Az érdi kézilabda története képekben

Sporttörténeti pillanatnak lehettek szemtanúi szerda délután az ÉRD Arénában megjelent szurkolók, sportbarátok. Érd Megyei Jogú Város történetében először fordul elő, hogy egy sportágnak saját fotókiállítása nyílik.   Érdi Napok rendezvénysorozat keretein belül fotókiállítás nyílt 'Érdi kézilabda története képekben' címmel. A kiállítás megnyitóját az ÉRD - Szeged KKSE-Chance-Exicom szezonnyitó bajnoki mérkőzés előtt tartottuk meg. Az ÉRD Aréna aulájában az eddig készült, összesen 12000 fénykép közül kiválasztott 80 darab fotón keresztül mutatjuk be a klub történetét, a csapatunkat és szurkolóink egy-egy megörökített pillanatát. A kiállított képek között megtalálható Haskó István, első szakosztályvezetőnk, edzői igazolványa, életképek előző otthonunkból, a 'Batyiból', és vannak felvételek a mindig lelkes szurkolóinkról is.  A képek mellett számos trófea és érem is helyett kapott a kiállításon, mint például a 2012/2013-as és a 2013/2014-es bronzérmeink.    Először Tekauer Norbert klubelnök köszöntötte a megjelenteket, és röviden összefoglalta, miért is született meg a gondolat, hogy egy ilyen kiállítást rendezzünk. Elmondta, hogy ezek a válogatott képek emlékeztetnek minket arra, hogy honnan indultunk, és elmeséli milyen utat jártunk be eddig. Tekauer Norbert ezután felkérte T. Mészáros András Érd Megyei Jogú Város polgármesterét, hogy nyissa meg a kiállítást. A Polgármester Úr megnyitó beszédében elmondta, büszke, hogy az eddig folyamatosan előrelépő kézilabdacsapatot ilyen népes számú szurkolótábor bíztatja mérkőzésről mérkőzésre és ennyi érdi polgárt érint és mozdít meg a sport szeretete. Bízik benne, hogy az eddigi felívelő eredményeket idén sikerül még fényesebb éremmel megkoronázni a bajnokságban, és reméli, hogy a nemzetközi kupákban is tovább tud menetelni a csapat, növelve és még több helyre eljuttatni ezzel Érd város jó hírnevét. A hivatalos megnyitó után a szurkolók a fotókon örömmel fedezték fel egy-egy régi pillanat lenyomatát, mosolyogva, és büszkén ültek le a lelátóra, hogy megnyissák ők is a 2014/2015-ös 'szurkolói szezont' is.  

Támogatóink

Médiapartnereink