:00 Macedónia - Montenegró
 
2016. június 4., szombat
 
Válogatott | Kraljevo
18:00 Szerbia - Olaszország
 
2016. június 5., vasárnap
 
Válogatott | ÉRD Aréna
18:00 Magyarország - Finnország
 
Válogatott | Bijelo Polje
20:00 Montenegró - Szlovénia
 

Támogatóink

Médiapartnereink